Bizony, a Dobi a praxon-sorozatunk legutóbbi fejezetétől mozgalmas heteket éltünk át fotós üdvöskénkkel…
Ami a fotózást illeti, műkorcsolya-terminológiával élve, Dobi végigsuhant a kötelező gyakorlatokon. Ez a sportos terminus technicus konkrétan a webes és nyomtatott cikkekhez készített fotózást jelenti. Persze, ezalatt nem azt illendő elképzelni, hogy dögunalom, vagy Dobi részéről érdektelenség és apatikus hozzáállás kísérné az ilyen fotózást…
Mindez azért van, mert a freestyle fotózás és headhounterek témája mindent visz…
Freestyle.
Emlékeznek a tejes fotókra? Ezzel a galériával maga a szerző nem volt elégedett, én meg úgy döntöttem, hogy akkor még egyszer…
Egyik nap Dobi rám néz, és csak annyit mond:
– A fresstyle fotózás második próbatételénél az akváriumba engedek vizet és…
Itt-ott, „by the way” megemlítette, tőmondatokban, hogy mit akar, amikor egyik nap röviden, de tárgyilagosan így szólt hozzám:
– Kérek egy időpontot a Jojo stúdiójába.
Megkapta.
Aznap Jojóval intézkedtünk egy kávéházban, s miután befejeztük, utunk a stúdióba vezetett. Bekopogtunk, Péter, Jojo asszisztense, kinyitotta az ajtót… A látvány hihetetlen volt… Dobi térdelve a vízzel tele akvárium mellett, belecsapta a fejét a vízbe… Placcs… és cvakk…
Dobi kirántja a fejét a vízből, ránéz a kollégájára, aki fotózta őt, és gyilkos szemekkel megkérdezi:
– Sikerült?
– Nem – óvatosan megszólal egy hang…
Dobi feláll, megtörölközik, az arca tiszta vörös, szerencse, hogy levette a trikóját, ami nem volt vizes, a válla azonban úgy nézett ki, mintha tenyérrel rávágtam volna, olyan piros volt…
A fotók végül sikerültek, azt, amit látnak a galériában, az mind Dobi and his parts…
Intermezzo a headhunters téma előtt. Dobinak szülinapja volt. Tizenkilenc éves. Jojóval gratuláltunk neki, kis ajándékkal leptük meg, és mindketten majdnem felpofoztuk azért, hogy ilyen pofátlanul fiatal. Pont.
Headhunters, avagy fejvadászok
Egy főszerkesztő egyik legnagyobb kihívása, de egyben gyönyörű feladata is, hogy esélyt adjon a tehetséges embereknek, fiataloknak és időseknek egyaránt, akiknek kevés az esélyük kitörni, mivel… Igen, valakinek a valakije, ez sajnos még mindig erős belépőjegy – bárhova.
Dobi esetében is hasonló volt a helyzet, persze, nem szabad kihagyni, hogy Bálintnak sokat segített a Klikkout érája előtt Kanovits Gábor, a remek fotós.
Hm… Amikor Jojóval és Varga Balázzsal, de tulajdonképpen az egész Klikkout bandával azon agyaltunk, hogy egyedi, új dolgokat próbálunk alkotni, és például a fotózásnál Jojóval faragunk egy említésre méltó Dobai Bálintot, számoltam azzal, hogy az ötleteinket sokan átveszik majd, és a tehetséges fiatalokat előbb vagy utóbb megszólítják, hogy dobbantsanak. Számolok ezzel.
Bálint hozzám jött és így szólt:
– Tibi, beszélhetünk holnap?
– Persze hogy! – válaszolok.
Másnap egy kávé mellett nyíltan, szépen, ahogy egy jó karakterű gyerekhez illik, elmondta, mi a tészta. Kapott egy ajánlatot és nem is rosszat.
Jólesett, hogy az egész ilyen stílusosan zajlik le – Bálint, így tizenkilenc évesen professzionálisan kezelte a szituációt, és nem utolsósorban, emberség szempontjából, előttem és Jojo előtt is, kiválóra vizsgázott. A szülei büszkék lehetnek rá.
Dobi még fél évig praxra jár hozzánk, de a napokban dönteni fog.
Hm… Rövid időn belül ez már a második csörtém egy fotósért. Jojo a Klikkout mellett döntött, ami hihetetlen érzés számomra, mert a másik együttműködést felajánló fél nagyon erős volt…
Végezetül… Bárhogy is dönt Dobi, vagy változtat a döntésén, az egy év, mely alatt vele foglalkoztunk, hasznos volt úgy a fotózás, mint emberi szempontból is – erről tanúskodott, ahogy Dobi kezelte ezt a nehéz helyzetet.
Howgh.