Betyár a Grundról 17.

„Mint száműzött, ki vándorol…”

Borúlátó lennék vagy rövidlátó? Nem hiszem. A foci egy olyan játék, ahol az eredményt gólokban mérik, a becsület pedig nem csak egy kimondott szó, hanem egy állapot. Egyre csak dacoltunk, de a DAC akkor is a miénk volt. Mint az öreg székely, midőn az asszony megkérdezte tőle: szeretsz-e Ábel? Negyven éve mondtam egyszer, hogy szeretlek, ha majd változik, akkor szólok! 🙂

2009/2010 – Köd és homály

Mert Ti vagytok a legjobbak, s ez Titeket dicsér, hát gyertek srácok harcoljunk a bajnoki címért!

– daloltuk az elmúlt idényben. K.M. nagy célokat tűzött ki, Európába akarta vezetni a csapatot, de nekünk Európa igazából fényévekre volt. Játékosok jöttek-mentek, aztán megint visszajöttek. Páran közülük amolyan „töltelék” focisták voltak. Kicsit túlsúlyos, kicsit esztelen, máshol már labdába nem rúgó, ingyen igazolható, „futottak még” sportemberek. A vezetők ködösítettek, van pénz, nincs pénz?! Kaptak fizetést a játékosok, vagy nem? Edzőnk az osztrák Kurt Garger lett, aki annak idején még játékosként járt Dunaszerdahelyen a Salzburg csapatával. Segítője Radványi Miklós, aki szintén játszott azon a bizonyos DAC–Salzburg mérkőzésen a kilencvenes évek elején.

Győzelemnek a negyedik fordulóban örülhettünk először. Ha figyelembe vesszük az elmúlt idényt, pontosan három hónap telt el diadal nélkül. A kilencedik fordulóban elhalasztották a Slovan elleni hazai mérkőzésünket. Állítólag tömeges rendbontás készült!? Végül hétköznap került sor az összecsapásra, valószínűleg arra számított a labdarúgó szövetség, hogy a huligánok olyankor dolgoznak. Nem ez volt az első alkalom, hogy madárnak néztek minket, megedződtünk már…

Egész ország utál minket, nem baj, a mi hazánk szép Felvidék…

Az őszi idényt a tizedik helyen zártuk, tizenkét csapat közül. Megjelent Poór Tibor, alias Chili könyve a Retro. Olvastad már? Érdemes! Tragikus körülmények között elhunyt Bertalan Gábor, a DAC egykor focistája. Télen megint Dubajba repült a csapat edzőtáborba. A főmufti kizárta a keretből Novotát, mondván, Jani nem akart szerződést hosszabbítani. Később „nagylelkűen” megbocsájtott a „fakóba” száműzött hálóőrnek. Újfent megjelentek a vezetőséget elmarasztaló feliratok. A Game over szókapcsolat Dunaszerdahelyen olyan lett, mint Budapestnek a Parlament. Elválaszthatatlan! A szurkolói csoportok bojkottra szólították fel tagjaikat, ami egyelőre abban merült ki, hogy molinók és zászlók nélkül maradtak a lelátók. Zászló nélkül egy lelátó olyan, mint ősz után a fa. Kopár és rideg.

Lelkes Ernő felvételei

Több játékos kiteregette a szennyest, hogy hónapok óta egy vasat sem kaptak. A város vezetősége is felemelte szavát ezügyben, de a klub mindent tagadott. Makulátlan szentnek beállítva magukat például az Új Szó-ban. A kameruni idegenlégiósokat kitiltották a stadionból, még a felszerelésüket sem vihették magukkal. Testőrök „vigyáztak” a rendre. A tartalékcsapatunk olyannyira mellékvágányra került, volt úgy, hogy nem tudtak elutazni idegenbeli mérkőzésre. Garger edző beperelte a klubot az elmaradt bére miatt, így Radványi vette át az irányítást a játékosok felett. Ellehetetlenedett körülmények között csoda, hogy bennmaradtunk a sörligában, főleg, hogy a kupában még tavasszal is meccseltünk. Legjobb góllövőnk a surinami „bolygó hollandi” Koejoe volt 7 találattal. Az idény során pályára léptek DAC mezben:

Novota, Szamotulszki – Varga V., Németh K., Nikolić, Adiaba, Michellini, Majus, Palla, Páleník, Marcin, Bodeček, Németh Zs., Kazlauskas – Yavarzadeh, Wau, Elong Elong, Abena, Lénárth, Halimi, Boya, Helísek, Sariyar, Seelaus, Pajić, Brunczvik, Füzik, Wemmer, Speranza, Hassan, Tosun – Koejoe, Nkendo, Bajevski, Vidaković, Nlend, Bognár Z., Ateme Elanga.

2009/2010 – 10. DAC (33 7-12-14 28:47) 33 pont.

 

2010/2011 – Kamerával megfigyelt terület!

Szereljetek kamerákat a stadionokba! – a labdarúgó szövetség rendíthetetlen. Vagyis azokban a sportlétesítményekben, ahol kétezer felett van a nézők száma, előírás, hogy a rend és fegyelem érdekében megfigyelőrendszert telepítsenek. Gyakran volt hát 1999 néző meccsen az Arénában, mert bizony, ha bevalljuk a valós adatokat, lakat kerül a főbejáratra. Majd jött a DAC–Slovan meccs, ami előtt megtörtént a bezárás. Nézők nélkül lejátszott mérkőzésen 2:1-re legyőztük a pozsonyiakat. Persze szurkolók így is akadtak az utcákon, a kerítéseken, a villanyvilágítás kandelláberein. A mérkőzés után jöttek is a kábeles fickók, és szerelték a nagytestvér „szemeit”.

A következő rangadón már a valós nézőszám kerülhetett a jegyzőkönyvbe. Ezúttal a nagyszombati Spartakot sikerült két vállra fektettünk. A derbi után a DAC játékosai pezsgőben fürödtek, a vendégszurkolók meg poroltóban. A Radványi Miklós–Németh Krisztián edzői párosnak így sikerült újabb értékes skalpot begyűjteni. Ősszel az előkelő hetedik helyet csíptük el a táblázaton, de a kupában csak a második körig jutottunk.

Ismét egy dubaji túrán volt csapatunk. Novota „Gólnélküli” Jani kapusunk kiment Görögbe, aztán visszahúzta őt a szíve. Hangzatos kijelentések nélkül, de bizakodva vártuk a tavaszt. Egy nyolc mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatunk miatt (is), nem tudtuk megtartani az „előkelő” hetedik helyezésünket, és végül csak a kilencedik helyet sikerült megkaparintanunk. Az utolsó fordulóban, odahaza a Slovan ellen a „tavalyi belépőjegy” volt árusítva, mit szóljon ehhez a magamfajta gyűjtő? Vagy ahhoz, hogy egyre több színes bőrű játékos fordult meg a Sport utcában? Talán valamelyik építkezésre jöttek segédmunkásnak?! Kelendő volt a tészta, körükben. Legjobb góllövőnk Harsányi Zoli – le sem merem írni – 4 góllal. Az idény során a következő játékosok viselték a DAC mezét:

Kiss D., Novota, Kováč, Nahodil – Hrabač, Obert, Németh Zs., Struhár, Konečný, Nikolić, Marcin – Ďurica P., Hílek, Lénárth, Čorić, Melinho, Boya, Helísek, Halimi, Hassan, Ondřej Szabó, Seelaus, Abena, Michal Gašparík, Tomčák, Matůš, Csonka, Filo, Nkendo, Kadlec, Yavarzadeh, Harsányi.

2010/2011 – 9. DAC (33 9-9-15 24:39) 36 pont.

 

Barátságos mérkőzésen: DAC–Ferencváros 1:2 – „Sokan Fradi és DAC sálat is viseltek, gyakorlatilag lehetetlen volt megkülönböztetni a két csapat szurkolóit” – írták a lapok.

Ehhez az évhez tartozik még, hogy a DAC 1961/62-es divízió győztes csapata Pro Urbe díjban részesült a dunaszerdahelyi Városházán. Novotát egy neves csapat, a bécsi Rapid szerződtette, ahol később évekig bizonyította tehetségét. De szomorú események is történtek. Negyvenéves korában elhunyt a DAC egykori hátvédje, Végh Sándor.

Innen folytatjuk, a jövő évben. BUÉK!

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább