Egyáltalán nem kezdtük az első járási osztályt visszafogottan és félszegen. Az első fordulóban Tejfalut fogadtuk, amit kicsit nyögvenyelősen, de Kiss Zoli góljával behúztunk.
A másik fordulóban Doborgazra mentünk, és nemhiába figyelmeztettem a csapatomat, hogy van egy Majthényi Zsoltjuk, valamint több csupaszív futballistájuk, élükön a mostani polgármesterrel, Boráros Józsival, mindenki „Csibujával”, mint a bulldogok, úgy játszottak ellenünk. Nagyon nehéz meccsen kikaptunk 1:0-ra, emlékszem még Majthényi Zsolti ballábas láblendítésére is, ahogy kirúgta a hosszúsarkot.
A bajnokság kezdetekor sem titkolták elképzeléseiket a bacsfaiak, hogy bajnokságot akarnak nyerni, hiszen ekkor kezdődött a nagy bacsfai menetelés, s hozzájuk látogattunk a 4. fordulóban.
A DAC egykori futballistája, id. Medgyes Józsi volt az edzőjük, és egy sor jó játékos játszott a soraikban.
Kicsit átszerveztem a csapatot, a balbekk Vodkát felnyomtam egy sorral feljebb, szegény Ábrahám Lacika mikor megtudta, hogy hátvéd lesz, falfehér lett az öltözőben. Arra alapoztam a taktikám, hogy a csatársort Sípos Atival játszottam, ugyanis mindkettőnknek erős volt a fejjátéka, tehát nagy szükség volt Pari (Végh Ati) és Vodka (Vodnyászky Feri) szélsőjátékára.
A Slovant is megjárt Mészáros milliméter pontos labdái, és Sipos „Sipi” Józsi gyorsasága 2:0-s félidei előnyt hozott a Bacsfának, de voltak szórványos próbálkozásaink, működött a taktikánk. Az öltözőben picit hangosabban felráztam a csapatot, és minden mindegy alapon futottunk ki a másik félidőre.
Jobbszélen Pari futott el, talán Búrától (Bubenyík Ricsike) kapta a labdát, és Sipos Ati adott vissza neki egy kényszerítőt, már az ellenfél tizenhatosában, és Parika a legtermészetesebb módon kirúgta a hosszút. 2:1 és felébredtünk, Raisz Csaba is beszólt: gyerünk gyerekek!
Ekkor már megelőzött a hírünk, sokan kilátogattak a meccsekre. Jó ellenfél voltunk a Bacsfának.
Kondícióban nem létezik, hogy megverjenek, gondoltam magamban, miközben a seggemen is szedtem már a levegőt, hiszen nem edzettem annyit, mint a fiúk, de mentünk.
Búra eresztett el egy lövést, alig ment fölé. Sipos Atit alig tudtam visszafogni, ordított, mert hátulról szétrúgták.
Medgyes Józsi edző érezte, hogy váltani kell, azon nyomban becserélte magát a hátvédsorba; a maga rutinjával nyugalmat hozott a csapatának, és magasságban is erősödtek centerhalfban.
Lankadt az igyekezetünk, de még egy szöglet…
Sipos Ati ordítja „szám”, ez volt a jelszó, ha ő ment a rövidsarokra fejelni, én meg ekkor a lecsorgóra mentem mögé. Medgyessel mentek fel fejelni, mindketten betartottak egymásnak keményen, és a labda hullott pontosan az ötös vonal és a tizenegyes pont közé elém.
Szorongatott helyzetben félfordulattal ráollóztam, de sajnos a kapus jó helyen állt, és megfogta.
87. percet mutatott a kijelző – Bacsfának már olyan is volt –, és mi elvesztettük a meccset. Szomorúan ültünk az öltözőben, hiszen éreztük a lehetőséget, viszont megdicsértem a csapatot, hiszen nagyon jó meccset játszottunk, és nem vallottunk szégyent az ekkor még bajnokesélyes ellen.
Csak annyit mondtam, jönnek ezek még tavasszal a pódafai oroszlánbarlangba, tudván, hogy nem lesz ezek ellen leányálom játszani.
…de ez már egy következő írás, tehát még lesz pár Rapidos cikk 🙂
Bár a fotók minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de az értékük annál nagyobb. Ezeket a fényképeket csupán ízelítőnek szántuk következő fotósorozatunkhoz, melyet nemsokára bemutatunk olvasóinknak.