Az édes kísértés

Fotók: Pixabay

Egy karácsonyi süti sem csúszott le karácskonykor a torkomon. Meg is veregettem a vállam minden harmadik órában, hogy még mindig bírom.

Ha akartam volna, sem tudtam volna leszuszakolni egyet sem. Nem, mert tartom a diétát. Nem, mert nem volt szabad. Nem, mert megígértem magamnak.

 

A gerincem pedig megtartom, köszönöm, nem hasonulok meg, nem adom meg magam olyan könnyen.

Okos ötlet volt épp az ünnepek előtt elkezdeni? Na ugye, hogy!

Én és a mérleg ugyanis egy ideje már nem vagyunk jó barátságban. Így hát – kis biztatás hatására – újra belefogtam a fogyókúrába. Jó volna megint szeretni magam, jó volna újra látni a bordáim vonalát, megismerkedni újra a medencém finom sziluettjével, izzadás nélkül kibírni egy fél órát a vonaton és nem hintőporozni az összeérő bőrredőket, mert az aztán igazán nem menő. Hát… nehéz pálya ez.

Anyuka lettem, nem titok. Erre fel a testem sok apró kellemetlen meglepetéssel lepett meg engem, annyival, hogy még két év elteltével sem voltam képes helyre jönni.

 

Pfujj! Anya dagi, a gyerek is kerek, de ő legalább egészséges és boldog. Én pedig nyögök a súlyom alatt, nyögöm a felesleges terhet. Az ad némi támaszt, hogy a nagy haj és a magassarkú segíti az összképet, de mégis kit érdekel ez, ha a szelfin visszamosolygó toka szélesebb az ember mosolyánál?!

Talán még felismertek az utcán, mert olyan sokat még nem fogytam. Még csak 4 kiló ment le, az eddigi szenvedtetésem alapján viszont legalább tizennégyre számítottam volna.

 

A kosárlabdapályán való előfordulási indexem viszont – az újévi fogadalmam szerint – igazodik majd a jó idő eljöveteléhez. Remélem, mire kisüt a nap, addigra megkönnyebbült utánfutókkal állhatok majd újra pályára! Hajrá, hajrá, csak így tovább! /Büszke vállveregetés./

MEGOSZTÁS
Kürthy Judit
Anya és feleség, a szabadidejében viszont egy fúró-faragó barkácsmániás, koszosruhás pimasz hölgy. Izgága, okoskodó, az élet igazságain elgondolkodó és a föld felett egy méterrel közlekedő naiv lény.