BFR – Utazz bárhová a világon egy órán belül!

Elon Musk alig jelentette be a Tesla és a SpaceX sikereit, máris egy újabb nagy dobással érkezik, a BFR-el.

Az új ötletet a 68. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson jelentette be, miszerint a Földön bárhonnan bárhová képesek lennének embereket szállítani egy órán belül, mondjuk New Yorkból Sanghajba 39 perc alatt. Ehhez pedig a SpaceX Mars-projektjéhez tervezett szállítórakétáit használnák.

Az elv szerint egy szállítóhajó vinné az utasokat a tengeren várakozó rakétához, majd beszállás után 27,000 km/h-val repítené az utasokat a célállomáshoz az űr határánál. Ez az elképzelés forradalmi a világunkban, és Elon-t „ismerve” meg is fogja valósítani.

Elmondása szerint a jegy ára nem lesz több, mint egy első osztály az utasszállító repülőkön. Egy videó többet mond minden szónál, hát nézzétek meg az illusztrációt a jövő villámgyors tömegközlekedéséről:

A BFR rakéta teljes mértékben újrahasznosítható lesz, és lehet majd az űrben tankolni. Ezzel a rakétával segítik majd az ISS munkáját, telepítik a „Moon Base Alpha”-t a Holdon, valamint ez a rakéta repíti majd el az úttörő telepeseket és gépeket a Marsra 2022-től.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább