Volt már rá példa, hogy gyerekirodalmat közöltem, mától ez gyakrabban történik majd meg, mivel úgy gondolom, sok gyermek szeret mesét, versikét olvasni, vagy szüleivel olvastatni, és ha kérdőjelek úszkálnak anyu vagy apu szemei előtt a felolvasás kérése hallatán, akkor hasznos lesz az ilyen típusú ajánlóm. Mára D. Tóth Krisztától hoztam mesét, fogadjátok sok szeretettel.

Ezt is olvasd el:

Peti áll a ház előtt – első lépések az irodalom felé

Nem csak mackóknak (gyermekversajánló)

Vers vagy próza? – avagy mi az új generáció lírája

DTK-t kevés embernek kell bemutatni, tévéműsorában, magazinjában és könyveiben is az a közös, hogy vonzzák az embert, és nehéz nem függővé válni általuk. Nem sok olyan médiában szereplő személyt tudok említeni, aki belőlem is ezt a hatást váltja ki. D. Tóth Kriszta ilyen, ő az az író, kinek szövegeit nem nehéz értelmezni, de mégis minőségi könyveket, cikkeket ír, hiszen a populárisabban megfogalmazott mondatok mögött mély tartalom van.

Az külön öröm, hogy még kicsiknek szóló könyve is megjelent, amiben gyermeki naivsággal meséli el az élet rezdüléseit. A történetek a valóságról, a mindennapokról szólnak, arról, ahogy ezt a gyermekek megélik. A meséket olvasva szinte hallani a gyerkőcök lelkes, olykor szomorú hangját. Mosolyogtató és elgondolkodtató elbeszélések ezek, amik nem csak a kisembereknek a tetszését nyerik el, akár csak az alább olvasható Lola története.

Lolamesék: Legeslegjobb barátok

A nevem Lola. Négyéves vagyok, óvodás. És körte a jelem, pedig nem is szeretem a körtét. Azért jó óvodába járni, mert sokat lehet barátkozni. A barátkozás nagyon jó móka, játékot jelent, énekelést, táncolást, kergetőzést, fára mászást, méghozzá együtt. Nekem sok barátom van. Először is ott vannak a papi kertjében a pitypangok, akiknek el lehet fújni az ejtőernyőit. Aztán a hangyák a szilvafa alatti hangyabolyban, ők például csiklandozzák a lábamat. És barátom az összes alvókám is: Kajla, a szürke macska, Pracli, a nagymamáék fekete kutyája, meg Szőrös és Dörmös, a két pocakos medve. De a legeslegjobbak az igazi legjobb barátaim. Hárman vannak. Bori, Palkó és Sophie baba.

Igaz, Sophie baba nem mindig volt a barátom. Amikor először találkoztunk, nem is tudtam beszélgetni vele. Az anyukája az apukám testvére, ami azt jelenti, hogy Sophie és én unokatestvérek vagyunk. Ez azért jó, mert mindig is barátok leszünk, akkor is, ha véletlenül összeveszünk. Sophie-val ez néha előfordul…

Sophie baba kisebb nálam, Angliában lakik, ezért sajnos ritkán találkozunk. Pedig vele lehet a legjobban jégkrémet enni a felfújható kerti medencében. Angolul beszélgetünk és játszunk, mert az anyukája is angol és az apukája is angol, és egyikük sem beszél magyarul. De nem mindig szerettem Sophie-val játszani. Tavaly például, amikor megtanult járni, mindig utánam jött és elvette az epreimet. Akkor kénytelen voltam fölmászni az ablakpárkányra, mert oda nem ért föl. De aztán egyszer csak megszólalt, és a haja is megnőtt. Mostanában pedig a legjobban lehet vele együtt ugrálni a kicsi trambulinon a nagyi kertjében, és már egyáltalán nem mindig azzal akar játszani, amivel én. Szóval a nagylány Sophie babát szeretem, főleg, amióta van biciklije is, és megengedi, hogy menjek vele a nagymama angliai háza előtt.

Bori és Palkó viszont Magyarországon lakik. Nagyon régóta ismerem őket, együtt jártunk bölcsődébe. Bölcsődébe azok a gyerekek járnak, akiknek az anyukája és az apukája dolgozik, de egyikük csak délután négyig. Boriskának hosszú barna haja van, és szerintem ő egy igazi királylány. A saját szememmel láttam a koronáját. Palkónak pedig a szeme és a haja is fekete, és ugyanúgy daddy-nek hívja az apukáját, mint én, és ők is angolul beszélgetnek egymással, mint mi, az én apukámmal. A mamám mindig azt mondja ránk, hogy Borival és Palkóval mi vagyunk az óvodában a trimupirátos, vagy trionfilátus, vagy valami ilyesmi, azért, mert mindig hárman együtt játszunk.

