A Pokémon Go után itt az újabb őrület?

Bizonyára mindenki emlékszik a 2016-os év „legnagyobb szenzációjára”, amikor is minden második gyerek és felnőtt a mobilját bámulva koslatott ide-oda árkon-bokron keresztül. Ez volt a Pokémon Go, ami elképesztő világsikert aratott, és habár mára már kissé megcsappant az iránta való érdeklődés, határozottan az egyik legsikeresebb mobilos alkalmazásként tartják számon.

Nos, a Niantic Labs, vagyis a Pokémon Go készítői nem lustálkodtak az elmúlt évben, és már be is jelentették, hogy jövőre érkezhet az újabb őrület, ezúttal a méltán híres Harry Potter varázslatos világának témájában. A játékot Harry Potter: Wizards Unite névre keresztelték, és ezen kívül nem sokat lehet tudni róla.

Annyi viszont bizonyos, hogy a Pokémon Go-hoz hasonlóan, itt is különféle dolgokat kell majd gyűjtögetnünk, például varázsigéket, varázsitalokat, varázspálcákat, vagy akár varázslatos lényeket. Meg kell majd védenünk a területeinket, illetve nagy távolságokat utazhatunk majd be, hogy megszerezzük az áhított eszközöket. Az is lehet, hogy egy Teszlek Süveg sorol majd be minket a négy ház valamelyikébe, és ennek megfelelően deríthetjük fel a környezetünket. Lehet, hogy harcolhatunk majd Dumbledore Seregében, vagy akár a Halálfalókat is erősíthetjük.

Gyakorlatilag az egész világ Roxforttá válik, ahol a játékosok – a varázslók – együtt játszhatnak és harcolhatnak.

 

A készítőknek egy egész kidolgozott univerzum áll a rendelkezésükre, hogy egy újabb őrületet szabadítsanak a világra. Kíváncsi vagyok, jövőre hány Roxforti fog különböző varázsigéket és átkokat szórni a szembejövő „varázslókra”.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább