Csallóközi gasztronómia

KLIKK-ARCHÍVUM

A gasztronómusok mindig is felelősek voltak a főzés művészetében végbemenő összes folyamatért, valamint annak létezéséért. A főzés teljes mértékben önzetlen művészet: öncélú művészetként a főzés elképzelhetetlen.

A cikk megjelent a Klikk Out legelső, 2011/01. (november) számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

A legkisebb ösztönzés nélkül is énekelhetünk a fürdőszobánkban, de főzni nem főzhetünk csak a saját szórakoztatásunkra. Minden jó szakácsnak, csakúgy, mint a nagy művészeknek, szüksége van a közönségre, amelynek főzhet. A jó szakácsok és a nagy művészek azonban nem mindig szakmabeliek, akik fizetést kapnak szolgálataikért. Vannak és mindig is voltak igazán kitűnő amatőr szakácsok, bár az a természetes, hogy a hivatásos szakácsok, akiknek sokkal nagyobb gyakorlatuk van, és nagyobb ösztönzést is kapnak arra, hogy örömöt szerezzenek, a főzés tudományában magas rangra emelkedhetnek, s e kihívásban csak kevés vagy egy amatőr szakács sem reménykedhet.

Mai modern világunkban, amikor az étkezés nemcsak a testi szükségleteink kielégítéséről szól, egyre jobban és többen odafigyelünk a gasztronómia és az étkezés minőségére.

 

Rovatunkban szeretnénk olvasóinkkal megismertetni a magyar gasztronómia történetét, és egyben csallóközi éttermeink építő kritikusaivá válni. Épp ezért havi rendszerességgel fogunk meglátogatni egy-egy éttermet, gyorséttermet, és minden olyan típusú helyszínt, ahol táplálkozni lehet. Reméljük, ezzel hozzájárulunk éttermeink minősítéséhez, és egyben ajánlásához. Reméljük érdekes információkkal szolgálhatunk, és egyben elősegítjük döntését hogy hova érdemes betérni, hova sem…

Az adott helyszíneken figyelembe veszünk minden részletet, a környezetet, a kiszolgálást, a higiénia alapjainak betartását, a rendet, illetve a rendetlenséget, a tálalás minőségét, és nem utolsó sorban természetesen az étlap és az étel minősítése is sorra kerül. Beszélgetünk étteremtulajdonosokkal, séfjeikkel, vendégeikkel, a múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább