Szeretem a letisztult, egyszerű, de mégis sokatmondó fotókat, festményeket és természetesen verseket. Most egy olyan lengyel írónőtől hoztam nektek verseket, kinek lírájának ismérvei voltak a fentebb felsorolt szempontok, ő Wisława Szymborska.

Sajnos 2012-ben elhagyta az élők sorát, de még most érezteti hatását munkássága.

Ritka, hogy költő kapja az irodalmi Nobel-díjat, kifejezetten nagy esemény ez ebben a közegben. Wisława abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ezt átélhette 1996-ban. Ez nem lehetett véletlen, mert én még nem olvastam tőle olyan verset, amely valami miatt el nem nyerte el a tetszésemet. Szépek. Minőségileg megszerkesztettek. Mély tartalommal bírnak.

A költészet Mozartjának is szokták nevezni, hiszen már 4 évesen megírta első verseit, melyekre idővel az irónia, az ambivalencia, a dísztelenség valamint a filozofikus hangnem volt jellemző, fő témái pedig maga az hétköznapi élet, a szerelem és a terrorizmus.

 

Szerelem első látásra

Mindketten szilárdan hitték,
hogy hirtelen szenvedély fűzi össze őket.
Az ilyen bizonyosság gyönyörködtet,
de a bizonytalanság még szebb.
Mivel még sosem találkoztak eddig,
semmi sem lehetett közöttük,
De mi van, ha az utcákon, lépcsőházakban, folyosókon,
már sokszor elkerülték egymást?
Szeretném megkérdezni tőlük,
hát nem emlékeznek –
egy szemtől-szembe pillanatra
valami forgóajtóban?
vagy egy ‘elnézést’-re a tömegben?
egy rövid ‘téves’-re a telefonban?
– de tudom a választ.
Nem, nem emlékeznek.
Megigézve hallanák,
hogy már jó ideje
a véletlen játszik velük.
Még nincs készen arra,
hogy a végzetük legyen,
összehozta őket, és egyúttal
elzárta útjukat,
elfojtva kacajuk,
aztán tovaszökkent.
Pedig voltak jelek közben,
még ha nem is voltak elolvashatók.
Talán három éve
vagy csak múlt kedden
rebbent egy falevél
vállról vállra?
Valamit elejtettek, és valamit felvettek.
Ki tudja, talán a labda az,
mi a gyermekkor sűrűjébe veszett?
És voltak kilincsek és csengők,
melyeken egyik érintés
a másikat fedte el.
Bőröndök egymás mellett feladásra várva.
Egy éjjel talán ugyanaz az álom,
mi reggelre úgy elhomályosult.
Hisz minden kezdet
csak egy folytatás,
és az események könyve
középen mindig nyitva áll.


A három legfurcsább szó

Ha mondom, Jövő,
első szótagja már Múlt.

Ha mondom, Csend,
megsemmisítem.

Ha mondom, Semmi,
valamit teremtek, aminek nem ad helyt semmi Nemlét.


A negatív önértékelés dicsérete

Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret

MEGOSZTÁS
Rásó Attila
Körülbelül 10 éve foglalkozom mélyebben irodalommal, 8 éve pedig verseket is írok, mikkel lehetett találkozni az Opus folyóiratban, az ujbekezdes.hu, az f21.hu platformokon, de akár a Pátria vagy a Tollas rádióban is. Életem az irodalom és az olvasás.