Nyáron indulnak a világ első elektromos teherszállító hajói

Idén nyáron indulnak el először a hollandok forradalmian új, teljesen elektromos, zéró emissziós teherhajói Antwerpen, Rotterdam és Amszterdam kikötői között, amik Hollandia és Belgium között szállítmányoznak majd – írja a Guardian.

A hajókat úgy tervezték, hogy könnyedén átférjenek a városok hídjai alatt, miközben óriási rakományt szállítanak városok és országok között. A tiszta energiára működő hajóktól azt várják, hogy drasztikusan csökkentse a dízelmeghajtású teherszállítók számát a vizeken.

A hajókat a „vízi szállítmányozás Tesláinak” nevezik. Meghajtásukat 6 méteres akkumulátorok végzik, amelyeket a parton tölt fel a szénmentes energiaszolgáltató, az Eneco.

A teherszállítók legénység nélkül, automatizált működéssel járják majd a vizeket, persze az első pár kört még legénységgel a hátukon teszik meg.

 

Augusztusban öt, egyenként 52 méter hosszú és 6,7 méter széles uszály lép majd szolgálatba, melyek mindegyike egy 15 órányi utazásra elegendő akkumulátorral lesz felszerelve. A gyártó külön kiemelte, hogy az új hajók előnyben lesznek a hagyományos dízel meghajtásúakkal szemben, hiszen az elektromos meghajtás nem igényel külön motorteret, ezért akár 8%-kal több helyet fordíthatnak a rakomány számára.

A cég nagy reményeket fűz a fejlesztéshez, ugyanis ezzel 23 ezer dízel teherautót vonhatnak ki a forgalomból, amellyel 18 ezer tonnával csökkenthetik az éves szén-dioxid kibocsájtást. Ezek a számok pedig tovább nőhetnek, amikor majd kétszer ilyen hosszú, és tízszer ekkora befogadóképességű hajókat is vízre bocsájtanak.

Az uszályokat a holland Port Liner gyártja majd, akik azt állítják, évente akár 500 ilyen hajót is tudnának készíteni, az elektromos motorokat és akkumulátorokat pedig akár régebbi hajókba is be lehetne tenni, ezzel pedig lényegében forradalmasíthatnák a vízi szállítmányozást, és nagyban hozzájárulhatnának a tisztább és egészségesebb jövő kialakításához.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább