55 éve nyílt meg az első bölcsőde Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi bölcsődei történelem 55 évének tiszteletére gyűltek össze pénteken a városi nyugdíjasklubban a volt és jelenlegi alkalmazottak.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Nagy Márta magyarul, Misányik Éva pedig szlovákul meséltek a kezdetekről, valamint arról, hogy mennyire felemelő volt anyukák helyett anyukáknak, nagymamák helyett nagymamáknak lenni. A bölcsődében dolgozni szép és egyben nehéz munka, de megérte, hisz az átadott szeretetet visszakapták a csöppségektől – mondták el mindketten.

Megtudtuk, hogy az első bölcsőde 1962-ben a Fő utcán lett kialakítva, miután az addigi egészségügyi központ átköltözött a nem sokkal korábban átadott dunaszerdahelyi kórház épületébe. 1978. december 30-a történelmi pont volt, mivel ekkor adták át a Komensky utcai – rövidebb bezárás mellett – mai napig működő bölcsődét. A fénykorban nyolc csecsemőotthon működött városunkban, melyben 300-350 gyermekről gondoskodott a 70-80 tagú személyzet. Gazdasági, politikai, társadalmi okok miatt a kilencvenes évek elején fokozatosan bezárták ezeket az intézményeket, majd 1997-ben újra megnyitott a Komensky utcai bölcsi, mely a mai napig működik.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk weboldalon.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább