Soron kívüli ülés az év elején

Január 16-án huszonnegyedik ülését tartotta a városi képviselő-testület.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Ezúttal soron kívüli találkoztak választott képviselőink, amelynek oka az általános érvényű rendelete, amely meghatározza dunaszerdahelyi székhelyű művészeti iskola, óvodák és iskolai intézmények tanulói után járó működési kiadásokra és fizetések kiegészítésére felhasználható támogatás mértékének megállapítását a 2018-as évre vonatkozóan. Az alig fél órás ülés négy pontja közül azonban nem ez, hanem a bizottságokban végbement változások váltották ki a leghosszabb diskurzust.

Hájos Zoltán jelezte, az az oktatásügyi és ifjúsági szakbizottság elnöki posztjáról lemondott Horváth Kinga, mert a Selye János Egyetem dékánjaként nem tudott elegendő figyelmet szentelni a bizottság irányításának.

Helyette a bizottságot a választások utáni megegyezés alapján egy másik ellenzéki képviselő, Jarábik Gabriella vezeti majd. Őt pedig az egészségügyi és szociális bizottság alelnöki posztján Antal Ágota pótolja.

Egy másik személy kapcsán is csere következett be a bizottságokban. Ebben az esetben arról volt szó, hogy mivel Hakszer Roland kilépett az MKP frakciójából, a párt új személyt jelölt Hakszer által betöltött feladatokra. A sportbizottságot Brunczvik Tünde vezeti majd, aki eddig alelnök volt, valamint a pénzügyi bizottságban Garay László került a helyére.

További részletek a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább