Különvélemény: The Eric Andre Show

Eric Andre neve hazai berkekben szinte ismeretlenül cseng, holott a 34-éves amerikai fiatalember több fronton „támadja” nézőit – többek közt színészként, humoristaként és a nevével fémjelzett beszélgetős műsor házigazdájaként.

A srác zenei múlttal is rendelkezik, hiszen az Államok legpatinásabb felsőoktatási intézményében, a Berklee Egyetemen tanult, nagybőgő szakon. Saját bevallása szerint a hangszerét később eladta, hogy lakást vásároljon LA-ben, és nekifoghasson a színészkarrier építésének.

Több filmben, sorozatban is feltűnt epizódszerepek erejéig, de a nagy lehetőséget a Cartoon Network csatorna éjszakai műsorsávjának, az Adult Swim-nek a producerei adták meg neki. A program a talkshow műfajának minden hagyományos és udvarias elemét mellőzi: nincsenek előre megírt kérdések, udvariassági körök vagy felszínes fecsegés a vendégekkel.

A sémák helyét a szélsőséges szürrealitás veszi át – ez az egy dolog az, amit a készítők tényleg komolyan vesznek.

 

Visszatérő elem a főcím, amely során Eric a testi épségét nem kímélve, rommá veri a díszleteket, majd egy székre zuhanva pihen meg, míg a technikusok pillanatok alatt varázsolják újra köré a sértetlen berendezési tárgyakat. A show egyébként egy Los Angeles-i filmstúdióban kerül felvételre, a díszletek újbóli és újbóli felépítése elképesztő összegeket emészt fel.

A meghívottaknak a lehető legváratlanabb helyzetekre kell reagálniuk, hiszen az őrült műsorvezető céltudatosan rángatja ki őket a komfortzónájukból.

 

A vendégek egyébként nem minden esetben értékelik a bánásmódot, többen viharzottak már el a forgatásról, szitokszavak közepette.

Eric állandó vendége Hannibal Buress, aki szintén Amerikában tevékenykedik színészként és stand-up humoristaként. Hannibal feladata, hogy váratlanul kizökkentse a beszélgetőpartnert, ha az esetleg kezdené magát kényelmesen érezni. Gyakran hangosan eszik, csörög, zörög a háttérben, hogy az abszurd helyzet teljes legyen.

Egy-egy epizód az interjúkon kívül „utcai ugratásokat” is tartalmaz, amelyek ötleteiket tekintve újszerűek és kreatívak. A szélsőségek közt csapongó humor láttán nem meglepő, hogy a program kiérdemelte a 18-as karikát. A jelenetekben használt szleng a műsor rajongóinak közös nyelvévé vált, a látottakból készülő netes mémek tárháza szinte kimeríthetetlen.

TIPP: Aki Mr. Andre szelídebb arcára is kíváncsi, bátran keressen rá a Man seeking woman című, az FXX csatornán futó sorozatra is, amelyben Eric a reménytelenül párt kereső főhős legjobb barátját alakítja. A könnyed szórakozás garantált!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább