A londoni Crystal Palace-ból származó Bennjamin Clementine egy különleges színfoltja a mai zenei palettáknak.
Színpadias, de nem magamutogató, a klasszikus zenét modern függönyökkel ötvöző szerzeményei nem nagyon hasonlíthatók senkihez, aki ma alkot. Élettörténete pedig ordít a megfilmesítésért, mivel ő a szinte már klisés esete a legalulról, az utcáról a súlyos koncerttermekig feltörekvő énekes-dalszerzőnek, akihez a suliban semmi más nem illett, csak az irodalom.
Költő és trubadúr, multiinstrumentalista messiás,
akit már a zenei szakma is nagyra értékelt, amikor néhány évvel ezelőtt, a bemutatkozó, At Least For Now c. eleső lemezéért neki ítélték az indie tehetségeket felemelő Mercury-díjat.
Ez a dal róla instant klasszikus:
Maghasító erő rejlik benne, szinte minden rezdülése, tekintete, minden leütése a zongorán elmond egy-egy történetet.
Októberben jelent meg második albuma, az I Tell A Fly című albuma, mely előtt már kijött egy kemény klip a The Phantom of Aleppoville című szerzeményéhez. A címe Az operaház fantomjára utal, amelynek motívumai a klipben meg is jelennek, a dal alapjául pedig egy brit gyerekpszichiáter, Donald Winicott megállapításai is szolgáltak, miszerint az iskolában zaklatott és elnyomott gyerekek hasonló lelki sérüléseket szenvednek, mint azok, akik háborús övezetben élnek.
Az I Tell A Fly-on szereplő szerzemények minden hallgatásuk után újabb és újabb rétegeiket tárják fel, és amellett, hogy némelyikük – például épp az említett Aleppoville – meglehetősen hosszú, a váltások miatt egyáltalán nem fulladnak unalomba.
Benjamin Clementine külsőre csaknem Mr. Glass A sebezhetetlenből, belsőre pedig egy színpompás és burjánzó, már most sokat megélt fiatal alapvetés, a kívülállók esszenciája.
Benjamin Clementine
I Tell A Fly
♥♥♥♥
Jelen: Phanton of Aleppoville, Farewell Sonata, Jupiter, God Save The Jungle, By The Ports Of Europe.
Múlt: Cornerstone, Condolence, London, Nemesis, Winston Churchill’s Boy.
