Nálunk jártak Mindenszentek, meg is teltek a temetők, időszakos látogatók öntötték el a girbe-gurba sírközi ösvényeket, s taposták végig sáros cipőikkel szerettünk kriptaszegélyeit. A szélben táncoló szeszélyes gyertyalángok helyét viszont lassan az „örök” LED fények veszik át.
Gépiesített szeretet a mai gépiesített, technikai világunkban.
De hol maradnak a valódi Szentek? Nekik is készítünk majd egy bekapcs-kikapcs gombot, ha szeretnénk tőlük valamit? Hát persze, hogy készítünk, talán már létezik is a prototípus.
Lássuk csak. Mutatok három nagyon érdekes megközelítést, mellyel a régi bölcs elmék, illetve világvallások a megmagyarázhatatlant próbálták hétköznapi értelemmel is megérthetővé és megfoghatóvá tenni. Születés, élet és halál, már akkor is egy nagy spirituális kérdés volt.
Már szamoszi Püthagorasznak is volt pár okos elképzelése.
Ő volt az egyik legkorábbi görög bölcs, aki az élet és a halál értelmét, a reinkarnációt, az arányokat, a harmónia és a számok kapcsolatát kutatta és tanította. Személye azért olyan fontos számunkra, mert ő volt a gondolkodás történetének első alakja, aki kísérletekkel alátámasztott és bizonyított természettörvényt alkotott.
Vizsgálta a zenei hangok összecsengésének, azaz harmóniájának (pl. oktáv, kvint, terc) viszonyát más diszharmonikus hangzásokkal, és ezek okát is kutatta.
Pontosabban azt, hogy mikor beszélhetünk harmóniáról és mikor diszharmóniáról. A magyarázatot a húros hangszereken végzett kísérletei után a számok viszonyában vélte megtalálni. A hangzás ugyanis függ a húr hosszától: a húrok hosszúságai úgy aránylanak egymáshoz, mint az egész számok.
Püthagorasz vette észre azt is, hogy egy kocka 12 élből, 6 lapból és 8 csúcsból áll, az oktaéder pedig 12 élből, 8 lapból és 6 csúcsból. Ezen elmélet hatására a kristályok és élőlények, a virágszirmok szimmetriája és az emberi test arányai is az arány és harmónia vizsgálatának tárgyai lettek.
Az arisztoteliánus filozófia mint elvont gondolkodás
Ezen elmélet szerint a nem anyagi létben történő gondolkodás és ennek tárgya azonos, hogy ennek következtében Isten önmagát gondolja el.
Tehát minden gondolkodóban Isteni átlényegülés zajlik.
Keresztényi hármasság
A monoteizmus megjelenésével a kereszténység egyre nagyobb teret nyert. Egyik alapdogmája – a Menny, Föld, Pokol felosztás mindenhatósága mellett – a Szentháromság tana.
A níceai, majd a konstantinápolyi zsinat mondta ki, hogy Istenben három különálló, egyenlő és egylényegű személy van, akik egyek és szétválaszthatatlanok. E három személy az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A keresztény vallás nem az egyet, a tagolatlan őselvet állította a középpontba, hanem a hármat, amely az isteni tökéletesség, a komplexitás, a befejezettség szimbóluma egyben, azonban a történetiség, a haladás, az időbeliség képzetét is magába rejti.
A mai temetőbe járó tömeg talán végig sem gondolja, hogy ez a mitikus mély hármasság a saját életében is megjelenhet.
Egyszerre élni a Mennyet és a Poklot, mindeközben pedig reggelit készíteni a legkisebbeknek. Igen ütős harci feladat. Pedig ugyanezekkel a problémákkal, szeretettel-gyűlölettel, születéssel-gyásszal, hűséggel-hűtlenséggel küzdöttek eleink is, és ugyan kissé más díszlettel, de mégis teljesen lélekazonosan.