Egy interjúban általában ezen a helyen egy bevezető szöveg várja az olvasót, én azonban úgy döntöttem, ebben a beszélgetésben rendhagyóan nem bevezetőt, hanem utóiratként egy levezetőt találnak. Kellemes olvasást!
Matyi, egy lakótelepen nőttünk fel, ezért tudom, hogy a gyerekkorodban szinte minden szabadidődet a sportnak szentelted…
Így igaz, kipróbáltam rengeteg sportot, de a foci volt sokáig a nyerő. Korán, kilencévesen Máhr Karcsi bácsinál kezdtem, a későbbi ligás játékosokból például Balla Bélával. A harmadik vagy a negyedik osztályban Pogány Erika tanított engem a Gorkij utcai alapiskolában, és Pogány Misi, az ismert magasugró és edző, eljött megnézni engem, volt is rá oka, hiszen akkoriban távolba már 420 centiméterre voltam képes. Ötödikes voltam, amikor megnyílt a sportosztály, amelybe pár hónap után átmentem fociról atlétikára.
A későbbiekben miért éppen tízpróba lett belőle?
Eredetileg távolugró, magasugró és gátfutó voltam, de az edzéseken Pogány Misi már próbálgatott engem súlylökésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban, és jó eredményeket értem el. Tizennyolc éves koromig nyolcpróbáztam, csak később mehettem tízpróbára a 400 m síkfutással és a rúdugrással kiegészítve.
Edzeni Besztercebányára is jártam, ingáztam, két hétig ott, két hét pedig Dunaszerdahelyen. Az Onyx klub tagja voltam, az ismert távolugró Szmuda Áronnal, akinek távolugrásban 787 cm volt az egyéni csúcsa – már tizennyolc évesen.
Misi a tízpróbában látta az esélyt, hogy eredményes lehetek, és fokozatos felkészített arra, hogy végül
Nyitrán teljesítsem a junior világbajnoki szintet 7217 ponttal, s ezzel nem csupán a lisszaboni (junior világbajnokság) repülőjegyet érdemeltem ki, hanem ez az eredmény egyben szlovák junior csúcs is volt, és az maradt a mai napig.
Viszont erős voltam a távolugrásban, csehszlovák bajnok lettem a juniorok közt a magasugrásban is, hatvankét méter körül volt a legjobb eredményem gerelyhajításban. Hármasugrásban tizenhét évesen 14,95 m volt az egyénim, távolba 731 cm, magasugrásban 204 cm volt az egyénim, ezek junior szinten nagyon jó eredmények voltak.
Mikor jelentetted be az atlétikai game overt?
Említettem, hogy Pogány Misi volt az edzőm, emellett már velünk edzett a cseh Šárka Kašpárková is, és Misi Sárikának szentelte az idejét és az energiáját. Misi sokszor mondta nekem, hogy ő egyszer világbajnokot farag Sárikából hármasugrásban, és ez a hatalmas bravúr sikerült is 1997-ben Athénban.
Aha, logikus, hogy így veled kevesebbet foglalkozhatott…
Igen, és ezt nekem akceptálnom kellett, megértettem, de ez azt jelentette, hogy az edzéseimen nem egy tréner volt velem, hanem egy edzőterv. Nincs semmi harag közöttünk, hiszen ő csinált belőlem sportolót, és a mai napig tartom vele a kapcsolatot, de ez egyszerűen tény volt, én pedig végül úgy döntöttem, hogy befejezem az atlétikát.
Érdekelne, tudtátok akkoriban, hogy hol voltak a határaid a tízpróbában?
A prognózis az volt, hogy olimpikon is lehetek, és körülbelül 8500 pontot teljesítő tízpróbás is lehettem volna.
Ez az eredmény a nagy versenyeken is dobogós helyezést jelent, nemde?
Igen, persze, de mivel a tízpróba azért kétnapos verseny és nemcsak az a fontos, hogy milyenek az egyéni csúcsaim, hanem az is, hogy az adott pillanatban ki tud toppon lenni, mert a tízpróbába elég egy hiba és nincs esély…
Figyeled még az atlétikát?
Persze, el is járok különböző versenyekre.
Emlékszel, amikor gyerekek voltunk, akkor mindketten elég fanatikus módon foglalkoztunk az atlétikával, megjegyzem, mai napi nálad vannak a füzeteim (nevetés), amelyben például Sergej Bubka rúdugró világcsúcstartó aláírása is szerepel…
Na jó, ha megtalálom, akkor visszaadom… (nevetés)
Milyen atlétikai eredmény ütötte ki nálad a biztosítékot?
Evidens, hogy Usain Bolt teljesítménye 100 és a 200 méteren. Szerintem ezek az eredmények nem természetesek, lehet gyorsan futni, de…, és itt három kérdőjelet teszek.
Ki volt szerinted minden idők legjobb atlétája?
Nehéz kérdés, én például Jan Železný cseh gerelyhajítót is hatalmas sportolónak tartom, a cseh tízpróbázókat, Robert Změlíket, Dvořákot, vagy Michael Johnsont, Carl Lewist.
Tényleg, mit szólsz Carl Lewishoz, aki száz méteren, kétszáz méteren és a távolugrásban is a világ legjobbja volt, és mai napig az örökös ranglistákban előkelő helyet foglalnak az egyéni csúcsai?
Röviden és velősen: egy fenomén, egy ikon.
Foci. Harminchárom ligás meccs van a nevedhez írva a statisztikákban…
A foci a nagy szerelmem, hiszen te is tudod, hogy állandóan fociztunk a blokkok között vagy az iskolai pályákon, viszont a későbbiekben Pogány Misinek jogosan nem tetszett, hogy focizok, mert félt a sérüléstől. Šanta Imre, az akkori elnök tudott rólam, hogy
bár atléta vagyok, egyben ligás szintű focista is.
Nem tartott sokáig és miután befejeztem az atlétikát, az A csapatba kerültem, persze nem volt egyszerű, sokat kellett magamon dolgozni, hogy beférjek a kezdő tizenegybe. Miután Valovič edzőt lecserélte nyugodjék Szikora Gyuri, kaptam tőle lehetőséget, így végül harminchárom elsőligás meccset tudok magam után.
Mikor jött a megálló?
Az 1997/98-as szezon alatt szívproblémák miatt abba kellett hagynom a professzionális sportot. Tanácstalan voltam, mondtam is az orvosoknak, hogy nem értek semmi máshoz, csak a sporthoz, a sport volt az életem, hiszen nem volt szakmám sem.
A mai napig nem dolgoztam fel ezt a tényt – sokszor feltettem magamnak a kérdést, miért pont velem történt ez.
Viszont a mai napig focizol…
Dél-Komáromban folytattam, és csatárként tizenhárom gólt rúgtam, később a német Göttingenbe vezetett az utam a harmadik ligába, és mintegy négy-öt évet Ausztriában fociztam alacsonyabb osztályokban. Huszonkilenc évesen már Nyárasdra igazoltam, ahol lehúztam öt szezont, a következő megálló pedig Csallóközkürt volt, ahol lejátszottam hét szezont. Jelenleg Tallóson rúgom a bőrt. Hozzáteszem, egy éve volt egy térdműtétem.
Az életednek van egy másik, sporton kívüli része, huszonegy évesen stoppot kaptál a sportra – új utat kellet találni – sikerült?
Nem találtam. Nem tudtam elszakadni a sporttól. Mai napig tartom a kapcsolatot Misivel, Medgyes Renivel és Végh Hajnalkával. Renike néha kikéri a véleményemet egy-egy atlétájáról… Tibor,
aki kiskorától sportol, soha többé nem tud elszakadni tőle, főleg, ha olyan feltétel nélküli szeremmel imádja, mint én.
A sport egy életstílus, életforma, anno tudtam, hogy hétköznap edzéseim vannak, hétvégén versenyeim vagy meccseim, és nekem ott a helyem, az edzőknek a cserepadon, a szurkolónknak pedig a lelátón. Közhely, de a sport örökké az életem lesz.
Mit kaptál a sporttól?
Rengeteget… Megtanított nagyon hamar gyerek fejjel felnőttként viselkedni, tizennégy évesen már önállóan tudtam működni az életben, hamarabb felnőttem, mint a korombéliek.
Végeredményben azt, amit a sportban elértem, nem veheti el tőlem senki.
Viszont…, az biztos, hogy nekem nem adatott meg az a lehetőség, hogy elérjem a képességeim maximumát, túl korán jött az, ahogy mondtad, game over, ezért logikusan van bennem hiányérzet, legyen az atlétika vagy foci terén. Sokszor fáj a szívem, amikor nézem a tévében az olimpiát, mert
volt bennem minimum két olimpia részvétel, jobb esetben három is.
Ami a focit illeti, szerettem volna jobb játékos lenni, mint amilyen voltam, amikor elkezdtem játszani a DAC-ban, természetesen külföldön szerettem volna futballozni, sajnos a biológia nem engedte.
Viszont, beszéljünk most picit a pozitív oldalról is. Huszonegy éves korodig többet elértél, mint amennyit sok sportolónak sikerül tíz-tizenöt éves karrier alatt… Mégpedig…
Hát igen, tizennyolcszor voltam csehszlovák bajnok, huszonkétszer szlovák bajnok, tizenhét évesen nyertem egy nívós, nemzetközi, Druzsba elnevezésű versenyt, voltam világranglista-vezető. A lisszaboni junior világbajnokságon tizenegyedik lettem, de ezzel az eredménnyel nagyon nem voltam megelégedve. Minden adott volt, hogy tízpróbázóként megjárjam az olimpiai játékokat, világbajnokságokat, és hogy elcsípjek érmeket, de a sportban nincs olyan, hogy ha…
U.I.: Az atlétikai jegyzetfüzeteim
Pontosan öt darab füzetről van szó. Nem sok, szerintem Nagy Attilának (Sünének), a volt súlylökőnek minden bizonnyal több van (volt). Az én füzeteimet – amelyekbe rengeteg fotó, eredmény, cikk van beragasztva, és az egyikben ott virít a legnagyobb atlétikai ereklye, Sergej Bubka fenomenális rúdugró aláírása is – tizenévesen Matyinak adtam, és a mai napig nála vannak valahol. Anno reméltem, hogy egyszer ott lesz a fotója egy nagyon nagy trófeával, mert Matyi eszméletlen tehetség volt, sajnos azokba a füzetekbe ő nem került. Felnézve az égre, tudatosítom, hogy az Úr nagyon sokat elvett tőle, amikor megfékezte őt a szárnyalásában. Uram, kérem, ha van rá módod, és én tudom, hogy van, valahogy ezt egyszer add vissza Matyikának. Köszönöm!