5 csodás főcímdal, 5 príma sorozatból

Szeretjük a sorozatokat, szeretjük a zenét, a kettő pedig abban a másfél-két percben találkozik, amikor még épp mocorgunk a kanapén, ölünkbe vesszük a popcornt, és ráolvadunk a képernyőre.

A főcímdalokat nem illik áttekertetni, már csak azért sem, mert ezek arra szolgálnak, hogy közben dörzsölhessük a tenyerünket, megadják az alaphangot, felkészítsenek arra, ami jön, vagy épp két ledarálandó rész között ki is szaladhatunk alattuk a klotyóra.

Rengeteg olyan sorozat akad, melynek főcímdala (is) beleég a memóriánkba, és bárhol halljuk meg, azonnal megváltozik a minket körülvevő atmoszféra, és egyszeriben olyan érzések öntenek el, mint akkor és ott, belesüppedve a kanapéba, ágyikóba.

5 sorozatot választottam ki a kedvenceim közül, melyhez kevésbé vagy nagyon is neves előadók komponáltak főcímdalt.

 

Mivel nem én vagyok az atyaúristen, az alábbi sorrend természetesen kizárólag saját benyomásaim alapján született, ki-ki cserélgesse saját ízlése szerint:

Regina Spektor – You’ve Got Time (Orange Is The New Black)

Kezdjük azzal a sorozattal így a sor végén, melyről már portálunkon is írtunk.

Az Orange… a Netflix egyik zászlóvivője, a Kevin Spacey szexuális visszaélési botránya miatt befulladt House of Cards mellett pedig a legrégebbi szériája.

Korábban:

Orange Is The New Black

A női börtönben zajló történet már öt évadot ért meg 2013 óta, és ugyan nem mind kimagasló, de a néhol abszurdba, máskor szívfacsaró drámába torkolló cselekményben van elég kraft, hogy képernyőn maradjon még egy darabig. A sorozat maga négy Emmy-t nyert már összesen, és begyűjtött természetesen egy rakás jelölést a Golden Globe-ról is.

A vérpezsdítő hangulatához pedig kiválóan illeszkedik az oroszországi születésű bájos amerikai énekesnő, Regina Spektor szerzeménye.

The Handsome Family – Far From Any Road (True Detective, 1. évad)

2014 legjobb limitált sorozata volt Nic Pizzolato agyszüleménye. Az úttörő bűnügyi dráma volt az egyik, amely rehabilitálta Matthew McConaughey-t.

A True Detective újrafogalmazott mindent, amit addig a krimikről tudhattunk, pesszimista, komor hangulata, filozofikus szintre emelt gondolatfutamai, három idősíkban játszódó és bontakozó cselekménye vastagon aláhúzták a tézist, hogy ma gyakran nem sorozatokat nézünk, hanem epizódokra szabdalt mozifilmeket.

2015-ben az első évada 5 Emmy-díjat nyert, az IMDb-n a nézők 9,0-ra értékelték, amivel a mindenkori 20. legjobb a sorozatok listáján, ez pedig nagyon izmos helyezés.

Az antológia-sorozat (az évadai lezártak, nem függnek össze) első évadának vidéki Amerikába helyezett történetét kiválóan vezeti fel a sorozat- vagy filmzenékért már gyakorta díjazott, T Bone Burnett által komponált, a The Handsome Family nevű alter-country-banda által előadott csodás opus.

Choir Of Young Believers – Hollow Talk (A híd)

Az egyik legjobb európai sorozat evör. A Koppenhága és Malmö között ingázó bűnügyi széria minden egyes évada az eddigi három közül kiváló lett (most megy a negyedik és egyben utolsó), rendre valamilyen társadalmi problémát vesz górcső alá, és dolgozza ki a katarzisig.

Főhősei minden esetben a két város egy-egy nyomozója, és munkájukat a címbe foglalt híd köti össze/választja el (nem kívánt törlendő).

Főcímdalát a görögösen hangzó, de egyébként dán Jannis Noya Makrigiannis énekes-dalszerző Choir of Young Believers nevű projektje szerezte. A fickó slágergyárosnak számít Dániában, 2009-ben például ő lett a legnagyobb felfedezett a Danish Music Awards díjátadón. Hollow Talk c. szerzeménye komor és érzékeny, atmoszférikus és addiktív, rögtön magával ragad és rátelepszik a hangulatra. A sorozat nemkülönben.

Fever Ray – If I Had A Heart (Vikingek)

A History Channel első saját gyártású történelmi sorozata, amely a viking mondákban szereplő földművesből lett harcos, Ragnar Lothbrok történetét öleli fel. A vikingek hódításainak korszakába kalauzol, Ragnar testvéréhez, feleségeihez fűződő viszonyát, valamint az újabb évadai már fiai harcát boncolgatják nagy erővel.

Közben fel-felbukkannak a sorozatban a viking történelemben valóban létezett személyiségek, mitikus alakok, és kisebb-nagyobb sikerrel szépen körbejárja ez az egész azt a rettenetes korszakot, amelyben ők meghódították vízen Európa határait, és azokat a borzalmas módszereket, amelyeket ők eközben alkalmaztak.

A film főcímdala is egy skandináv hölgyeményhez, Karin Dreijer nevéhez fűződik, aki a 2000-es évek eleje óta testvérével, Oloffal együtt zenélt a már feloszlott, de legendaközeli The Knife-ban, 2009-től pedig szólóban Fever Ray nevű projektjével is hódít, tavaly például az övé volt az egyik legkiemelkedőbb zenei album, és ajánlottam is az év legjobbjai között:

Íme:

Íme, az év egyik legkiemelkedőbb zenei albuma

A legjobb, ami idén fülbe mászott

Az If I Had A Heart viszont még első, 2009-es albumáról való (2011-ben indult a sorozat), és nyomasztó mélységeivel, erőteljes, szuggesztív énekével azonnal magáévá tesz.

Michael Kiwanuka – Cold Little Heart (Big Little Lies)

Az HBO orbitálisat gurított tavaly a limitált sorozatok terén a Hatalmas kis hazugságokkal, amely nyolc Emmy- és négy Golden Globe-díjat söpört be, többek között Nicole Kidmannek és Alexander Skarsgårdnak köszönhetően, de a film főszereplői között van Reese Witherspoon és Shailene Woodley (A beavatott-trilógia) is.

A film az amerikai nyugati parton, Monterrey-ben játszódik, két idősíkban bontakozik ki a rejtélyes dráma, ami egy kislány bántalmazásával indul és egy gyilkossággal ér véget. Mindkét végletről szinte azonnal értesülünk, és az egyébként mondhatni hétköznapi életet élő gyerekes családokon belüli és azok – főleg az anyák – közti viszonyok által ismerkedhetünk meg azzal a folyamattal, amely az egyik cselekménytől elvezet a másikig, miközben végig rejtve marad, hogy ki az elkövető és ki az áldozat.

Ehhez a közeghez kiválóan illeszkedik a tehetséges Michael Kiwanuka szerzeménye, amely első andalító kórushangjaival rögtön ráhelyez arra a vágányra, amelyen aztán végigrobogunk az évad hét csodás részén.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább