Minap olvastam egy 2014-es cikket a 444 internetes magazin felületén a kötelező olvasmányok ócskárolásáról. Az egy dolog, ha valaki nem szereti ezeket a műveket, még meg is értem, sőt, szíve joga, de hogy leminősíti, ítélkezik felettük, ez így nem “stíl”, meg is fogalmazom, miért.

A címlapképen: Jókai Mór

Először is idéznék a fiatalembernek azon soraiból, melyek nálam kiverték a biztosítékot, csak úgy szikráztam:

. . . és minden felnőttben megvan az a természetes szadista hajlam, hogy ha már én végigszenvedtem annak idején a Nagy Magyar Irodalmi Balfaszbrigád kalandjait a szerencsétlen Kis bicebócától a nyomorult Nemecsek Ernőn át (direkt nagybetű) a lúzerkirály Nyilas Misiig, akkor szenvedje végig a gyerek is. Belőlem is ember lett, nem kell egy tüdőgyulladásba mindjárt belehalni.

Vagy:

. . . akik 2014-ben komolyan gondolják, hogy azok a gyerekek, akiknek otthon nemhogy könyvtáruk nincs, de könyvük se, csak egy gyűrött IKEA-katalógusuk, és az iskolában látnak először betűt, a Kőszívű olvastán majd egyből megszeretik az irodalmat. Mert ha nekem Kőszívűt kellene tanítanom hetedikben, csak annyit mondanék róla a gyerekeknek, hogy nyugodjatok meg, ez is irodalom, de ennél szarabb már nem lesz.

Kedves anarki (ezzel a pszeudonimmel ír a szerző):

ha már te ilyen nyersen fogalmazol, tudatnám veled, egy “balfasz” vagy, Nemecsek korában sokan meghaltak tüdőgyulladásban, és olyan betegségekben, amiket te gyerekként túléltél a mai gyógyszereknek köszönhetően,

 

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

továbbá Ernő és Misi története is olyan emberi erényeket mutat be, melynek hatására másként állhatnak hozzá az élethez az olvasók, hiszen ritka személyiségfejlődésről mutatnak tanúbizonyságot, nem mellékesen precízen megszerkesztett formában.

Annak, hogy te nem vagy tanár sok iskola örülhet, mert aki egy olyan íróra, mint Jókai Mór azt mondja, “nyugodjatok meg, ennél szarabb már nem lesz”, ahhoz nem engedném be gyermekemet a becsengetés után, ez a tanár ugyanis nincs tisztában az irodalmi kánon alakulásának változatosságával, valamint azzal, hogy a megítélt író regényeit több, mint 50 nyelvre fordítottak le a világszerte, Csáth Géza nagy kedvence volt, és Krúdy Gyula mellett a legtermékenyebb írónk.

Akad egyetértés is köztünk, mert egyetértek abban, hogy nem ezek a kötelezők fogják a legtöbb tanulót könyvmollyá faragni, más társadalmi helyzetben egy más társadalomnak íródtak számukra idegen miliőben. Én pontosan ezért ajánlanék több kortárs irodalmat a kicsiknek.

Hozzá kell tennem, ezt is írtad:

Önmagukban persze nincs ezekkel a könyvekkel semmi baj: irodalomtörténeti jelentőségük vitathatatlan, ezen kívül fontos történelmi, kulturális és esztétikai értékeket közvetítenek. Aki magyarul olvas, esetleg még ír is, nem kerülheti meg őket.

Ez a rész kicsit megnyugtatott, nem nézed ponyvának az említett regényeket, viszont ami utána jön, azt mutatja, nincs respekt ezekkel az írókkal szemben, mert aki ilyen stílusban képes csak róluk véleményt alkotni, az ne egy cikkben tegye, mert ez nem is az, blogbejegyzésben lenne a helye, vagy fészbúk-posztban.

A nyersebb megfogalmazás csak reflektálás az említett cikk írójának stílusára, nem így reagálok általában, de hát ez egy kontra volt, ellenben semmiféle sértő szándék nem vezérelt, csupán tiszteletreméltó íróink védelmére szegődtem.

MEGOSZTÁS
Rásó Attila
Körülbelül 10 éve foglalkozom mélyebben irodalommal, 8 éve pedig verseket is írok, mikkel lehetett találkozni az Opus folyóiratban, az ujbekezdes.hu, az f21.hu platformokon, de akár a Pátria vagy a Tollas rádióban is. Életem az irodalom és az olvasás.