Múlt szombaton immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kosár Dávid emléktornát, idén rendhagyó módon a nyárasdi sportcsarnokban.
Személyes érintettségem annyi, hogy fiam az utóbbi évek mindegyikén részt vett, Dávid édesapja az osztálytársam volt, és édesanyjával együtt nőttünk fel Dunaszerdahelyen, a keleti lakótelepen.
Jómagam első alkalommal látogattam el erre a rendezvényre. Valahogy ez a cikk is nehezen született meg, hogy miért, az maradjon az én titkom, viszont pár dolgot azért szeretnék papírra vetni, remélem nem sértve meg ezzel Dávid emlékét és az érintetteket.
Valami furcsa érzés kering bennem minden évben, mikor a gyermekem azt mondja, januárban újra játszani fog valamelyik csapattal a megemlékezésen. Vagy mikor néha Beával, Dávid édesanyjával találkozom, egyfajta megfogalmazhatatlan bűntudatot érzek, mint szülő, hogy nekem van, és neked már nem lehet!?
A sportcsarnokba lépve azonnal láttam, jó kis csapatok jöttek össze, és szinte mindenki ott volt, aki jelenleg számít a Csallóköz amatőr futballéletében.
A rengeteg ismerős közt Tászli Zolikát szúrom ki, aki az egyik kezdeményezője, szervezője az emléktornának, és persze Dávid volt csapattársa.
Pár szót váltunk, és lehet picit szkeptikusan megkérdeztem Zolitól, vajon meddig fogják tudni megrendezni ezt a tornát Dávid emlékére.
A válasza kitörölhetetlenül megmarad az emlékezetemben:
„Mi, négyen, kezdeményezők és szervezők, míg élünk, addig megrendezzük.”
Megemlítette még, hogy a nyárasdi község ingyen biztosítja számukra a csarnokot, valamint kiemelte a támogatókat: Gokart DS – Katona Attilát és Fucsek Szilvesztert, a SiKoMa Electric tulajdonosát, akik anyagi támogatást nyújtottak.
Pár szót váltottunk még a fociról, és újra lekötötte figyelmünket a következő összecsapás.
Ahogy Zolit hallgattam, bennem az az érzés fogalmazódott meg, hogy ezek a gyerekek ott, akkor, a futballszeretetük mellett kimondottan Dávidért jöttek össze. És végül tornának mindegy ki lett a győztese, mert az egész egy diadal, az összefogás diadala.
Biztos vagyok abban, hogy Dávid, ha fizikailag nem is, de lélekben ott volt, és nézte a barátait, szája sarkában az örökké ott rejlő mosollyal.
Köszönjük nektek Bögi Pityu, Ravasz Tibi, Egri Ati és Tászli Zoli, hogy ezt megcsináltátok, és azt hiszem, mások nevében is írhatom, hogy jövőre újra találkozunk a Kosár Dávid emléktornán.