Kompakt kisvad

Fotók: a szerző

E hónapban a Kia legújabb négykerekűjét, a Stonicot kaptam meg egy körre.

A cikk megjelent a Klikk Out 2017/12. számában.

Egy ezüst-metál színű példány jutott, ami kis csalódást keltett bennem, mert a reklámokból ismert haragossárga színűt jobban el tudtam volna képzelni a fotókon, de ez csak a fotós gondja.

Próbálom elképzelni a gyár motivációját, miért érezte úgy – egyébként helyesen –, hogy van ez a szegmens, amibe érdemes betörni. Talán elégszer hallhatták az érdeklődőktől, hogy „jó ez a Sportage, de nincs egy számmal kisebb?” kérdést.

És láss csodát, most már van, a Stonic.

 

Formatervezésileg kívül belül mint egy kis Sportage. Ami egyáltalán nem baj, mert a Sportage egy jó és szép autó. A Stonic pedig méltó a nagytestvérhez. Bájos városi kisvad, ami a vezetője köré nő, mint egy avatár. Már az első perctől úgy éreztem magam a volán mögött, mint ha körém építették volna a kocsit. Minden kézre esett, minden a megfelelő távolságban volt.

Kicsit még fáj a szívem, hogy nem a sárgát adták oda, de az ezüstmetál Stonicot is megszerettem, mert ebben a nem túl egyedi színben is figyelemreméltóan bájos ez a kompakt kisvad.

Technikai adatok:

Kia Stonic 1.4 D-CVVT Platinum

Motor:                                      1368 cm3
Teljesítmény:                           100 LE
Gyorsulás (0-100 km/h):         12,6 sec
Fogyasztás (kombinált):         5,5 l/100 km
Végsebesség:                          172 km/h

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább