A DAC aranykorának kezdetei
1985/1986 – egy kisváros az óriások közt. Amikor ezeket a sorokat írom, csak remélni tudom, hogy az alcím egyszer majd elavul. Önkritika? Nem éppen. Csak egy bajnoki cím mindent képes lenne felülírni. Felülmúlni. Viszont múlt nélkül nincs jelen, ahogy jövő sem! Mai szemmel nézve kissé ómódi szerelésben futottak ki a fiúk a zöld gyepre. Mit fiúk, egyenesen istenek voltak Ők számunkra, szinte mitológiai lények. Így kezdődtek a DAC kalandjai az első ligában. Egy kisvárosé, az óriások közt.
Prágában abban az időben kelendő volt az autósatlasz. Mindenki azt szerette volna tudni, hol is van Dunaszerdahely. Kik ezek és mit akarnak a ligában? Hol volt akkor még a Google térképe, meg a GPS! De azt mindenki tudta, hol van a Csallóköz, az ország éléskamrája, ahol a dolgos emberek letették a lapátot és becsukták az üvegház ajtaját egy-egy meccs erejéig.
Igen, a foci mifelénk vallás, a DAC pedig már akkor egy jelkép volt. Minden idők legkisebb városaként „jelentkeztünk be” a legfelső osztályba, az aktuális szezon legfiatalabb edzőjével. Pecze Károly mindössze 39 éves volt ekkor, a segítője Dušan Ábrahám. Na meg a doki, nyugodjék békében! Stadtrucker Sándor, „civilben” kiváló fülorvos, hétvégenként a szerdahelyi focisták gyógyíre minden bajra, ficamra, rándulásra. Ahogy ő futott, nem futott úgy senki, Simonics gyúróval egyetemben. A szőnyeggel letakart hordágyra ki emlékszik? Vagy a pálya szélén álldogáló pocakos rendőrökre, hosszú szőrű farkaskutyákkal? Vagy a vendégszektor feliratára:
„Hostia vlajkonosiči” (vendég zászlóhordók)
Nem úgy volt, mint manapság. A vendégszektor nem volt elkülönítve extra módon a stadion többi részétől. Simán a régi északi lelátó szívében gyülekeztek az ellenfél „zászlóhordói”, némelyik galeri már akkor felhívta magára a figyelmet. Sárga-fekete rendőrautók VB felirattal vigyáztak a rendre. A rövidítés jelentése magyarul, közbiztonság.
Első hazai mérkőzés otthon, a későbbi bajnok, Vítkovice ellen. A végeredmény gól nélküli döntetlen. Aztán idegenben rögtön egy csúfos vereség. A prágai kenguruk, vagyis a Bohemians, nyolc gólt rámolt be a szerdahelyi kapuba. Kihült lélekkel vártuk, legyen már vége, mert az öreg Sokol rádió repül a nyolcadikról. Vége lett. 8:0 a Bohemkának. Gombócból is sok, nem még gólból! Majd a harmadik körben a televízió képernyői előtt megszületett az első gólunk és egyben az első győzelmünk is:
’85 szeptember 8.: DAC–Zsolna 1:0, gólszerző Majoros büntetőből.
Aztán evés közben jött meg az étvágy. Az őszi hatodik helyezés minden várakozást felülmúlt, hiszen, a nem titkolt cél a bennmaradás volt. Tavasszal viszont kilenc fordulót kellett várnunk az első győzelemre, miközben egyre lejjebb kerültünk a tabellán. Közben egy felejthetetlen merkőzésen: DAC–Sparta Prága 3:3. Már 1:3 volt oda, amikor nyugodjék Medgyes Jóska beállt és bólintott. Csak a 28. fordulóban biztosítottuk be az 1. ligás szereplésünket, odahaza a kassai vasutasok legyőzésével. A harminc körös bajnokság végén, a tizenegyedik lépcsőfokon álltunk meg. Pontosabban a csapat:
Červeňan, Farkas, Veselý, Závratský – Kapko J., Krištóf, Krško, Liba, Mucha, Nezhyba, Sipos – Bertalan, Hesek, Hodúr J., Kalmár L, Michalec – Audi, Bartoš, Čertek, Draskovič, Majoros, Medgyes J., Tóth L.
1985/86 – 11. DAC (30 9-9-12 27:43) 27 pont.
1986/1987 – a DAC útja Európába
Az előző idény tanulópénzét megfizetve komoly erősítések jöttek, de a szakmai stáb nem változott. Tulajdonképpen ez volt az első szezon, amikor élvezni kezdtem a focit, hála a mexikói világbajnokságnak is. Lent a Grundon minden meccset „újrajátszottunk”, de a focin kívül a gombfoci is előkerült. Ami a DAC-ot illeti, két órával a kezdő sípszó előtt elfoglaltuk helyünket a lelátón. Így az előmérkőzéseken is szurkolhattunk, hol a ifiknek hol a B csapatnak. Megtanultam minden dalt.
Édesanyám, kedves anyám… Élesebb a kard… Édesanyám, de jó asszony… De a „Jak Deace umí, celá Praha čumí” (ahogy a DAC játszik, egész Prága bámulja) még nehezen ment.
A műsorfüzetet tilos volt összehajtani, mindig az utolsó lapra ragasztottam a mérkőzés belépőjegyét. Aztán a meccsek másnapján két egyforma napilapot vásároltam, így elkerülve, hogy apám összezsírozza a DAC-ról szóló cikkeket a vasárnapról maradt pacalpörkölttel. Ja, és a műsorfüzet immár sorsoláson vett részt, a hátsó lap sarkán lévő számot kellett letépni és az urnába dobni. Egyszer így lettem egy váza boldog tulajdonosa. Az akkori sporttal foglalkozó folyóiratokból (Tip, Start, Stadion) még mindig akad otthon pár példány. Igaz, a Tip lapjai egy hét alatt megsárgultak.
Kinőttük a stadiont, és a keleti lelátóval kezdetét vette az átépítés. Közben a csapat is tette a dolgát, az ősz után a harmadik helyen teleltünk. A bajnokság végén elért 4. helyezésen túl egy azóta is érvényben lévő rekord született:
’86 november 2.: DAC – Nyitra 1:0 – 10576 néző látta a mérkőzést.
Ligameccsen eddig ez a csúcs, de valószínű, hogy a MOL Arénában ez hamarosan meg fog dőlni. Érdekesség, hogy az idegenben lejátszott találkozók táblázatán olykor jobbak voltunk, mint odahaza, ahol nyolcezer felett volt az átlag nézőszám! A kupában meg sem álltunk a döntőig. Illetve a döntőkig. Először a Szlovák Kupa serlegét sikerült elhódítani, Nagyszombatban a Nyitra legyőzésével, büntetőkkel. Ugyancsak tizenegyesekkel Kopŕivnicén begyűjtöttük a Sparta skalpját, és megnyertük a Csehszlovák Kupát. Ők voltak az egyetlen csapat, akiket bajnokin sosem tudtunk legyőzni.
’87 június 21.: Sparta Prága – DAC 0:0, 11 m: 2:3
A sorsdöntő büntetőt Fieber értékesítette, de a sikerhez kellett egy ostravai származású úriember a kapuban: Stanislav Vahala! A hazai meccseken így biztatta őt az öreg Hajós bácsi: „no vykopni, jó!” (na rúgd ki, jó!). Most is a fülemben cseng a „Stendó Váhala, sálalálala!” rigmus.
Íme a csapat kerete:
Vahala, Veselý – Bartoš, Bertalan, Brodzianský, Fieber, Hodúr, Horváth J, Kapko J, Kašpar, Košňovský, Krištóf, Leško, Liba, Majoros, Medgyes J, Mičinec, Michalec, Pavlík, Šoltés, Šrámek.
1986/87 – 4. DAC (30 13-8-9 46:35) 34 pont.
A kupagyőzelem a Kupagyőztesek Európa Kupájában való indulást biztosította. A bajnokságban elért negyedik helyezés az Intertotó kupa előtt nyitott kaput a DAC-nak. Ott azonban a magyar Tatabányai Bányász, a svájci Bellinzona és a dán Naestved kemény falatnak bizonyult, így utolsó lett a DAC a csoportjában.
Folyt. köv.
(Roberto)