Vendéglőlesen: U Fleků

Nem is olyan régen, mindössze 1499-ben, pár évvel Amerika felfedezése után a prágai származású Vit Skřemenec sörfőzés céljából megvásárolta a mai U Fleků söröző és étterem épületét, amely akkoriban még Prága külvárosában volt, ám mostanság ugyanez már a város szívét jelenti. Akkor még biztosan nem gondolta Skřemenec úr, hogy a hagyományos cseh sörfőzde több mint ötszáz év múltán sem veszít a varázsából! Sőt! Az egyik leglátogatottabb kocsmává nőtte ki magát. Közép-Európa legrégebbi, megszakítás nélkül működő sörfőzdéjében találhatjuk magunkat, ha úgy döntünk, hogy az U Flekůban kívánjuk eltölteni az időnket…

AZ ÉTTEREM

A cikk megjelent a Klikk Out 2017/9. számában.


Ezt is olvasd el:

Prágai gasztrokorzó

Aki már járt Csehországban, és tapasztalta a cseh kocsmák hangulatát, annak nem kell bemutatni, miről is van szó, ám aki még nem, annak ajánlom, vegye fel a bakancslistájára az U Fleků meglátogatását! Képzeljenek csak el egy olyan helyet, ahol több mint ötszáz éve apáról fiára száll a sörfőzés tudománya. Egyúttal egy 1200 férőhelyes, hagyományos cseh kocsmát, ahol naponta több mint 2000 korsó saját készítésű, 13%-os, jellegzetes ízvilággal rendelkező barna sört csapolnak a vendégeknek.

A kommunista rendszer természetesen államosította a vendéglőt, ám a bársonyos forradalom után az U Fleků visszakerült a tulajdonos leszármazottaihoz, akik ma is működtetik ezt az aranybányának is joggal nevezhető létesítményt.

 

A hagyományos cseh kocsmák csaknem mindegyikében étkezhetünk is, mi pedig ezt nem is óhajtottuk kihagyni.

ELŐÉTELEK ÉS LEVESEK

Este nyolc környékén érkeztünk, és már messziről hallani lehetett a harmonikaszót és a jókedvű emberek mulatozását. Több tucatnyian ácsorogtak és diskuráltak a bejáratnál, hiszen a kocsma területén tilos a dohányzás. Miután beléptünk, a kocsma legfontosabb részénél, a csapnál találtuk magunkat, ahol

megállás nélkül folyt a sör, a csapos folyamatosan tölti, a pincérek pedig megállás nélkül hordják ki a korsókat a nyolc terem valamelyikébe.

 

Aki az U Flekůban szeretne „dőzsölni” egy jót a haverokkal, jobban teszi, ha asztalt foglal, mivel ott nem biztos, hogy jut ülőhely.

Amint meglátják, hogy üres a korsód, már landol is az újabb. Kéred, nem kéred, igyál! Itt így működik a rendszer!

Szerencsénk volt, mivel csak ketten voltunk, és így megkaphattuk egy négytagú amerikai társaság asztalvégét. Amint helyet foglaltunk, egy percen belül már landolt is az asztalunkon két korsó folyékony kenyér, két percen belül pedig egy Becherovka és egy mézes ágyas pálinka is. Amint meglátják, hogy üres a korsód, már landol is az újabb. Kéred, nem kéred, igyál! Itt így működik a rendszer!

A helyszín teljesen magával ragad, mintha visszacsöppennél pár száz évvel az időben,

 

eggyé válsz a tömeggel, dúdolgatni kezded az ismert dallamokat, amelyek a harmonikából erednek, és a sör kortyolgatásával érkezik az étvágy is. Mesterien összehangolva, nagyjából negyedóra elteltével érkezik a pincér az étlapokkal…

A jellegzetes cseh kínálatból nem hiányozhatott az utopenec (4 €), amit hagyma és egész bors társaságában, édes-ecetes páclében érlelnek néhány napig. Őszintén szólva először fogyasztottam, de a végeredmény olyan ízletes lett, hogy azt mondhatom, szerelem első kóstolásra.

. . . a végeredmény olyan ízletes lett, hogy azt mondhatom, szerelem első kóstolásra.

A kínálatban szerepelt még a disznósajt is hagymával, a sörsajt pirítóssal, a prágai sonka uborkával, illetve a füstölt tarja tormával. A levesek terén a fokhagyma- és a krumplilevest preferálták, ám úgy gondoltam, ezeket most kihagyom.

FŐÉTELEK

Sült tarja, párolt savanyú káposzta, knédli (9,50 €)

Aki nem kóstolja meg Csehországban a „vepřo, knedlo, zelót“, meg sem érdemli, hogy sört kapjon a korsójába. Ez a fogás hatalmas múltra tekint vissza, és gyakran megtalálható akár az itthoni étlapokon is. A legnagyobb különbség azonban a káposztában rejlik! Míg Csehországban savanyított káposztát használnak, addig a magyarosabb verzióban előszeretettel párolják a fejes káposztát. Annak ellenére, hogy több ezer vendég étkezik itt naponta, az étel nagyon finom és egyedi ízvilággal rendelkezik. A hús jól átsült, puha, csak úgy suhan a kés a vágásakor. Kellően sós, fűszeres a káposzta is, amelyet zsemlyéből készített, illetve krumplis knédlivel kínálnak.

Vadas marhahúsból, knédlivel (9,50 €)

Jómagam a vadas rabja vagyok, így már napokig élesítettem az ízlelőbimbóimat a lehetőségre, amely épp az U Flekůban jött el.

Selymes vadas alap, amelynek édeskés és savanykás ízhatása a menyekbe repít, majd a késem belevájom a vajpuha marhahúsba, és mindez mellé még érkezik a gőzölgő knédli, melyet megforgatok a mennyei vadas mártásban… Ez felülmúl minden más ételt!

Citromszelet, áfonyalekvár és némi tejszínhab is kísérte ezt a hagyományos cseh fogást.

A kínálatból nem hiányzott még a helyi gulyáskülönlegesség, a sült kacsa és csirke, a sült kolbász és a csülök egyéb változatai, ám mivel hatalmas adagokat mérnek, esélyünk sem volt még egyszer bűnbe esni az U Flekůban.

ÉDESEM

Itt az édesszájúak is megtalálják a magukét, akik négyfajta kísértés közül választhatnak. Az egyik lehetőség az almásrétes, a továbbiak pedig a palacsinta különböző töltelékekkel, a fagyikehely, illetve egy túrós sütemény. A választásunk az almásrétesre esett (3,50 €), mivel ez tűnt a legkisebbnek… 🙂 Kissé más jellegű ez a rétes, ugyanis míg tájainkon inkább reszelve található benne az alma, addig az U Flekůban kockázva. Ízvilágában azonban ez is hasonlít az itthonihoz.

SZUMMA SZUMMÁRUM

Ami biztosra vehető, hogy az U Fleků nem egy cukrászda! Hagyományos helyi söröző, amely kiváló minőségű sörével több mint 500 éve deríti jobb hangulatra a nagyérdemű vendégsereget. Itt a sört szinte harapni lehet, és minden e körül forog!

Az U Flekůban ugyanúgy rendszerezett a felszolgálás, akár a konyhai munkálatok. Az egész söröző nyolc teremből áll, mindegyiknek megvan a felszolgáló csapata.

 

A bejáratnál egy pincér csak a vendégek leültetésével van elfoglalva. Egyes pincérek csak a sört hordják szét hatalmas tálcáikkal, míg mások csak az üres poharakat és az elhasznált tányérokat szedik le az asztalról. Egy csapat kizárólag a felesekkel futkos, míg a másik csapat csak az ételek rendelésével és tálalásával foglalkozik. A főpincérek kizárólag a fizetést rendezik, míg a teremmester mindenre figyel, és oda irányítja a pincércsapatot, ahol a legnagyobb szükség van rájuk!

A teljes vacsora italokkal együtt 70 €-ba került.

Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik.

Egy nagyon jól összehangolt színdarabot láthat a vendég, a pincérek pillantásokkal, kézjelekkel egyeztetnek egymás közt. Volt lehetőségem bepillantani a konyhára is, és elmondhatom, hogy katonai rendet tartottak, minden egyes szakács hófehér rondont viselt.

Teljesen elégedetten távoztunk, hiszen hatalmasat vacsoráztunk, és nagyon jót mulattunk az U Fleků sörözőben.

Legutóbb itt jártunk: Vendéglőlesen: La Dolce Vita

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább