Az Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem című Petőfi-verssel kezdeném írásom, viszont előre bocsájtom, nem vagyok a magyar irodalom szakértője, és az írásom teljesen más jellegűként fogant.
A feminizmus irányzatot előtérbe helyező hölgyek gyakran mondogatják, hogy mi, férfiak pletykásabbak vagyunk a szebbik nemnél. Én nem hasonlítanék, mert hiszen embere válogatja, de nagyon nincsenek messze a valóságtól.
Igen, a pasik, ha leülnek megbeszélni az élet nagy dolgait, a foci, a politika, a pénz mellett elengedhetetlenül szóba kerül a NŐ is. Néha a nagybetűs és néha a kisbetűs nő.
Mostanság városunkban sok az elhanyagolt feleség, élettárs, barátnő, tönkrement kapcsolatok tömkelegéről hallani, és bizony mintaházasságok végződnek válóperrel és az azzal járó adok-kapokkal. Néhányan családterápiás összejövetelekre járnak, abban bízva, hogy ami kihűlt, talán még felmelegíthető…
Dívik a gazdag vállalkozó-fiatal pipi szindróma, amikor a exfeleség kap egy háromszobást valahol a lakótelepen, kedvezményes gyermektartással vagy anélkül. Aztán szakadjon meg a pubertással, aki olyan közegben nőtt fel, hogy hétfőn már nem volt jó a vasárnapi kirántott hús.
Morbid lesz, amit írok, de kérdem én, hogyan adja el magát az a 40-50 közötti Nő, aki élete nagy részét gyermekneveléssel, háztartási teendőkkel, munkával töltötte?
Nehezen találja meg az új szerelmet egy bizalmatlanságba zuhanó családanya. Ismerjük ennek az ellenpéldáját is, amikor a fitneszladyk idejük nagy részét önmaguk igényeinek a kielégítésével töltötték, közben a nagymamák átvállalták az unokákkal való foglalkozás édes terhét.
Na, itt sem megy simán a második „igazi” megtalálása, de a szilikon és a plasztikai sebész csodákra képes – már akinél.
Félelmetes, ahogy az ilyen nők keresik azt az egzisztenciával rendelkező valakit, aki biztosítja számukra a megfelelő életszínvonalat, közeget, és nem baj, hogy az illető nem jár hetente háromszor teniszezni, kozmetikusa vagy pedikűröse sincs.
Esetleg alacsonyabb a 22 centis magassarkúban járó dívától másfél fejjel, egyszóval „postava do jazzu”, ezekről az áldott jó pasikról, akik megadják a második lehetőséget, terjesztik ezek a hölgyek, hogy van szívük.