Járási Labdarúgó Szövetség àla Dunaszerdahely!

Olvasom én a Járási Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményét (Úradná správa č. 13/2017/2018 zo dňa 12.10.2017), és konstatálom, hogy a parameter.sk vezérét Barak László urat egy egész hónapra eltiltották a kisudvarnoki futballcsapat mérkőzéseinek látogatásától. Első meglepetésemben nem tudtam sírjak-e vagy nevessek, de nézzük a tényeket.

Egy hírhedt lakótelepi presszóban, ahol valaha előszeretettel osztották a „lapokat” a játékvezető sporttársak, már hétközben találgattak a szurkolók, játékosok, és az érintettek, hogy vajon kik fogják fújni az úgynevezett ,,zsíros” meccseket, mint például az Eperjes–Kisudvarnok járási derbit.

Mióta játékvezetői körökben kitört a botrány, és 7 játékvezető fellázadt a szövetségen belül uralkodó „áldatlan” állapotok miatt, azóta (és eddig is az volt) nyílt titok, mi mennyi és hogyan.

 

Tehát a veretlen Kisudvarnok látogatott Eperjesre, és bizony lejátszódtak furcsa dolgok azon a mérkőzésen. Megjegyzem, mint érintett, hogy furcsa dolgok történtek Eperjesen a Felsőpatony ellen is, mikor a partjelző először les helyzetet jelzett, aztán ki tudja miért, gondolt egyet, és letette a kezében lévő partjelzői segédeszközt.

Szóval az ominózus mérkőzés első félidejében a játékvezető kiosztott a vendégcsapatnak 3 gyors sárga lapot, talán azért, hogy tudja mindenki, ki az úr a pályán, de ennek ellenére a vendégcsapat szerezte meg a vezetést a 45. percben.

A másikban ott folytatta a játékvezető, ahol abbahagyta, és akivel csak beszéltem, azon a véleményen volt (szakmai szempontot figyelembe véve), hogy nem hagyták a sporik kibontakozni a vendégcsapatot. Meg is lett az ,,eredménye”, mert a 93. percben, egy kérdéses szögletszituáció után sikerült otthon tartani az egy pontot a hazai csapatnak.

A szövetség által készített videón jól látszik (hallatszik), hogy forrong a lelátó, és a játékvezetők nagy nehezen tudják csak elhagyni a játékteret. Az is látszik, hogy az eltiltott szurkoló a játéktéren keresztbe átsétálva a játékvezetők mellé ér, és véleményt alkot. Lehet a rendezőséget kellene megbüntetni, mert odaengedték a szurkolót?

Idézem:

Kapcsolódó tartalom

Sárosfa

Járási foci

,,Én nem köpködtem, nem dobáltam, mindössze annyit mondtam a pályáról levonuló játékvezetőnek, hogy egy tehetségtelen f@sz, aki arra sem képes, hogy profi módon befolyásoljon egy mérkőzést. Ezt most is így gondolom. A járási futballon élősködő bizottság pedig kinyalhatja a seggemet”.

Idézet vége. (Barak László mondatai az ominózis esetről, miután megkérdezte őt Szigeti Attila, mi is történt…)

Na, már most kérem szépen, Eperjesen megtörtént az évszázad becsületsértése, és vérig sértették a 22 éves Szerencsés Márkot (ki tudja, miért egy tapasztalatlan bíró kapta ezt a meccset),vagy csak Barak szálka járásunk futballgurujai szemében, és mint visszaeső, Kisudvarnok egyszemélyes „B” közepének megtestesítője kitiltották a futballpályákról?

Nem tudom.

Viszont azt gondolom, hogy zsíros meccsek még mindig léteznek, és a megfelelő személyek is, akik a bödönt tisztára nyalják, SPORTSZERETET címszó alatt. Lásd a hét lázadó szurkoló nyilatkozatait.

 

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább