Ezthallgasdmegë – The Butchers: Ez az igazán nekünk való dallamvilág!

Fotók: Ugróczky István

A somorjai Húshegyi fivérek, András és János, azaz a The Butchers a blues csallóközi művelői. Tollas Rádiós bemutatkozásuk óta nagy kedvenceim, eszméletlen elszántsággal írják a zenéket, koncerteznek és csodás esteket szerveznek. A blues stílus bemutatása után következzen most egy interjú velük.

Az interjú megjelent a Klikk Out 2017/12. számában.

Mi volt az a pillanat amikor a blues varázsa elragadott titeket?

András: 13 évesen kezdtünk el gitározni, és akkor még nagyon rajongtunk a metálért. A blues 17 évesen ért utol, mikor új gitártanárhoz, Lengyel Pistához kerültem: ő nagyon jó játékos. Nála találkoztam először Stevie Ray Vaughannal, akinek zenéje hihetetlen hatással volt rám. A rajongásom a Cinnamon Island nevű zenekarom ideje alatt egyre fokozódott. Amikor szétesett a banda, úgy döntöttem, hogy jó lenne egy zenekar, ami végre bluest játszik. Jánossal sok zenét hallgatunk, és rengeteg, számunkra új előadót fedeztünk fel.

Minél mélyebbre jutottunk, annál inkább éreztük, hogy ez az igazán nekünk való dallamvilág. Kapukat nyitott bennünk, hiszen szinte bármilyen zenei stílussal elegyíthető.

 

János: Gyermekként tényleg a metál ment: Metallica és Megadeth. Később megismerkedtünk a Whitesnake zenekarral – ők rengeteg blues-elemet használtak zenéjükben. Szerencsénk is volt: nagybácsikánk is mindig a legjobb zenékkel, főként blues-rockkal halmozott el minket.

Milyen a műfaj jelene Szlovákiában?

A.: Szlovákiában főleg a hagyományos bluesnak van történelmi háttere. A 90-es években megjelent pár nagyobb kaliber, például Juraj Turtev (Bluesweiser), Boboš and the frozen dozen. Sajnos, a 90-es évek végével a műfaj is érdektelenebbé vált, nem fejlődött tovább. Mintha mostanában lenne némi érdeklődés: sokan meglepődnek a stílus nyitottságán és sokszínűségén.

J.: Állítom, Szlovákiában ennek a műfajnak van létjogosultsága. Kevesen tudják, hogy itt kettő bluesszövetség is létezik – több a szlovákiai banda, mint a magyar.

A fiatalok számára a műfaj talán kicsit idegen, mivel ritkábban találkoznak vele, ennek ellenére úgy veszem észre, mégis befogadók és érdeklődők.

 

Havonta rendeztek blues-eseményeket Somorján…

A.: Célunk, hogy elhívhassunk olyan zenekarokat, akik mifelénk még sosem játszottak.

Nagyon örülünk, hogy az embereknek tetszik ez, jól fogadták még a számukra ismeretlen fellépőket is.

J.: Feladatunknak érzem felhívni a figyelmet arra, hogy Szlovákiában is vannak jó zenekarok, nem csak külföldön.

December 22-én lesz a következő somorjai blues-est, ahol rajtunk kívül a Benas and Bullets nevű nagyszombati heavy blues-rock csapat lép majd föl.

Az eddigi epizódok:

Blues, a kék ördög zenéje

Ezthallgasdmegë: A mennyei dub // “Finom rezgéssel tápláljuk szétzilált és összezavart fogyasztói lelkünket”

Szabadság, spontaneitás és hihetetlen mértékű kreativitás (Interjú) // A százéves jazz

Drum and bass, hazai kézből

A heavy metal hajnala // Koppány és Csonga Erni válaszol

Íme a hiphop // Dreeko és Zirig Árpi, illetve párkányiak válaszolnak (Ankét)

Trance, a bűvös tánczene! // Császár Előd és Pico válaszol

Színtiszta house

Italo disco, az örökzöld tánczene!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább