Radványi ment, Marić jött…
2015. január elején éppen csak hazaértem egy edzőmeccsről, amikor csörgött a telefonom. Hallottad? – kérdezte egy ismerős hang –, új edzőnk van, valami Marić. Ne marháskodj, hisz’ most beszéltem a Mikivel (Radványi – megj.) Sellyén?!
Nyitókép: Jojo Samek
Igaz volt a hír, egy Németországban született horvát lett az új tréner, aki magával hozta a német precizitást, a délszláv temperamentumot, és egy új szavat tanulhattunk meg:presszing! A 4-1-4-1-es taktika a modern foci vívmánya. De hogy lehet -e a Csallóközben „kókuszdiót termeszteni?”, arra várnunk kellett pár hónapot. A tavaszi idénynyitón odahaza konfettieső várta a csapatot, ám az Aranyosmarót ellen csak 1:1-es döntetlent értünk el. Ezt követte a zólyombrézóiak vendégszereplése Dunaszerdahelyen. Ha nehezen is, de végül egy góllal jobbnak bizonyultunk a vasgyáriaknál.
Március 15. – Kossuth Lajos azt üzente: Slovan–DAC 0:1!!!
Már az, ahogy a zsúfolásig megtelt vonatszerelvény befutott a Pozsony – Újvárosi pályaudvarra, és a tömeg felsorakozott, sejtette, hogy ez a nemzeti ünnep kissé más lesz, mint a többi. Valóban más volt! Egy nappal előtte pozsonyi huligánok jártak Dunaszerdahelyen, és telefirkáltak mindent, ami az útjukba került. A frappáns válasz pedig nem maradt el. Piros-fehér-zöld lufikkal jelezve honnan jöttünk, 640-en énekeltük a Himnuszt. Alig hangzott el, vezettünk. Harmadik perc, Štepo elfektette a kapust, és ezzel felkeltette az addig sem éppen szunnyadó vendégszektort. A maradék 87 percet végigtombolva, örömittasan éltük át, majd ismét „díszkíséret” mellett hagytuk el a hajdani koronázó várost. Tizenkilenc év után – kimondani is sok! – győzött a DAC ismét Pozsonyban. Három nap és három éjszaka tartott az ünneplés, pont, mint királyválasztáskor.
Kassa idegenben – imádom! Avagy a „Terminátor” eldöntötte!
Szóval pontosan három nap telt el, és egy szerda reggelen ismét útnak indultunk, ezúttal kupameccsre. Autóval, átszelve egész Magyarországot jutottunk el Kassára. Útközben Budapesten, a Duna-parton „hagytunk pár szelfit”, és még annál is több matricát. Aztán a kassai stadionban találkoztunk úgy kb. negyvenen. A hazaiak vezető góljára a 88. percben válaszolt Ljubičić, majd a büntetők következtek. Kapusunk, Terminátor, akarom mondani Polaček kettőt kifogott, és ezzel eldőlt a továbbjutás! Ha jól emlékszem, ez a meccs volt az első, melyet a klub hivatalos YouTube-csatornája élőben közvetített. A hazafelé tartó úton, egy BAZ megyei község vendéglátó helyén a tulaj, látva elszántságunkat, elővette pult alól a „kerítésszaggatóját”. Ennek az lett a vége, hogy a gépkocsi utastere hátul mély álomba szenderült (én Isten bizony Nagymegyerig bírtam, és csak ott kapott el a „nehézség”).
Túra a nappali szőnyegére
Március 15., 18., 21. a naptárba jegyezve sűrűn követték egymást. Megint járművet váltva, ezúttal autóbusszal utaztunk Csák Máté vára alá. A trencséni vendégszektor állagát tekintve képlékeny és morzsalódó, mint a kezdő háziasszony almáspitéje. A lépcsők közt a természet ereje tör utat magának, egy heti munkát adva egy botanikusnak, mi melyik fűféle családjába tartozik. Csak a pálya gyepszőnyege új, nem igényel nagyobb karbantartást, mivel műfű. Ennek ellenére öntözni kell, mert a technológia megkívánja, bár ez eléggé komikusan hat. Hát három perc sem telt el a találkozóból, és vezettek a hazaiak, majd a végéig még kétszer beköszöntek. Marić edzőnk nyilatkozatában kitért a játéktér jellemzésére is, a „nappali szőnyegéhez” hasonlítva azt. Először kapott ki a DAC tavasszal, aztán odahaza „repetáztunk”, gyep ide vagy oda…
Veszélyesen kezdtünk megint, csak éppen önmagunkra nézve!
Nagypéntek napján fogadtuk a Nagyszombatot. Talán az előző nap elfogyasztott spenót miatt (zöldcsütörtök megvan, ugye?) két védőnk egymásra futott árnyék helyett, és a második percben megszületett a találkozó egyetlen gólja. Kiegyenlíteni alig volt remény, támadásban elég esetlenül fociztunk, a lelátókon pedig volt sok adok-kapok. A „traktoristák” harc nélkül behúzták a klub zászlaját, mivel az azt tartó rúd nem ütött vissza. „Gólt kéne rúgni, Déácé gólt kéne rúgni” – hangzott folyamatosan a B – középben, de maradt az óhaj, meg a sóhaj. 🙁
Szerény 1:0 a kupában, de nagyszerű hangulat a tribünön, hétköznap
Erőltetett tempóban, ismét odahaza, csak egyetlen gólocskára futotta a Szenice ellen. Olykor beigazolódik a mondás, miszerint a kevesebb néha több, mert a szurkolásra nem lehetett panasz. Pedig alig voltunk kétezernél többen. Ennek a meccsnek volt visszavágója is, de arról majd legközelebb…
(Folyt. köv.)
(Roberto)