Hihetetlen széles skálán mozog a stílus, az ember nem is hinné, hogy a pont neki tetsző zeneszám is a jazz kategóriába sorolható. Ezekkel a mondatokkal nyitottam meg beszélgetésemet Vida Igorral, a dunaszerdahelyi jazz életben tartójával, az Are You Free? jazzfesztivál szervezőjével.
Eggyel korábban:
Ezthallgasdmegë: A százéves jazz
A cikk megjelent a Klikk Out 2017/10. számában.
Fotók: Ugróczky István
Mesélnél, kérlek, az első találkozásodról a jazz zenével?
Hát, ezt nem is egyszerű felidézni. Az biztos, hogy nem volt egy frenetikus, mindent elsöprő találkozás. Inkább fokozatosan, a filmzenéken (hisz az amerikai filmek zöme a mai napig szívesen alkalmaz jazzt a hangulat aláfestéséhez) és a rádióadásokon keresztül jutottam el a jazzig. Bizonyára Louis Armstrong vagy Frank Sinatra számai voltak az elsők, amiket hallottam.
Később, a nyolcvanas években már tudatosan kerestem a rádióállomások jazzadásait. Konkrétan emlékszem, hogy mennyire megfogott az egyik osztrák adón hallott tenorszaxofon búgó hangja. Errol Garner, Misty c. andalító számát játszotta valaki. Pár évvel később a kemény underground rockzene felől is megtaláltam a jazzt, mégpedig John Zorn kísérleteinek köszönhetően. Majd szép lassan kezdtem felfedezgetni az egész műfajt.
Mit jelent számodra ez a zenei stílus?
Jelenleg ez számomra az a zene, amiben megtalálom a zeneiség és emberi interakció mellett a szabadságot, a spontaneitást és a hihetetlen mértékű kreativitást.
Szlovákiában/nálunk mennyire ismert és hallgatott a stílus?
Szerintem ugyanaz a helyzet idehaza is, mint máshol a környező országokban: a jazz az utóbbi időben talán kicsit több figyelmet kap, de már csak töredékét annak az elismerésnek, népszerűségnek, mint amiben a swingkorszakban részesült. Pedig ez a zene igazi bulis zene volt, a 30-as 40-es évek tánczenéje, melyre szinte az egész társadalom megmozdult. Majd imperialista szimbólumként tiltották, üldözték a szocialista országokban. A változások közeledtével ismét lehetőséget kapott, kezdett talpra állni.
Manapság sajnos a „túl intellektuális“ jelzővel illetik, és idegen a széles tömegek számára.
Rétegzene, melynek azért megvan a maga közönsége. A médiában alig hallható, a kereskedelmi rádióadókon szinte nincs is jazz, a közszolgálati állomásokon viszont azért találkozni vele.
Élőben, koncerten kell a jazzt hallgatni, átélni. Felemelő érzés, látvány, ahogy a színpadon születnek a szólók, alakul a téma, kommunikálnak a zenészek.
Idehaza már szép számmal van fesztivál, néhány, huzamosabb ideje működő jazzklub, melyek rendszeresen kínálnak jazzkoncerteket. Látogatottságuk meglepően magas.
Most tértél haza Szlovéniából, a 2017-es Európai Jazz Konferenciáról, milyen érdekességekkel találkoztál ott?
A három nap alatt rengeteg program volt: beszélgetések, könyvbemutató, workshopok és persze zenei bemutatók. Ott volt az európai jazzélet mozgatóinak zöme. Jó volt a régi ismerősök mellett új arcokkal is találkozni, megismerkedni. A ljubljanai szervezők hihetetlen zenei összeállítással leptek meg minket.
Szinte nem is a klasszikus értelemben vett jazzt mutatták be a nemzetközi szakembereknek, hanem valami nagyon előremutató, kortárs és kísérleti zenei elemekkel átszőtt zenei utazásra vittek minket. Mindenképp nagyon élvezetes volt.
Ilyen találkozások alkalmával lehetőség nyílik, hogy kitekintsünk a nagyvilágba: hogyan értelmezik máshol, hol tart a zene, ez esetben a jazz. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben Dunaszerdahelyen is bemutatunk néhányat az ott látott produkciókból.