Annyian és annyiféleképpen foglalkoztak már iskolarendszerünk hiányosságaival, hogy úgy gondolom, sok mindent nem lehet leírni róla. Górcső alá vehetnénk akár a magyar alapiskolák szlovák nyelvoktatását vagy a közép- és főiskolák színvonalát.

Most egy saját tapasztalatot szeretnék megosztani az olvasókkal, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy szinte közép-európai jelenséggel állunk szemben.

De hasonlítsuk össze az elmúlt rendszer és a mostani szakemberképzés színvonalát és felépítését szűkebb pátriánkban, a Csallóközben.  

 

Annak idején állami cégek vállalták a szakemberképzés teljes feladatát, mégpedig úgy, hogy a tanoncok mellé saját mestert jelöltek ki, aki három és fél évig foglalkozott a csoporttal, és az iskola befejeztével alkalmazta azokat. Természetesen voltak, akik nem becsülték a biztos munkalehetőséget, de a nagy része igen.

Napjainkban már szinte a diáknak vagy az iskolának kell olyan céget, szakembert találni, aki hajlandó áldozni arra, hogy a tanoncból bizonyos idő elteltével szakemberpalántát neveljen. Nem egyszerű, és ha nagyon „tárgyilagos” szeretnék lenni, nem kifizetődő.

Az iskolában a szakmából szinte semmit sem tanulnak meg a diákok, és akkor jön az egy hét gyakorlat, amikor a csoport mellett érlelődik a leendő szakmunkás.

Hajtás, idő, ami pénz, feszültség jellemzi napjaink maszekvilágát. 

 

Mindez alatt, ha van egy parányi becsület a mesteremberben, aki önzetlenül át akarja adni a szakma szépségét az utókornak, és nem csak söpörni és szerszámot cipelni tanítja a diákot, annak bizony áldozni kell arra, hogy mindezt megtegye.

Garancia arra, hogy az iskola befejeztével esetleg hű maradjon mesteremberéhez, nincs.

 

Ez valahol hasonlít a focihoz, mikor az anyaegyesület kinevel egy világsztárt, és az máshol kamatoztatja a tudását, aki majd egy nyilatkozatban megköszöni (vagy nem) nevelőegyesületének a ráfordított időt.

Tehát kedves jövő szakemberei, ha néha ordít is az az idősebb szaki, az azért van, hogy megtanuljátok azt, amiből élni fogtok, és ha közületek nem is fogja néhány megköszönni, de a mi lelkiismeretünk legalább tiszta maradt.

 

MEGOSZTÁS