4 – 2 – 3 – 1

A szerdai mérkőzésre indulva úgy léptem ki a lépcsőházból, hogy két kérdés foglalkoztatott. Mégpedig, hogy mennyi néző fog kilátogatni egy szerdai fordulóra a szeles időben, és hogy Marco Rossi bevállalja-e azt taktikailag, amit én bevállalnák ezen a mérkőzésen. Valamit nem szabad elfelejteni: a dunaszerdahelyi szurkoló türelmes, de azonnal észreveszi, ha dadog a játék valamiért.

Játékosok az én szememmel

Macej – szerintem egy kapusnak kézből 10-ből kilencszer pontosan emberhez kell kirúgni a labdát.

Živković – még mindig kevés százalékban megy be a JÓ center, és az ellenfél tizenhatosa magasságából megy a visszapassz.

Lelkes Ernő felvételei

Šatka & Huk – szerintem feladatként kapták, hogy néha hordják fel a labdát és törjenek előre. Dinamikusabban kellene.

Davis – a 86. percben szépen eltalálta, amikor szinte egész meccsen pumpálta a bal felét. Fontos gól a kapus apró közreműködésével.

Ljubičić – annyira látványosan esett el a 16-oson belül, hogy a játékvezető csak azért sem adta meg a másik 11-es gyanús szituációt, amit be lehetett volna fújni. Lassítja a védekezésből támadásba való átmenetet, ami nagyon fontos kérdés, amikor hazai pályán néha napján kinyílik az ellenfél védelme.

Ashiru – nem látok benne annyi potenciált, hogy a kezdő 11-ben lenne a helye.

Pambou – visszaesett az a munkabírása, amire Ľupták mellett volt képes.

Malec – nem tudom, mire képes ez a játékosunk, mert a lejátszott mérkőzései alatt semmit nem mutatott meg játéktudásából. Szerintem többet nem tud, viszont a DAC-nak jobb befejező csatárra van szüksége.

Kalmár – nem hiszem, hogy az edző annyira visszahúzná, hogy a saját szögletzászlónknál neki kellene labdákat visszaszerezni az ellenféltől. A kezdő 11 pályára küldésekor egyedül Pačinda kevés neki az összjátékhoz.

Pačinda – ha kevésbé megy neki a játék, bizony a csapat nagyon megérzi.


Cserék, edző, szurkolók:

Vida és Divković – gyerekek, nagyon meg kellene tanulni fejelni, mert a ziccereket illik befejelni, és mindkettőnek ott volt a fején. Kristhopher remélem megbeszélte Hukkal az utolsó percek védekezését, amikor mindenki lestaktikázott, csak éppen ő nem, és bizony…

Kapcsolódó cikkek: 

Rozgyieloví a najuzsitocnyejsí hrácsi (DAC–Szenyice 1:0)

Lelkes Ernő fotógalériája a DAC–Szenyice mérkőzésről (1:0)

Süss fel Nap!

Čmelík – azt beszélik Dunaszerdahelyen, hogy életviteli problémákkal küzd, viszont szerintem a kispad nem nevel, lehet a bizalom többet.

Marco Rossi – elnézést, de egy Szenyice ellen egyetlen taktika van! Le kell darálni az ellenfelet. Részben sikerült.

Szurkolók – Csak csendben jegyzem meg, hogy van 18 pontunk, 3-mal kevesebb, mint a listavezetőnek. Dadog a játék, viszont a 18. percben nem kellene azzal szurkolni, hogy nagyon szar a játék.

Malec lecserélésénél a „fújjolás” szégyen. Legyen szórványos fütty, de egy DAC-játékost fújjolni elszomorító.

 

Azt szokták mondani, türelem rózsát terem. Hajrá, DAC!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább