Fotók: archívum
166 történet. 166 kis Győry-egyperces. Per pillanat ennyit ismerünk, de ha ezt a cikket félév múlva olvassuk, a szám már nagy valószínűség szerint nem lesz aktuális. Idén például 8-cal nőtt ez a szám, de az azt megelőző két évben ugrásszerűen. Épp a nemzetközi szinten is elismert dunaszerdahelyi rózsanemesítő, Győry Szilveszter által kinemesített rózsák listáját böngészem, és az jut eszembe, amikor úgy egy héttel ezelőtt találkoztunk és beszélgettünk.
A cikk megjelent a Klikk Out 2017/12. számában.
Győry Szilveszter 83 éves nyugalmazott hajógépész, szerény körülmények közt él a Rózsa ligetben – hol máshol – és amikor betoppanok hozzá, észreveszem, hogy épp a számítógépén dolgozott. Miközben szól róla a zene, megnyitja nekem a fent említett listát, és már bele is kezd valamelyik történetbe. Csak úgy, random módon választ, az ábécé sorrendben lévő megnevezések elejéről, a csángókról elnevezett rózsákat pillantja meg, akikre még leginkább a hajón töltött éveiből emlékszik.
„A csángók kaptak néhányat – a szívem csücskei. Az első utamon, mikor a hajón voltam, töltöttem az akkumulátorokat. Mászkáltam a raktárak között, és meghallottam, hogy ketten – magyarul – beszélgettek arról, milyen nyelven beszélnek a csehek. Erre leszóltam nekik, hogy tudnak-e magyarul, de azt mondták, nem értik. Kiderült, hogy hivatalosan nem mernek magyarul beszélni” – kezdte az első történetet, ami eszébe jut, közben felajánlja, hogy kiírja nekem az egész listát CD-re.
Egy 175 oldalas dokumentumról van szó, amely tartalmazza mindegyik kinemesített rózsa adatait, paramétereit, illetve jegyzetként néhány sort a neve megszületéséről. Az elmúlt 18 év „anyakönyvi kivonatai”. Őrület, spekulálok, hogyan bízzak minél kevesebb munkát Szilvi bácsira, aki olyan lelkesedéssel mesél és tesz-vesz körülöttem, mintha a húszas éveiben járna. Összeáll a kép:
egy modern, haladó gondolkodású idős úrról van szó, akiben nem 166, de még ezernyi történet rejtőzik.
Közben szemmel simogatjuk a monitort, a rózsajegyzéket, mely tulajdonképpen egy privát történelem. Szerepelnek benne úgy Szilvi bácsi hozzátartozói, illetve az élete során rá mély benyomást tett személyiségek, mint azok, akiket a saját szűrőjén keresztül Dunaszerdahely, illetve a magyarok történetéből, avagy olyan cselekmények, melyeket az egyetemes történelemből jelentősnek tart.
„Vannak itt olyanok, amelyek kinyitják a bicskát a zsebekben”
– említi, és gondol itt például a Beneš-dekrétumok áldozatainak címzett rózsájára. De nem ment fel senkit, se magyart, se keresztényt. Az inkvizíció áldozatairól, a srebrenicai és az örmény mészárlásról, de a vajdasági német áldozatokról és az újvidéki vérontásról is nevezett el saját nemesítésű rózsát. És még sorolhatnánk…
Szilvi bácsinak rendre megakad a szeme egy-egy megnevezésen, például Emil Boleslav Lukáčén. „Az öreg csodálatos ember. A Spoveď Dunaja, A Duna vallomása c. gyűjteményében Anonymustól kezdődően minden költő benne van, fordításban, és ha olvassa tőle Balassit… Én szerelmes vagyok Balassi költészetébe, de aki alig ismerte őt, hétszentség, hogy az is eltalálja, hogy róla van szó” – fogalmaz.
A Gyöngyszem nevű rózsáról pedig megtudom, hogy nagyon pici virágocskája van, amely ráadásul nem is nyílik ki. „Először zöldesfehér, aztán fehér, majd gyöngyszínű, aztán kezd megpirulni. Két-három hét után lepottyan” – folytatja.
Jön az Iglic, aki a csallóközi mondavilág jellegzetes alakja, egy természetfeletti lény, melynek legfontosabb alakja, melyben megjelent, a csirke.
Hallhatunk Jovan Damjanićról is, akit ugyan a legtöbben Damjanich János aradi vértanúként ismerünk, de mivel kisebbségi szerbként a magyar szabadságharcban harcolt, Szilvi bácsi szerint megérdemli, hogy szerbül írjuk a nevét.
Van egy „Pescan” nevű rózsája, amelynek ugyancsak érdekes története van, ugyanis Roman Kvasnicához, Malina Hedvig ügyvédjéhez kötődik.
„Felkértem őt, megengedné-e, hogy róla nevezzem el, de úgy meglepődött, szóhoz se tudott jutni. Másnap azt írta, hogy nagyon nagy tisztelője a munkásságomnak, de kérte, hogy inkább a szülővárosáról nevezzem el. Így lett Pescan, ami Pöstyén 1100-as évekből származó neve.”
Rózsát kapott Színi Sebő Alajos, aki a járásunkból, Nyáradról származik, ott is van eltemetve, és Szilvi bácsi elmondása szerint arról ismert, hogy Jókai róla mintázta A kőszívű ember fiaiban Richárdot.
18 év van mögötte rózsanemesítőként, és már jó pár történeten túl vagyunk, amikor megkérdezem: melyik volt a legelső kinemesített rózsája?
Közben görgetek az egérrel, és megpillantok egy korait, 1999-ből, de megyek is tovább, van-e még korábbi. Kisegít: Rylona, 1999-ből.
„Abban az időben jártam horgászni. Ott volt kétfajta rózsa, nézegettem őket, miközben ültem a hűsön. Aztán egyszer csak fogtam és összeporoztam őket. Másnap megjelölgettem, aztán amíg virágoztak, és eszembe jutott, poroztam őket tovább. A beporzott rózsákból lett úgy 150 magoncom. Azok között volt egy, ami se anyjára se apjára nem hasonlított. Én ezt akkor nem láttam még értéknek, azt se hittem el, hogy új rózsáról van szó. Ha lett volna humán végzettségem, akkor talán rá tudtam volna kattanni rögtön, de én gépipariban tanultam” – emlékezik vissza.
Sejtem, hogy egy hölgy lehet a dologban, ami a rózsa nevét illeti, és meg is erősíti. A felesége, Győry Ilona áll a háttérben:
„Az elsőt, amelyik abszolút nem hasonlított semelyikre, neveztem el a feleségemről.”
„… kezdetben zöldes fehér, gyenge rózsaszín árnyalattal, végül tejfehérre alakul” – áll a leírásban, de Szilveszter közben elmondja, hogy ezt követően úgy három évig nem sikerült kinemesítenie egyet sem.
2002-ben sikerült 4 új rózsát létrehoznia, közülük kettőt a gyermekeiről Attiláról (Ryttila) és Tündéről (Rynde) nevezett el.
Érdeklődöm, hogy ennyi év után még ma is léteznek-e ezek a rózsák: „Persze, Csehországban szaporítják őket. A csehek száznál is többet szaporítanak a rózsáimból – fogalmaz – Dr. Šafránek volt, aki felfedezett engemet. Volt már vagy 30 rózsám, de Szerdahelyen kívül a két kezemen meg tudtam volna számolni, ki tudott rólam. Írt, hogy küldenék-e neki a rózsáimból.“
Igen, jól sejtik, Šafránek doki is kapott egy rózsát, épp az idén.
„Én csehofil lettem. Semmi közöm a csehekhez, ők kezdtek el nyüzsögni körülöttem, és azt lesték, hogyan segítsenek. Ezek a csehek. Miattuk van, hogy én az összes kezdőnek adósa vagyok”
– hangsúlyozza.
A másik jelentős személyiség, aki Győry Szilveszterben tovább mélyítette a rózsák iránti szeretetét és elkötelezettségét, Márk Gergely. Őt Erdély nagy szülötteként, a legnagyobb magyar rózsanemesítőként írja le, akiről 2008-ban, születésének 85. évfordulója alkalmából nevezett el egy rózsát.
„Előtte nem tudtam látni, nem tudtam értékelni, amim van. Ahhoz, hogy értékelni tudjunk valamit, kell valaki más is. Nagyon jó barátok voltunk”
– meséli.
Állítja, meg kell találni, hogyan értékeljük a dolgokat. Jókait említi, akit – mint fogalmaz – nem szeret, de tisztel és becsül. „Valamikor úgy álltam a rózsákhoz, hogy azok hatalmasok. Most viszont már imádom az egyszerű virágú rózsákat, amelyeket azelőtt nem is vettem észre. Megszerettem őket… Nem kell az Iliászt és az Odüsszeiát megírni, elég négy sor is” – és már idéz is Karinthy Frigyestől:
Találkoztak
A halál szolgája.
És a halász Olgája
Összenéztek:
Alászolgája.
Ha a nyelvvel való játszadozásról, nyelvi humorról van szó, sokunknak ő juthat eszébe elsőként. Szilvi bácsi pedig így áll a rózsanemesítéshez. Észreveszi most már a nüansznyi eltéréseket is. Ki gondolná például, hogy létezik 166 különböző rózsa, mint amennyit már kinemesített. Márk Gergely nevéhez megközelítőleg 650 rózsa fűződik, de Szilvi bácsi kertjében, mint mondta, volt idő, mikor egyszerre 700 fajta is megfordult, összesen pedig több mint ezer.
„Mostanra sok kiszorult, voltak köztük olyanok, amelyek nem bírták a talajt. Az egyik orosz a magas pH-érték miatt például csak az egyik sarokban maradt meg. Nekem akkor a rózsagyűjteményem nagyobb volt, mint a pozsonyi botanikuskerté, ahol 120 fajta rózsa volt”.
A rózsáiból tehát rengeteg található Csehországban, de magyarországi kastélyparkokat is díszítettek már vele, megfordultak Romániában, Szlovéniában, Szerbiában, de az angol királyi kertbe és Japánba is eljutottak. Azt is megtudom tőle, hogy a világ minden bizonnyal egyik legkisebb rózsáját nemesíti, amely nem nagyobb, mint egy fél köröm. És hogy van például egy halványzöld, „szemtelenül szabályszerű”, csillag alakú.
„Sokszor látom, hogy a rózsáknak van dicsfénye, glóriája. Azt hittem, hogy ezt csak én látom, aztán jött egy cseh házaspár, megnézték a kertem, és egyszer csak egyikük azt kérdi: ’annak a rózsának mi világít a virága körül?’ Mikor süt a nap, tényleg olyan. Akkor nagyon boldog lettem”
– emlékszik vissza.
Felvetem, hogy bizonyára könnyebb dolga van a hölgyekkel, mint akárkinek, hiszen sajátjaival lephet meg bárkit. „Mondok magának valamit. Nem vagyok sóher, de sajnálom levágni a rózsákat” – válaszolja. Szenvedélyes nemesítőként „apának” vagy „anyának” neveli őket.
„Ági előtt le a kalappal” – válaszolja, mikor a lakhelye közelében, a Rózsa liget határában, tulajdonképpen a belváros szélén idén létesített rózsakert ötletadójáról, Antal Ágiról kérdezem. Tiszteli benne, hogy meglátta annak lehetőségét, hogyan lehetne szebbé tenni ezt a lakóteleprészt, amely egyébként is arról volt nevezetes, hogy a rendszerváltás előtt tele volt rózsákkal. Most pedig rengeteg megtalálható itt az ő nemesítései közül is.
„Szerdahely az utóbbi időben kezdi megismerni magát” – folytatja, utalva arra, hogy a város ebben a témában egyként gondolkodott.
„A rózsának van egy kisugárzása, attól függetlenül, hogy van-e illata vagy sem. A rózsák egy külön világ, nemesebbé teszik az ember gondolkodását”
– zárom soraimat ezekkel a gondolatokkal Szilvi bácsitól, és ugyan hóban-fagyban nem gyönyörködhetünk benne, az egykori kopár park, ami Szilvi bácsi szerint inkább „legelő” volt, télen is egy energiával teli kis világegyetem, melynek számos pontja deríti fel minden pillanatban a hétköznapi járókelőt is.