A középiskolában az egyik félévi vizsgánk idegenforgalmi portfólió kidolgozása volt, egy szabadon választott úticélról. Már akkor egyértelműnek tűnt, hogy a munkám témája Izrael lesz. Majdnem tíz évvel később, idén novemberben aztán tényleg eljutottam a Szentföldre.
Izrael Pozsonyból közvetlen járattal megközelíthető, a gépek Eilat városában szállnak le. Az utazás előtt pár héttel levelet kaptunk a légitársaságtól, amely szerint, az ovda-i reptér átalakítása miatt Tel Avivban landolunk, és onnan is szállunk majd fel. Az első gondolatom az volt, hogy ez a város biztonsági szempontból kockázatosabb, mint a Vörös-tenger partján fekvő, eredeti úticélunk. Mi lesz, ha valami váratlan baj történik? Végül úgy döntöttünk, hogy északon maradunk – bízva az égiek, illetve a konzulátus segítségében.
Az írás megjelent a Klikkout 2017/12. számában.
A valamivel több mint háromórás út végén, a Földközi-tenger felől közelítettük meg az országot. A Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren szálltunk le, amely jelentős személy- és teherforgalmi csomópont. Az útlevél-ellenőrzés és némi izraeli sékel (ILS) beszerzése után a szálláshelyünk felé vettük az irányt. A 28 fokos novemberi meleg több mint kedvünkre való volt.
Bat Yam városáról valószínűleg nem hallottatok még, Tel Avivtól délre található. Küllemét tekintve Miamit idézi, pálmafás sétánnyal, gondozott, homokos tengerparttal. Házigazdánk, Rami az egészségügyben dolgozik, kétszintes, tetőteraszos lakása közel esik a parthoz. Az apartman egyszerű volt, az itt-ott kilógó vezetékekből, hanyag szilikonozásból ítélve, a srác nem egy ezermester. 🙂
Ami Bat Yam-ban meglepheti az utazót, az a rengeteg orosz lakos – ha valaki néhány szót ismer, boldogul. A feliratok nagyrészt kétnyelvűek – héber és azbuka, latin betűket alig látni. Xорошо… 🙂
A régi kikötőváros, Jaffa és Tel Aviv jól megközelíthető innen. A kényelmesebbek helyi, mobilos alkalmazást használva taxiznak, de gyalog sem elviselhetetlen a távolság.
Dicséretes a kerékpáros kultúra fejlettsége, a bicikliutak minősége és a közbringa-program, ami nagy népszerűségnek örvend.
A városi létnek itt nem szükséges velejárója az autózás, szinte mindenki klasszikus vagy elektromos kerékpárral, rollerrel közlekedik. Értitek ugye, szerdahelyiek? 🙂
A jaffai városrész tele van kávézókkal, galériákkal és bolhapiacokkal. Ez utóbbi nagy kedvencünk, így több olyan boltban is megfordulunk, ahol labirintusszerűen lehet csak közlekedni a plafonig felhalmozott holmik között. Kincsvadászok, lakberendezők paradicsoma ez, az árusok az utcán kávéznak, társasoznak, nyomulós tukmálással sehol sem találkozunk. A The Container nevű klub a kikötőben található, omladozó falait street art-remekek díszítik. Hűvös este révén, a csapolt Goldstar mellé megkóstoljuk az arrack-ot, amelyet szőlőből desztillálnak és ánizzsal fűszereznek – Hašlerky-ízű, finom!
Tel Aviv metropolisza teljesen más lüktetésű. Rengeteg a fiatal, akik a magas ingatlanárak dacára, itt próbálnak szerencsét. A vendéglátóhelyek főleg az ő igényeiket igyekeznek kiszolgálni, de a kultúra szerelmesei is megtalálják számításukat. Mi a TEDER.FM-et látogatjuk meg, amely egy körgangos ház udvarán működő romkocsma, stúdiójából pedig rádióadást közvetítenek. Estefelé a hasonló helyeken nehéz szabad asztalt találni, biztosabbra megy, aki előre foglal.
A nyüzsgés hétköznap sem enyhül, a szóbeszédnek megfelelően, itt tényleg mindenki, a nap huszonnégy órájában ÉL.
Sok egyéb mellett, a Carmel piac is a város egyik nevezetességének számít. Az árusok rámenősek, de alkuképesek. Ahogy házigazdánk is tanácsolja: „Semmit ne vegyél meg eredeti áron, alkudj, mert az árak irreálisak. Ha otthagyod a kofát, jó eséllyel utánad fut és enged belőle.” Kellemesen meglepődöm, mikor az egyik kereskedő mosolyogva érdeklődik arról, honnan jöttem, kezet fog velem és úgy invitál a boltjába, hogy a Holt-tengeri szépítőszereket szemügyre vegyem.
Az Allenby utcán, a Rotschild Boulevard-on és a Neve Tzedek-ben sosem áll meg az élet. Ez utóbbi építészet szempontjából a legizgalmasabb, jól megférnek egymás mellett a Bauhaus és eklektikus stílusú épületek.
Tel Avivban egyébként számos nemzetnek van „képviselete” a gasztronómia terén, az olasz fagylaltozótól kezdve, a japán sushi-bárokon és arab hummus-bisztrókon át, a magyar étteremig (Tulip) minden megtalálható.
Na és milyen az általam eleinte kétségbe vont közbiztonság? Azt kell mondjam, hogy nagyon jó, vigyáznak a turistákra. Fegyveres katonákkal csak a reptéren lehet találkozni (mint minden országban), viszont az utcákon rengeteg az A-ból B-be igyekvő kadét. A kétéves katonai szolgálat a lányok számára is kötelező, a fiatalok büszkén viselik az egyenruhát, a jobb arcokkal még szelfizni is lehet.
Úton a Dizengoff Center-be a legklasszabb taxisofőrt fogjuk ki, aki amellett, hogy eljuttat minket a célállomásra, lelkendezik annak hallatán, hogy magyarok vagyunk („Igen-igen-igen!”) és a város legolcsóbb, egyben legfinomabb falafelljét is a figyelmünkbe ajánlja.
Mindent összevetve, kultúrában, élményekben és ízekben dús öt napot töltöttünk Izraelben, az utazókhoz való hozzáállás, a helyiek segítőkészsége egyértelműen pozitív csalódást okozott.
Visszatérünk még… Shalom!