Fiatalok a jövőért – 2 éves az f21.hu!

Fiatalok. Szabadok. Műveltek. Tájékozottak. Ők a szombathelyi székhelyű f21.hu vagyis „A fiatalság százada” nevezetű internetes magazin tagjai. Ma még csak 2 évesek, de megérdemlik a tiszteletet, máris megtudjátok, miért.

A platform főszerkesztője a kezdetektől Vincze Bence, kinek régebben volt egy álma, ami mostanra egyre közelebb kerül ahhoz, hogy teljességében valóra váljon. Ady Endre és a nyugatos éra nagy rajongójaként szeretett volna létrehozni egy olyan arculatú kulturális magazint, ami, ha nem is kíván annak magasságaiba érni (a magyar irodalom legnagyobb hatású lapjáról beszélünk), de a 21. század magyar fiataljainak jelzőfényt kíván adni, hiszen „kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes” – olvashatjuk az azóta létrejött felület honlapján.

Kezdjük ott, hogy az f21.hu először csak pár taggal indult 2016. január 23-án, és 2 év alatt kisebb-nagyobb nehézségeket is átéltek; a legdurvább esett nagyjából egy évvel ezelőtt volt, amikor az fenyegette a magazin addigi struktúráját, hogy akár meg is szűnhet, ugyanis a fő-felület irányításáért (amely alá az f21.hu tartozott) felelős személyről kiderült, hogy egy csaló, aki átverte őket és pusztán pénzszerzés okán támogatta a csapatot. Az akkor már jó pár emberből álló szerkesztőség azonban a Savaria University Press támogatása révén, valamint saját költségre fel tudott állni, melyhez hozzájárult az a csapatszellem, ami nem adta, nem akarta itt feladni a harcot. Az eredmény egy sikeres feltámadás lett.

Ez a reneszánsz valóságos diadal lett Bencének és társainak, mert azóta töretlen sikerrel halad felfelé az álmuk, amit az is mutat, hogy csak úgy duzzad a követők és az írók, fotósok száma kollektívájukban. Mára egy 65 tagot számláló csapatról beszélhetünk, kik az országon belül és kívülről is erősítik a magazin arculatát, és a cikkeik tematikájának spektrumát.

Fentebb már említettem, hogy ez egy kulturális beállítottságú platform. Kicsit közelebb hozva nektek ezt az információt, megtudjátok, hogy irodalmon kívül foglalkoznak zenével, filmekkel, fotózással, programajánlókkal, színházzal, de akár nyelvészettel is, szóval sokrétűek. Bizton állíthatom, hogy amennyire fiatal maga az idő, amit bejárt a magazin, és a csapat átlagéletkora (18 év), annyira igényesek.

Elragadó az a hozzáállás is, hogy mindezt ingyen csinálják, azért írnak, publikálnak, mert ez az ambíciójuk, és így azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek. Természetesen a profitkérdéseken a jövőben szeretnének változtatni a szerkesztők (Vincze Bence, Kocsis Marcell, Lóránt András, Miksó Csaba, Némethy Zsófia, Lutor Katalin, Viski Ádám, Hézer Luca), de az elvek nem fognak módosulni. Hiszen nem az a céljuk, hogy kihasználják a lelkes gárdát, de mégsem a pénz az, ami motiválja őket, ahogy írtam, hanem az, hogy művészi szintre hozzák az újságírást, visszanyúljanak annak erkölcsi gyökereihez.

Ha van olyan, aki még nem ismeri az oldalukat, akkor felkeresheti az f21.hu címen, valamint nálunk, a klikkout.sk-n is olvashattok tőlük hétről hétre cikkeket, merthogy  testvéroldalak vagyunk egy ideje. Így, mint jó bratyó, ez úton szeretnék szerkesztőségünk nevében is boldog születésnapot kívánni öcskös, csak így tovább!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább