Szeretjük hallani a kérdést, belefeledkezni az érdeklődő arcok kíváncsi tekinteteibe, hogy végre elkezdhessük a mondókánkat. Mesélnénk, csak mesélnénk. De kinek is?

Ha szeretjük hallani, ha nem. Hányszor kérdezik meg tőlünk egy nap vagy egy héten, hogy hogy vagyunk?

 

Van, hogy elütjük a választ csak annyival: jól, köszi. De van, hogy már jó ideje egyedül csak erre az egy kérdésre vártunk, s már meg is ered a nyelvünk, ömlik a szánkból a súlyos monológ, a végtelen panasztenger, az a ragacsos ömlengés, amit ha mi hallanánk más szájából, legszívesebben már ott is hagynánk az illetőt.

Mesélünk, csak mesélünk, meg sem hallgatva a másikat, nem is figyelve rá. Mintha ő ott sem lenne. 

 

Ha pedig befejeztük a mondókánkat, észre sem vesszük, hogy már régen elveszítettük. Nem csak a figyelmét, hanem őt is, mint barátunkat. Aki eddig ott volt, nincs már. Elveszítettük, mert valójában észre sem vettük, csak a saját nótánkat fújtuk.

Annyira belefeledkeztünk a magunk bajaiba, hogy a másik meg is szűnt létezni.

 

Nagy örömök és tragédiák nemcsak velünk, hanem ugyanúgy másokkal is történnek.

S ha tovább játsszuk ezt így, senki sem lesz különleges, senki sem lesz több, vagy más számunkra, mint egy kültéri reklámoszlop, vagy egy turmixgép. Pedig éppen az ellenkezőjén kellene lennünk, hogy a kapcsolatainkon dolgozzunk, mégpedig úgy, hogy figyelünk másokra. Figyeljük a reakcióikat, mert igazából érdekel a véleményük, érdekel, hogy mit gondolnak, hogy mit éreznek.

Nagy örömök és tragédiák nemcsak velünk, hanem ugyanúgy másokkal is történnek. Nem lehetünk olyan önzők, hogy ezt nem látjuk meg. De ha azonnal nem is vesszük észre, hogy a másik is szeretne mondani valamit, jobb, ha inkább először mi kérdezünk. „Te hogy vagy?” A szemébe nézünk, és megvárjuk a válaszát.

Elkopott már talán ez az alábbi mondás, de azt hiszem, hogy mindig is örök érvényű lesz.

Úgy viselkedj másokkal, ahogyan te is elvárod, hogy veled viselkedjenek.

(Iszokratész)

Ha ezt tartanánk szem előtt minden kimondott szavunknál és tettünknél, máris jobb lenne a világ. A miénk biztosan.

MEGOSZTÁS
Kürthy Judit
Anya és feleség, a szabadidejében viszont egy fúró-faragó barkácsmániás, koszosruhás pimasz hölgy. Izgága, okoskodó, az élet igazságain elgondolkodó és a föld felett egy méterrel közlekedő naiv lény.