KLIKK-ARCHÍVUM
„Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele…“ – énekeltük vígan az alapiskolai énekórákon. Bizony, az ősz időszakába lépünk lassan, s a vénasszonyok nyara után hűvösebb napok köszöntenek ránk. Az ősz a beérésről szól és arról, hogy végre begyűjthetjük egész éves munkánk gyümölcsét és élvezhetjük annak előnyeit. Lássuk be, emberek vagyunk mindannyian, és ennek megfelelően imádunk fogyasztani. Mikor jóllakatjuk magunkat fizikai téren, különösen elégedetté válunk, s úgy érezzük, most jó csak élni igazán.
Az írás megjelent a Klikk Out 2014/9. számában.
Ősz a szüret ideje is egyben, s épp ezért az alkoholfogyasztásra szeretnék kitérni. Az alkohol az emberiséggel gyakorlatilag egyidős – őseink a rothadt gyümölcsöt ízlelgetve jöttek rá, hogy e vegyület az embernek megelégedettséget, örömet, kellemes érzetet okoz. A szeszfogyasztás kultúrája évről-évre fejlődött, s ma már rengetegféle itallal csillapíthatjuk szomjunkat, dobhatjuk fel az estéket – csak úgy, önmagunkat jutalmazva.
Amit elszomorodva tapasztalok magam körül, ill. a régióban, az a fiatalok túlzott vonzódása az alkohol fogyasztásához.
Koncert – és fesztivállátogató révén sokszor találkozom olyanokkal, akik már öt körrel korábban elvesztették a kontrollt és dülöngélve haladnak frissen szerzett barátaikba kapaszkodva. Minden rendezvényt elleptek az izgága YOLO-k, akik a hétvégéket csak bulizva és alaposan lerészegedve tudják elképzelni. Szelfik röppennek, a koccintást és a „ki bír többet inni“ versenyeket a világhálón követhetjük. De a negatív példáért nem kell messzire menni…
Péntek-szombat esti bevásárlások alkalmával lehetünk figyelmesek olyan tinicsoportokra, akik hónuk alatt vodkás – vagy egyéb üveget szorongatva sorakoznak be a pénztárhoz, cinkos kacarászások közepette.
Hátak kihúzva, magabiztosság/ON, így remélik, hogy a pénztáros nem kérdez rá az életkorukra. Aztán irány a város, ahol anya-apa szeme fényei sikoltozva randalíroznak, kérdés esetén pedig előre betanult szöveggel kábítják őket az előző estét illetően.
„Az a ökör anyám nem is tudta, hogy mentünk, hol én mondtam volna el neki? Eddig nem törődött velem, 15 évig, mi köze az én életemhez?“ (utcazaj)
Hátak kihúzva, magabiztosság/ON, így remélik, hogy a pénztáros nem kérdez rá az életkorukra.
A rosszullét kellemetlen élményein (és hányós sztorikon) túl már nem is annyira menő dolog a piálás, a „soha többet“ fogadalma után azonban mindig érkezik egy újabb partimeghívó. A rendszeres szeszfogyasztás káros tüneteire sokan fittyet hánynak, számolatlanul fogynak a felesek, az értelmes szórakozás helyett marad a bekábult lézengés. Minden egyes hétvégén, csak a helyszín változik néha.
A depit, sírást és megbánást megelőzendő, üzenetem a palackba (és mellé) a következő:
Bár a barátok imádnak biztatni, ha ivásról van szó, ne felejtsd el – a másnappal mindig Neked kell megküzdened, egyedül. 🙂 Csak okosan!