Szigi-szemmel

Észak-Korea

– nagykövetsége meghívására 8 képviselő, és 16 (!!!) parlamenti asszisztens vehetett rész egy misszión a Koreai Népköztársaságban. A kialakult helyzet miatt a küldöttség fele lemondta a kirándulást”. Bezzeg, ha mondjuk Balira lett volna egy kiruccanás, kedves küldöttek!


Dunaszerdahely

– egy órán át folyt a vita a képviselő-testületi ülésen az Ollétejedben terjengő bűz ügyében. Végül ki más, mint egy Nő meggyőzte a polgármestert (szokás szerint). Közben megtudhattuk, hogy Dakó képviselő úr tiszteli Ollé urat a szélmalomharcáért, de ami érdemleges, Sebök képviselő úr megint munkacsoportot állítana fel!


Bulvár

– városunk egyik legtöbb napszemüveggel rendelkező amazonja megtalálta az igazi szerelmet. Sok boldogságot innen is az ifjú párnak, jelige: vigyázni a szemüvegkészletre!


Gödörkarcsa

– szépül, virul a falu. Gyönyörű medencés képeket láthattunk a héten a face-n, most már „nőlhet” a fű címmel. Helyesírás ötös!


Lukáš Čmelík

– idézem: Minden gól növeli az önbizalmat! Igen, Bélvatának már rúgtál gólt, most már jöhet a Nagyszombat meg a Slovan (sajnos a játékvezető nem így gondolta).


Az év fotója

– cigányul próbálta kommentálni ismerőse profilképét városunk egyik legsikeresebb pénzügyi szakembere. Szav sukár szi. Jelentem, értünk mi magyarul is!


DAC

– definitív, hogy péntek este játszunk a Slovan ellen. Hogy miért, hát mert szombaton mindenki választani fog, minimum sört, bort vagy pálinkát?!


Körforgalom

– egy helyi lakos szerint annyit segített az átépített körforgalom a „fő műsoridőben”, mint Józsi bácsi cerkájának a simogatás. Jelige: 5 év múlva újra megcsináljuk.

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább