Mesteri levezető

KLIKK-ARCHÍVUM

Nagy Istvánnal készített beszélgetésünk során a már nem létező Körtvélyesről, üdülőközpontjáról és a régi Kormoránról ejtettünk szót. Egy, a bősi vízi erőmű miatt nem létező, letűnt világról beszéltünk. Nem maradt belőle semmi, csak az emlékek. Mivel személyesen érint ez a téma, megpróbálom ezt egy írással valamiképpen megfoghatóbbá tenni.

Az interjú megjelent a Klikk Out 2013/7. számában.

Fotó: archívum

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának ás üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Az üdülőközpontot 1968-ban nyitották meg, és az édesapám volt annak a zenekarnak a tagja, amely – Körtvélyes talán legérdekesebb és legizgalmasabb időszakában – hat éven keresztül művelte a helyszínen a zenét.

Akkoriban kezdett a társadalmi szabályokat ignoráló fiatalok generációja lassan kijózanodni a hosszú vakációs életstílusból. Franciaországban a szülők ráparancsoltak a gyerekeikre, hogy: most már elég a felhőtlen szórakozásból, illetve ha ezt folytatni kívánjátok, akkor hajrá, de pénzt már tőlünk nem kaptok. Lásd. B. Bertolucci Álmodozók című filmjét.

Ezt is olvasd el: 

Hideg kacsa, meleg bor…

Csehszlovákia se volt kivétel, de itt nemcsak a szülők állították le a gyerekeket.

Hónapról hónapra kisebb toleranciával kísérte a rendszer az ilyen fajta tömeges megmozdulásokat – féltek a szabad gondolkodású fiataloktól.

Maradt egypár hely, amolyan szigetecskék, ahol lazán folytatódott a buli. Ilyen hely volt sokáig a Körtvélyes is – ezen a mesés Dona menti területen mintha semmi se változott volna. Persze, a woodstocki „Sex, drugs and Rock And Roll” szenthármast tessék inkább ki-ki ízlése szerint behatárolni enyhébb terminológiával…

Kapcsolódó archív interjúnk:

Csak öt évvel, ha én fiatalabb lehetnék…

Sokat beszéltünk a faterral Körtvélyesről, így tudom, hogy az életem első két nyarát itt töltöttem. Csak homályosan emlékszem későbbi évekre is, leginkább a festményi környezetre, viszont annál jobban vált számomra emlékezetessé egy-egy későbbi találkozás a „tanúkkal”. Kimondta: C-dúr fia vagyok… Hallgattam a mondatok vízesését. Mosoly az arcokon. Hangosan szomorú hallgatás a visszavonhatatlanul elveszett világról. Az ő világukról, melyet ez a kis paradicsom testesített meg… Még ezt mondd el a faterodnak! Még ezt kérdezd meg tőle! Még azt a sztorit hallgasd meg!

A hetvenes években, amíg az ország szürkült, Körtvélyesen még sokáig élvezhetőek voltak a szabadság színei, árnyalatai. Az én generációm szüleinek, akik ezt átélték, Körtvélyes egy kisebb vagy nagyobb revolúciónak a levezetője volt, egy korszak fesztelen meghosszabbítása. A hatvanas évek fiataljai, tinédzserei, illetve a java része végül világszerte szépen lassan visszasorakozott a mindennapi életet élők közé, a faterom is végre kipróbálta az apa szerepét…

Mindez mit sem változtat azon, hogy konkrétan a körtvélyesi közeg elég sokáig, és mesterien elhúzta a hatvanas éveket…

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább