KLIKK-ARCHÍVUM
Az cikk megjelent a Klikk Out 2011/2. (december) számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Nővérke akarok lenni. Mikor hangzott el ez a mondat?
Alapiskolában – még kicsi voltam. Arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, így válaszoltam – Azokkal a kisgyerekekkel akarok foglalkozni, akik akváriumban vannak. – értsd inkubátorban…
Ez a vágy megerősödött, amikor hátgerinc gondok miatt hosszabb ideig fürdőn voltam. Az ott lévő kedvenc nővérkém számomra szinte egy plusz anya volt.
Hogy jutottál el a szülészetig?
Gyereknővéri szakra készülődtem, sajnos pont akkor megszüntették és általános nővér szakra cserélték. A harmadik évfolyamban volt egy egy hónapos gyakorlatunk és a nőgyógyászatra kerültünk. A mostani kolléganőm, Nagy Mária – Marcus volt a vezetőnk. Rengeteget foglakozott velünk, néha lazán, néha szigorúan. Ez az egy hónap nagyon tetszett és jó érzés maradt bennem. A középiskola elvégzése után beadtam két kérvényt – a diplomás általános nővéri és a diplomás szülésznői szakra is. Mivel ugyanabban az időpontban volt a két felvételi, véglegesen döntenem kellett.
Az iskolás időszakok tele vannak idealizmussal. Milyen volt a kemény realitás?
Pozsonyban kezdtem dolgozni a főrévi kórházban. Az egyik tanárunk ezzel a tanáccsal „kísért” a nővéri nagyvilágba: Próbáljatok valami újat bevinni a szülészetre. Egy fecske nem csinál nyarat, de lehet, hogy egy picit előbbre viszitek a dolgokat. Nem tudjátok megváltani az egészségügyet, de próbáljatok mindig egy centivel előbbre haladni. Igaza volt, mert az óriási főrévi kórházban megváltásra nem nagyon volt idő…
Régebben sokkal több szülés volt, és rideg, stresszes szalaggyártás fluiduma volt az egésznek. Mi a helyzet ma, a nővérkéknél is?
Stressz az mindig van. Mikor azt gondolnám, hogy minden rendben, felmerülnek különféle, nem egészen szakmai terhek, amiket meg kell oldani. A túlórák száma, vagy hasonló dolgok. A kismamák részéről az a kiinduló pont, hogy milyen a hozzáállásuk. Van az abszolút nem érdekel kategória, mely sodródik az árral. Van a túlolvasott, aki túlzottan modern akar lenni.
Sajnos, egyre szűkebb az ún. egészséges közép, aki utánanéz a dolgoknak, olvas és elmegy tornázni, de nem megy végletekbe.
Véglet. Például az, amikor a szép csomagolás a döntő momentum?
Igen. Egy példa. Egy véleménykutatásban arra válaszoltak, hogy melyik kórház a legjobb Szlovákiában. Jó, én nem akarom leminősíteni a nyertes kórházat, de nekem az jött le, hogy nem a szakmai rész volt döntő, hanem a szép környezet és a komfort. Sehol nem említik az újvári kórházat, ahol az egyik legjobb koraszülött központ van, Bauer professzorral az élen, aki szakmailag a legnagyobb kapacitások közé tartozik. Persze, a betegeknek manapság már mások az óhajaik és nyilvánvalóan mi már az a fajta ember vagyunk, aki nem hajlandó mindent lenyelni, elfogadni.
Térjünk rá a szülésfelkészítésre, terhestornára. Ezen a területen milyenek voltak az elképzeléseid?
Az a legnagyobb előrelépés, hogy kolléganőim visszajelzéseiből tudom, ők is látják a torna szükségét. Látják a különbséget a két anyuka között – aki jár és aki nem. Nagyon jó, hogy a tornát tudom alkalmazni az én szülőszobai tapasztalatom szerint. Csinálhatnék egy ultra modern vagy alternatív terhestornát ahol elmondanám, hogy Hollandiában milyen szuper a szülő otthonokban való szülés. Viszont, ha itt nem tudom realizálni, a kismama becsapottnak érezné magát. Fontos, hogy azt mutatom be, ami a gyakorlatban nálunk is működik.
A szülésfelkészítés nemcsak a mozgásról szól, hanem az információk átadásáról is. Felkészíted a kismamát, és ő a szülőszobán nincs annyira stressz alatt? Valahogy így?
Igen. A szakirodalom is azt írja, hogy a terhestorna lényege a stressz és a félelem lecsökkentése. A félelem lecsökkentése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fájdalom érzete teljesen más lesz. Mert nem idegen környezetben szül a kismama. Ti utoljára négy éve voltatok nálam, azóta sokat változtak a dolgok. A kórház is pozitívabban áll sok mindenhez, például a szülőszoba megtekintéséhez. Ez a nyitottság szerintem nagy pozitívum. Persze, olyan is lehet, hogy a szülőszobán nem látjuk a terhestorna eredményét. A fájdalom, a stressz kihozhatja a kismamából, hogy nem viseli jól a szülést, és az ezzel járó fájdalmat. De később látjuk, hogy tudatos a felépülésben, táplálkozásban, tudatos az életritmusa és tudatosan akar szoptatni.
Apropó, szoptatás. Manapság nagyon nehéz és kényes téma…
Hát igen. Borzasztó a kettősség. Van, aki nagyon akar szoptatni és van, aki azt mondja nekünk, hogy – Sajnálják azt a kis tápot a gyerektől?
Mi a szoptatásra próbáljuk tanítani az anyukát, de nagyon fontos a családi háttér is. Akit nem támogatnak és nem volt alkalma hallani a szoptatás fontosságáról, az valószínűleg nagyon hamar elhagyja.
Nemrég a tévében láttam, hogy reklámozták a Kolosztrum tablettát, ami egy kolosztrum kivonat a frissen ellett tehén tejéből. Miért vegyek
Kolosztrum tablettát, felnőtt fejjel, ha ingyen ott van az anyatej? Rendben hogy biznisz, de itt az a kérdés, hogy mi a logikus. Hm… A szoptatáshoz nem úgy kell hozzá állni, hogy szoptat, és mégis tele van allergiával a gyermeke, hanem – mi lenne, ha nem szoptatta volna?
Ez a téma sok konfliktushelyzetet okoz. Hogyan lehet ebben a témában nem szemrehányóan érvelni?
Igazság szerint a nők három százaléka nem tud szoptatni. Nem azért, mert nem akar, egyszerűen nem tud. De, az se igaz, hogy aki nem szoptat, az rossz anya. Pár dologtól viszont nemcsak a babát fosztja meg, hanem önmagát is. Pl. az érzelmi kötődéstől, mert olyan közel soha többet nem lesz a gyerekéhez. És persze annyi pozitív anyagot, amennyit a szoptatással kap a gyerek, tehéntejjel vagy táppal nem lehet helyettesíteni. Vitaminok, Omega 3 zsírsav… A szoptatásnak van kényelmi oldala is – nem kell fertőtleníteni az üvegeket, nem kell mixelgetni vagy éjjel felkelni. Mindamellett azt mondom, nem könnyű szoptatni. Nehéz, rögös út. Le a kalappal azok előtt, akik végig tudják vinni a szoptatást a külső nyomás ellenére.
Más. Gabi, miért beszélünk a terhestornáról úgy, mint ha csak pár évvel ezelőtt találták volna ki? Folytatjuk azt, ami egy időre be lett fejezve? A rezsim változása után befuccsolt az egész?
Valahogy így. A hatvanas és hetvenes években kötelező volt a terhestorna és a terhes tanácsadásnak a része volt. Úgynevezett terepnővérkék is léteztek, akik felpattantak a biciklire és eljártak a mamához a szülés után.
Körülbelül nyolc éve van Szerdahelyen terhestorna. Ez azt jelenti, hogy majdnem 15 évig nem segítettünk a helyi mamáknak, hogy maximálisan átérezzék a terhességet és az anyaságot?
Igen, nem volt meg minden régi és új lehetőségük. És nem kaptak plusz információkat.
Apás szülés. (Nevetés) Mondjad.
Leegyszerűsítve azt mondom, hogy erőltetni mindkét részről, netán ultimátumot adni a férjnek semmiképpen nem szabad.
A szakirodalom se mondja ki egyértelműen, hogy apás szülés igen vagy nem. Az egyik legnagyobb atyja a szülészetnek, Frederik Leboyer, azt mondja, hogy ne az apuka legyen a szülésnél, hanem teremtsünk olyan környezetet, ahol biztonságban érzi magát az anyuka és akkor nem fogja szükségét érezni, hogy legyen mellette pluszban valaki. Másik oldalon, nem lenne jó az apukát kivonni abból a csodából, ami a baba születése. Mínusz? Egy hozzá nem értő férj tud ártani a szülőszobán. Kérdésekkel bombázza az orvost, elájul, éhes, cigizni akar…
Gabi, nővér szemmel, tulajdonképpen mi az, hogy szülés?
Én egy mozaikot próbálok összerakni a kismamáknak, hogy milyen lehet, milyen lesz a szülés. Szerintem valami univerzális definíciót az érzésekről nem lehet elmondani. Közhely, ha azt mondjuk, hogy a terhesség egy más állapot, de teljes mértékben ül. Kismamában fejlődik, benne van a baba, mozog vele a baba, egy azzal a babával. És a szülés után ez az egy, kettővé válik. A természet úgy döntött, hogy ez a kilenc hónap felkészülés arra, hogy ezentúl nem én vagyok a legfontosabb, hanem a születendő gyermek. Bármi történik a szülőszobán, a kismama addig ne érezzen csalódást, amíg a baba rendben van.
Mi, nők – anyák túlélünk bármit. Akármilyen fájdalom elmúlik, kigyógyulunk, felépülünk belőle.
Amikor az anyuka úgy tud gondolkodni, hogy nem az én szülésemről van szó, nem az én terhességemről van szó, akkor már tudatosítja, hogy a szüléssel nem fejeződött be, hanem jóformán kezdődik az egész történet. A terhességet a szülés utáni életre való felkészülésnek nevezném.
Köszönöm az interjút és köszönöm a munkádat, illetve azt, ahogy végzed a hivatásod.
Én is köszönöm az interjút.