Visszatért a Vikkendhouse! A vasárnapi mixsorozat hétről hétre új részekkel jelentkezik, hogy könnyebbé és szebbé tegye a hét utolsó napját. További célja, hogy hazai lemezlovasok, zenében és a művészet egyéb ágaiban tevékenykedők, valamint ismert emberek zenei ízlését és az általuk válogatott zenei szelekciót mutassa be.
Fotók: Ugróczky István
A mai, huszonnyolcadik epizódban egy hölgy szerepel, ki ismerős lehet a kortárs festészet világából, de ugyanúgy a Csallóköz egyetlen rádiójából, a Tollasból is. Ő a dunaszerdahelyi Helen Tóth, és ez az ő egyórás zenei szelekciója kedvenceiből.
Ismerjük meg Helent!
Helent jó pár éve ismerem. Egy derűs, mindig jókedvű, erős véleményű nő. Egy igazi festőművész, kire mi, csallóköziek nagyon is büszkék lehetünk. Műveivel évek óta öregbíti régiónk nevét, kitartásának és különlegesen egyedi technikájának köszönhetően elég tekintélyes helyet foglal el a kortárs szlovákiai festők ranglétráján.
Egy szupermegbízható társszerkesztő a Tollas Rádióban, interjúi, könyvajánlói, kerekasztal-beszélgetései mind tartalmasak és eredetiek. Helen ezek mellett kifinomult zenefogyasztó, így éppen eljött az ideje, hogy megismerjétek ti is, milyen zenék inspirálják munkásságát, hogy fejlődött a zenével és miért várta ennyire, hogy végre megszólítsam a mix elkészítésével kapcsolatban.
Lemaradtál az eddigiekről?
Szia Helen, mesélj magadról kérlek!
Dunaszerdahely východi gengsztertanyájáról származom, de zsenge pubertás korom óta időm java részét Pozsonyban töltöm, ahol éppen már befejező stádiumban vannak a tanulmányaim. A VŠVU-n, azaz a Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanulok, a XXI műteremben, Daniel Fischer professzor kezei alatt. Barna a hajam, barna a szemem, lábaim belső vonalai enyhén görbülnek, a jobb kezemet nem tudom teljesen kinyújtani egy blokk alatti ficsúrközelharc eredményeképp, és a könyökhajlatomban két csík van, nem egy. Van egy vérengző vadállat kutyám és nővérem, aki a pszichológusom és a menedzserem, de ő nem feltétlenül harap első találkozáskor. Imádom az erdő illatát, meg a terpentinét, és szenvedélyes teaivó vagyok.
Nagy zenefogyasztóként ismertelek meg, beavatnád az olvasókat, milyen a kapcsolatod a zenével?
Nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott szimbiózisban élünk: mivel nem lehetek annyira telhetetlen, hogy festő létemre még zenész is akarjak lenni, így teljes áhítattal és alázattal fogyasztom, fogadom és használom a zenét. Használom, azaz együtt dolgozok vele, amikor festek. De ahogy a zenével, úgy a tökéletes csenddel is, muszáj váltaniuk egymást. A zene, amióta használom a szabad akaratom, azóta elkülöníthetetlen része minden egyes árva napomnak. Mivel sokat utazom, a vonatban, kocsiban zenét hallgatok, aztán ha beérek a műterembe, ott is megy – e három helyen szeretem a legjobban, mert teljesen tökig gázon ereszthetem.
Az otthoni hangoskodás sajnos a 2000-es, 2004-es évek után már nem divat, pedig nagy harc ment a blokkok közt, hogy ki, mikor nyomathatja a zenéjét – alig vártuk, hogy a konkurens két szám közt vacilláljon és máris kihasználtuk az űrt, hogy lenyomjuk a mi zenénkkel.
Elalváskor is zenét hallgatok, olvasás után az következik a sorban, azután tudok jóízűen elaludni…
Megtisztelnél vele, ha felsorolnád pár kedvenc előadód nevét, kedvenc albumod és koncert élményed!
Az évek alatt sok egyhasználatos (amelyeket sz**rrá hallgattam, aztán meguntam) dal, banda megfordult a listámon, a szlovák raptől kezdve a hiphopon át a drum’n’bass-ig, de a szilárd és általános biztos vonal mindig is a rock volt. Post rock, alternatív rock, nevezhetjük, kategorizálhatjuk bárhogyan, lényeg a brutális, szétrobbanó zenei katarzis. Természetesen annak is megvannak a határai, a kemény death metálba sosem eveznék. Azt szeretem, amikor enyhébb felvezetéssel van komponálva és a végére kiforr, mint például a Sigur Rós vagy a The Ills vagy az Oh Hiroshima. Alvászavarra egyébként nincs nagyobb gyógyszer mint a Sigur Rós Untitled c. albuma. Vagy Nils Frahm, esetleg Ólafur Arnalds – … And They Have Escaped The Weight Of Darkness c. albuma.
Mivel pubertáskoromban elég lázadó voltam, lázadtam a zene ellen is, amit mások erőltettek, vagy ami a rádióban szólt, vagy csapból is folyt. Tulajdonképpen ez megmaradt bennem máig, de most már objektívabban ítélem meg, ha valaki ajánl valamit és meghallgatom, de ha tényleg jó, akkor később a magam módján is utat találok hozzá. Így voltam a Pearl Jammel. A művészeti középiskolában erős vonalat képezett az EMO, a metál és a kemény rock – én pedig, frissen jött szerdehelyi hiphopper, kizártam a lehetőséget, hogy bármi mást is befogadjak, s most jövök rá, hogy a rockot illetően elég jó ízlésük volt az osztálytársaimnak.
Így volt, hogy pár hónapja véletlenül rákattintottam a Pearl Jam egyik koncertfelvételére, ahol a Ten ’92-es album dalait adták elő, és az első másodperctől fogva reménytelenül beléjük szerettem, olyasfajta szerelemmel, ami addig tart, míg élek és hallok. S örülök is, hogy most találtam rájuk, amikor mindenki más már rongyosra hallgatta őket, nekem pont most volt rájuk szükségem, és mivel kizártam őket anno, most teljesen fenomenológiai, befolyásolatlan tisztasággal fogadhatom a lelkembe.
A feljebb elhangzott bandák koncertjére azonnal repülnék, viszont már nem igazán vonzanak a nagy zenei fesztiválok, jobban szeretem, amikor teljesen ismeretlen nomád, elvont, ezoterikus, gitáros emberkék spontán vagy experimentális kiskoncertjein lehetek jelen, mint például a durvakrús, mediawave-es kerti sátras balzsamos éjszakás zenecsodák alkalmával. Ott senki nem pisilta le a barátaim combját, mint a nagyszínpadok előtt órákig ácsorogva. (De van az a banda akikért ezt is bevállalnám – újra, hahaha…)
Amikor felkértelek a Vikkendhouse mix elkészítésére, azt válaszoltad, hogy már vártam, mikor szólítasz meg! Miért vártad ennyire?
Hahahaha…. kösz, Ákos. Egyébként persze, mindenki – azaz, gondolom, hogy általánosságban véve – szereti, szeretné megosztani másokkal, hogy mit tart minőséginek, vagy mi az, ami felpezsdíti a vérét – hátha más is tud vele azonosulni, nem erőltetett módon. Ezért posztoljuk ki féjszbukra, amikor éjjel, elalvás előtt valami brutál észveszejtő dallamot hallgatunk, és még ha nem is lájkolja senki, úgy érezzük – ha valakinek épp erre a dalra lenne szintén szüksége akkor mi megmutattuk, hogy tessék itt van, én is ezt hallgatom. Mindenkinek van egy toplistás kedvence és valahogy furcsamód örömöt okoz megmutatni, még ha senkit sem érdekel, akkor is, mert mi azt nem tudjuk, ahogy azt sem, ki szeret bele éppen véletlenül, ki teszi szintén magáévá a dal varázsát.
A szerző üzenete a mixhez:
Ha hasonlóan beállított ízléssel rendelkeztek és meghallgatjátok, akkor köszönöm, köszönöm – hogy osztozhattam rajtuk.
Próbáltam felvezetni lassan, kedvesen, chillesen, hogy aztán felpezsdítve szétmarcangoljon. 🙂
Íme a mix:
Tracklist:
1. Sigur Rós – Inní mér syngur vitleysingur
2. Thievery Corporation – Saudade
3. Pierre Van Dormael – Cercles
4. Alexandre Desplat – Courtyard Apocalipse
5. Ibeyi – River
6. Bruce Springsteen – Dancing In The Dark
7. Kasabian – Re-Wired
8. Sleater Kinney – One Beat
9. Pearl Jam – State Of Love And Trust
10. Pearl Jam – Given To Fly
11. The Ills – Seed Wishes
12. Oh Hiroshima – Mirage
13. Oh Hiroshima – Drones