Például, amikor reggel megérkezem, Palkó már messziről kiabál: – Gyere Lola, találtam bodobácsokat! Ide nézz! – és a marka tényleg telis-tele van bogarakkal. Palkó nagyon bátor és erős, olyan, mint egy igazi lovag. A mászókára is segít fölmászni nekem és Borinak, és utána komolyan őrködik a várkisasszonyok körül. Aztán, amikor ebéd után aludni megyünk, egymás mellé rakjuk a kiságyainkat. Boris és Palkó mindig nagyon hamar elalszanak… nekem viszont soha nem jön álom a szememre. Olyankor nézem a barátaimat, ahogy nyitott szájjal szuszognak, és nevetgélek. Minden olyan nagyon jó, ha együtt vagyunk, még a délutáni alvás is.

Egyik nap a mama azt mondta, beszélni szeretne velem. Leültem vele a csíkos kanapéra.

– Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy milyen sok különböző ország van a Földön?

– Emlékszem, mama, azt mondtad, hogy mindenhol élnek olyasmi nagylányok, mint én.

– Igen. És élnek ebben a sok különböző országban anyukák és apukák is, akik ugyanúgy dolgoznak a munkahelyükön, mint a magyar anyukák és apukák.

– Például híreket mondanak a tévében és a számítógépen írnak?

– Igen, van, aki azt csinálja. És van, aki irodában dolgozik, mint Bori anyukája. Hát most képzeld el, hogy ez az iroda nem Magyarországon, hanem egy másik országban van.

– És akkor Bori anyukája sokat autózik minden reggel a munkahelyére?

– Nem, mert ez az ország, amit úgy hívnak, hogy Kanada, nagyon messze van, és nem lehet autóval menni. Ezért aztán Boriék úgy döntöttek, hogy az egész család elköltözik ebbe a messzi országba.

– Ajjaj! És akkor hogy fog a Bori óvodába járni? Repülővel?

– Nem kicsim, Bori jövőre már nem a te óvodádba jár majd, hanem egy kanadai óvodába.

Nem tehetek róla, de kibuggyantak a könnyeim, mert ettől nagyon szomorú lettem. Ha Bori elutazik, akkor már nem is leszünk barátok? Akkor ki lesz a barátom? Ki mászik föl velem a mászókára, amíg Palkó lent őrködik? És ki engedi meg, hogy fölpróbáljam az igazi királylány-koronáját a saját fejemre? Elkeseredtem.

A mamám megölelt, jó szorosan, és az ujjaival törölgetni kezdte a kibújó könnyeimet. A fülembe suttogott.

– Attól, hogy messze lesztek egymástól, a barátság nem múlik el! Hiszen Sophie baba is a barátod, pedig ő sem Magyarországon lakik. Az a fontos, hogy sokat gondoljatok egymásra, és jól jegyezzétek meg, ha valami fontos történik veletek, hogy legközelebb, ha találkoztok, el tudjátok mesélni egymásnak.

– Akkor Bori nem utazik el mindig örökké?

– Nem, nem örökre utaznak el, hanem három évre. Addig tart Bori anyukájának a munkája Kanadában. Utána hazajönnek.

– De mama, a három év az nagyon hosszú idő, azalatt rengeteg minden történik, és nekem nem fér bele annyi minden a fejembe.

– Ebben igazad van, Lolám. De tudod, mit…? Azt hiszem, van egy ötletem!

Másnap délután a mamám előhúzott a táskájából egy kis noteszt. Vékony barna könyvjelző fityegett benne és arany színű virágok díszítették a borítóját. Még soha életemben nem láttam ilyen szép füzetet!

– Ez a tiéd, Lola. Hármat vettem belőle, egyet neked, egyet Borinak, egyet pedig Palkónak. Emlékszel Pöttyös Pannira és Tamarára az egyik kedvenc mesekönyvedből? Amikor Tamara elköltözött, lerajzolták egymásnak a kalandjaikat. Hát rajzoljatok ti is naplót egymásnak Borival és Palkóval! Aztán karácsonykor elkülditek a füzeteket, és abból megtudjátok, hogy mi minden történt a másikkal, amíg nem találkoztatok.

– És ha hazajönnek a nyári szünetben, újra látjuk egymást?

– Majd meghívjuk Borit és Palkót játszani, hogy együtt lehessetek ti hárman.

– Felpróbálhatom Boriska aranykoronáját is?

– Hát, ha megengedi neked, akkor igen, felpróbálhatod. Palkó pedig újra őrködhet a várkisasszonyokra.

Mire ezt megbeszéltük, fölszáradtak a könnyek az arcomról. Megsimogattam az arany virágokat. Jó illata volt a naplómnak. Kinyitottam, és nagyot ugrottam örömömben. A füzet első lapjára egy fénykép volt beragasztva: Bori, Palkó és Lola. Az óvoda triom… tlium.. triumvirátusa!

MEGOSZTÁS
Rásó Attila
Körülbelül 10 éve foglalkozom mélyebben irodalommal, 8 éve pedig verseket is írok, mikkel lehetett találkozni az Opus folyóiratban, az ujbekezdes.hu, az f21.hu platformokon, de akár a Pátria vagy a Tollas rádióban is. Életem az irodalom és az olvasás.