Kezdetben vala a labda. És látá az Úr, hogy ez jó. Megteremtette hozzá a labdarúgót. Elnézést kérek ezért a gyenge bibliai csúsztatásért, valójában először volt az ember, aztán a labda. 

Itt van még ugye, a tyúk és a tojás esete is!? Na, mindegy. A lényeg az, hogy ha már felfedezték ezt a napjainkban oly népszerű játékot, legyen mivel játszani. Mert a lényeg, hogy az a bizonyos bőrgolyó a kapus háta mögött, a hálóban landoljon.

Magyarán: végy egy nagyobb füves területet, ahol lehetőség szerint nem áll almafa, plusz pár havert, akikkel együtt egy csapatot alkottok majd.

 

Ellenfélnek jó lesz a szomszéd utca csapata, és kezdődhet a mérkőzés.

Pardon. Még várjunk a sípszóig. Azon egyszerű oknál fogva, hogy játékvezető nélkül nincs sípszó sem. Nem árt, ha van egy független és elfogulatlan egyén – jobb esetben még plusz kettő –, akik elegyengetik az esetleges súrlódásokat, amikor a szomszéd utca szőke suhancának megtaposod az Achilles-inát, közben hevesen gesztikulálva tudatnád, hogy „labda volt spori”. Majd ő eldönti!

Szóval kezdődjön a meccs. De csak ha előtte megegyeztek, és legalább vagy nagyjából egyforma dresszet készítettetek be.

Mert a csapatszellem az öltözködésre is kihat. Így tudni fogod, kinek passzold a lasztit. Kivételt képez a kapus.

A grundon a testesebb kölyök a megfelelő eme feladatra, mert futni úgy sem bírna annyit, mint a többiek. Neki más színű a szerkója, mert kissé őrült.

Kézzel is megfoghatja a labdát. Esetleg az ellenfél csatárának a nyakát is.

 

De inkább ne tegye, mert a bíró ezt sem nézi jó szemmel. Rossz szeme meg nincs neki, ezért szemüveget sem visel. Olykor mégis kínálnának neki, felemlegetve az összes női felmenőjét.

Tehát, ha az ellenfél is készen áll, indulhat a párharc.

Ilyen egyszerű ez a játék. Régen rúgósdinak is hívták. Angliát tartják a bölcsőjének, de volt ugye az a hat-három, ami után bölcső ide vagy oda, játékra jelentkezett Magyarország is.

Előrefutottam az időben. Az utcák közti párharcokat vetítsük át most a településekre.

Ha összeszedik a falu legjobbjait (nem a jómadarakat, de nincs kizárva), kész az egyesületi szint. Más néven a labdarúgó klub.

A szomszédos faluban is van pálya, a kocsma mellett. Fontos dolog a folyadékpótlás, mert ez egy fizikailag eléggé megterhelő dolog.

Inni annak is kell, aki csak nézi a focit. Néha jobban ért hozzá, mint maga a focista vagy az edző.

 

Apropó edző. Ő egy olyan öregebb játékos, aki tudja, kit melyik posztra állíthat a csapatban. Foglalkozik a védekezéssel és a támadással, valamint nem engedi kerge birka módjára futkározni a fiúkat. Sört is csak a meccs után itat velük, azt is csak egyet. Győzelem esetén maximum háromig megy el. De legfeljebb fél négyig, mert Mariska néninek, a csaposnak délelőtt kilenckor megint ki kell nyitni az ivót.

Szóval azon település focicsapata, ahol az emberfia megszületett, lesz a kedvenc klubod. És ha ez Dunaszerdahely, akkor mákod van barátom, mert ez a legjobb hely a világon!

 

Ha nem voltál elég ügyes a gyepen, lehetsz néző vagy szurkoló is. Ha két bal lábad van, úgy sem rúghatsz itt labdába. Ennek a klubnak nem csak múltja, de jelene és jövője is van.

Na, meg a városnak sok sörcsapja, ahol a győzelem után ízlik legjobban gyöngyöző korsóban a folyékony kenyér.

De, miért Betyár a Grundról a cikk címe? Majd az is kiderül legközelebb. Vagy nem. Addig igyatok mértékkel!

Roberto

 

Fotók: Lelkes Ernő 

MEGOSZTÁS
Bögi Róbert
Csak egy srác vagyok a Grundról, aki szereti városa fociját. Apáról fiúra. Egy örök szerelmes. Adni és kapni! Egyszer vasutas, máskor az „intelligens fanatikus”. Ultra! Jókai, Mikszáth és a rántottsajt követője. Kowalsky és Fankadeli hallgató. Egy nagy gyerek – nekem így kerek! Az írott szónak néha a szóköz ad értelmet. Nyisd ki a szíved, hogy megtaláld! Kedvelem a történelmet és ismerem a világ összes zászlaját. A legszebb piros-fehér-zöld! (Roberto)