December lánya: Minden, amit tudnod kell Mikó Ritáról!

Fotók: Dobai Bálint

Az év utolsó hónapjában Mikó Rita, a Felvidék Szépe idei döntőse állt kötélnek, illetve fotósunk lencséje elé, megkérdeztünk tőle egyet s mást.

Említs három apró momentumot, amelyeknél észrevetted, hogy valaki szeret téged!

Körülbelül 11 éves lehettem, mikor a szomszéd fiú egy macit tett a küszöbünkre, csengetett, majd elfutott. Egy másik számomra kedves kis momentum az volt, mikor egy fiú kedveskedni szeretett volna nekem és felhívott, hogy mogyorós, epres vagy tejes csokit hozzon-e. Mondtam, hogy mindegy, szeretem az összeset. A végén mindből hozott egyet. A harmadik: hát, konkrét momentum nem jut eszembe ezen a kettőn kívül, viszont a párom nap, mint nap bizonyítja, hogy szeret, még az apró kis dolgokkal is.

MIKÓ RITA


Születési idő:
1993. 11. 02.

Csillagjegy:
skorpió

Foglalkozás:
hotelalkalmazott

Hobbi:
zongorázás

 

Ki vagy mi szerepel azon a téli fotón, amelyik a legszebb emlékeket éleszti fel benned?

Tisztán emlékszem arra a napra, mikor anyukámmal, bátyámmal, valamint több baráttal együtt elutaztunk a Tátrába egy hétre. Már rögtön az első nap rendeztünk egy bobmaratont. A hegytetőn viszont annyira tűzött a nap, hogy mi, gyerekek egy szál alsóban boboztunk a hóban. Arról nem is beszélve, hogy estére rákvörösre égtünk a naptól. A délután folyamán rengeteg kép készült, de ezek mindegyike szép emlékeket ébreszt bennem.

A havon kívül miből épül fel szerinted a legtutibb hóember?

Hát mézeskalácsból. 😀

Egy vicces sztori kislánykorodból, amiben szerepel a karácsonyfa?

Ezt se hagyd ki:

Mikó Rita jött, látott és tündökölt (Videó)

Minden évben nekünk kellett felkötözni cérnával a szaloncukrokat a fenyőfára. Nagyon nem szerettük, mert ilyenkor még nem ehettünk belőle, csak kizárólag a vacsora után. Idővel rájöttünk, hogy ha többet kötözünk a fa fal felőli oldalára, többet ehetünk le úgy, hogy bárki is látná.

Említs egy könyvet, amit szívesen látnál a fa alatt! 🙂

Durica Katarina: Szlovákul szeretni című könyve.

Mi az, amit a leginkább, illetve a legkevésbé vársz a karácsonyban?

A leginkább azt várom mindig, mikor 24-én, vacsora után megajándékozzuk egymást. Szeretem meglepni a szeretteimet. A legkevésbé a bevásárlást várom. Gondolok itt az élelmiszerekre. A nagyobb áruházakban ilyenkor úgy érzem magam, mint ha a Walking Dead című filmben lennék.

Van olyan tulajdonságod vagy képességed, amiről kevesen tudnak?

Képességről nem tudok, de az biztos, hogy szeretek finomakat sütni.

Egyszer csak felébredsz, és börtönben vagy. Most mi lesz?

Az első dolog az lenne, hogy megkérdezném, mi lesz az ebéd.

 

Mit mondanál egy idős embernek, aki épp szomorú?

Elmúlik.

Említs három dolgot, amiért aktuálisan lelkesedsz!

Modellkedés, fitnesz, macskák.

Ő lett az Év Lánya a lapunknál:

Mikó Rita volt a legszebb a hatodik szülinapi zsúrunkon (Videó)

Lennél karácsonyi dísz a fán?

Csak a csúcson!

Mi jelent számodra a hit?

„Csak az optimális haszon az, amiben hiszek.” – Le Chiffre (Casino Royale)

Ültél valaha ezek valamelyikében: Trabant, Wartburg, Moszkvics, Lada?

Igen. Volt szerencsém Trabantban, Wartburgban és Ladában is ülni. 😀

Te kit „öltél” volna meg idén a Trónok harcában?

A forgatókönyv írót. 😀

 

Említs egy dalt, amit ordítva szoktál énekelni a kocsiban! 🙂

3 Doors Down – Here Without You

És egyet, amit szívesen hallgatsz ébredéskor!

Olyan nincs, amire szívesen ébrednék! 😀

Ha megszűnne a Facebook, a Google és az Instagram, mihez kezdenél az internettel?

Vásárolnék. 😀

Ki a kedvenced a Marvel-univerzum szuperhősei közül, és miért

Tony Stark. 😉  A pimasz humora nagyon tetszik.

Fürdettél meg valaha hóban fiút?

Hát, inkább mondjuk úgy, hogy megpróbálkoztam vele. Nem nagy sikerrel. 😀

 

Tegyük fel: felébredsz, és a Buckingham palotában vagy, kint meg folyton esik az eső. Azért ez így is menő?

Persze. Nagyon élvezném. Az eső kint van, én meg bent. Ez a lényeg. 😀

Mihez kezdenél, ha megszűnne a világon az elektromos áram?

Nem tudom. Nekem már az is gondot okoz, ha évközben párszor kiesik. 😀

Csillogó szemekkel ezt kérdezem: tényleg nem létezik a Télapó? Mit válaszolsz? 🙂

Hogyne létezne?! Kikeresném a Googleban Joulupukkit Finnországból! 😀

Melyik volt eddigi életed legboldogabb éve?

2014.

 

És mivel lehetne túlszárnyalni?

Ha családot alapítunk, az csodás lesz.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább