Újonnan induló rovatunkban dunaszerdahelyiek többsége által ismert személyeket faggatunk arról, milyen viszonyban vannak a sporttal. Sportolókat értelemszerűen ehelyütt nem szólaltatunk meg, ám az élet egyéb területén, a civil szférában tevékenykedő városbeliek interjúalanyainkká válhatnak. Rögtön az első megkérdezettünk tartogatott számunkra meglepetéseket, mikor elárulta, hogy korábban rendszeresen járt konditerembe, de talán azt sem tudta róla mindenki, hogy a hétvégi programját a DAC-meccsekhez igazítja. Masszi Jánosnál, a Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatójánál jártunk.
Igazgató úr, az Ön életében milyen szerepe van a sportnak?
Az elmúlt évtizedekre visszatekintve úgy érzem, elég komoly. Profi sportpályafutásom ugyan nincs, de hobbi szinten és rajongás szinten is gyermekkorom óta foglalkoztat a sport, mint olyan. Mindig csináltam valamit: fociztam, kosárlabdáztam, később edzőterembe jártam, és a teniszt is kipróbáltam párszor. Mindezt amatőr szinten, baráti társaságokkal, kedvtelésből. Nagyon szeretem a labdajátékokat, talán nem véletlen, hogy a felsoroltak zöme is ebbe a csoportba tartozik. Emellett volt egy igazán nagy szerelmem is: a kerékpározás.
Ezt sem űzte versenyszerűen?
Versenybe nem neveztem, erre fiatalkoromban itt a környéken nem is volt igazán lehetőség. Inkább egyéni célokat tűztem ki magam elé, és azokat igyekeztem teljesíteni. Megszállott voltam, mert ha esett, ha fújt, bringáztam.
Nyolc éven keresztül egy Colnago típusú klasszikus versenybiciklivel róttam a kilométereket,
melyet még a szüleimtől kaptam, utána kissé elkényelmesedtem, és hegyikerékpárra váltottam. A bringás időszakom az alapiskolától az egyetemig bezárólag tartott, mintegy 10-12 éven keresztül. A mozgás mellett az volt ennek a hobbinak a legszebb hozadéka, hogy töviről hegyire megismertem a Csallóközt. Úgy, hogy még ma is ezekből az élményekből táplálkozom. Biciklizni továbbra is szeretek, de ma már a családdal közösen pattanunk nyeregbe, ami egy fokkal kényelmesebb tempó, mint amilyet anno magamnak diktáltam.
És hogy volt ez a dolog a konditeremmel?
Mivel a focizást a térdem miatt mérsékelnem kellett, kerestem valami más sportos elfoglaltságot. Először magam sem gondoltam volna, hogy épp a konditeremben találom ezt meg, mert azt gondoltam, hogy ez a hely azoknak a magamutogató izomkolosszusoknak való, akik a tükörben szeretik nézegetni a kigyúrt bicepszeiket. Aztán kétszer elmentem az iskolánkban található konditerembe, és ebből végül lett öt évnyi aktív edzés, heti három alkalommal. Volt, hogy a száz kilót is kinyomtam mellel. Nagyon jót tett, de ma már ez sajnos nem fér bele az időbeosztásomba. Amióta abbahagytam, bizony felfutott pár kiló.
A családdal ezért elhatároztuk, hogy tavasszal, amint az idő engedi, mozogni fogunk. A feleségem futni fog, a kislányom és én pedig biciklivel követjük őt. Ez a családi terv.
A gyermekeit megpróbálja sportos útra terelni vagy megy ez magától is?
Sem én, sem a feleségem nem befolyásoljuk a gyerekeket. A lányom nagyon érdeklődik a labdajátékok iránt – talán mondhatom, hogy ebben rám ütött valamelyest –, a nevelt fiam pedig úgyszintén focizik kicsi kora óta. A lányomat már sikerült beoltanom a DAC és a Juventus iránti szenvedélyemmel is, imádja velem együtt nézni a tévés meccseket, és a MOL Arénában sem mozog idegenül.
DAC és Juventus, ez a két szerelem?
De még mennyire! Hétvégén Rozsnyóra kellett volna utaznom egy találkozóra, de szerencsére sikerült más időpontra tenni az utat, mert akkor játszunk itthon a Nagymihállyal, és nem bírnám ki, ha nem lehetnék ott a lelátón. (Az interjú a DAC-Nagymihály mérkőzés előtt készült – a szerk. megj.) A Szenice elleni győzelmet az interneten néztem. Volt már olyan, hogy épp akkor tartottunk szülői értekezletet az iskolában, amikor kupameccs volt. A biztonság kedvéért bekapcsoltam a laptopom, hogy fél szemmel lássam, hogy áll a találkozó.
Valami borzasztó kín, mikor nem lehetek ott a stadionban, vagy nem nézhetem a tévében vagy a neten a DAC-ot. A Juventusért szintén gyermekkorom óta rajongok.
Ennek a kapcsolatnak a gyökereihez már nem tudok teljesen visszanyúlni. Egyszerűen szeretem az olasz mentalitást, az olasz futballt és valamiért kimondottan az Öreg Hölgyet.
Akkor most azért nem lehet feltétlenül boldog…
A múlt heti meccsre gondol, a Tottenhammel vívott 2–2-es döntetlenre? Mert azt a legrosszabb rémálmaim egyikeként éltem meg.
Is. Meg arra, hogy az olaszok nem lesznek ott az idei világbajnokságon.
Sajnos ezt már előre látni lehetett, annyi volt a rossz eredményekre utaló jel. Én ugyan könnyen okoskodom, de szerintem a válogatott nem megfelelő szerkezeti felépítéséhez sokkal korábban hozzá kellett volna nyúlni. Ezért meg sem lepett igazán a tény, hogy a squadra azzura nem lesz ott Oroszországban, mégis úgy éltem meg az egészet, mint Buffon. Sírni ugyan nem sírtam, de két napig biztos szomorkodtam miatta. Így, hogy ők nem lesznek ott, mindig a jó meccsnek fogok szurkolni a vébén. Szeretem a kiegyenlített, jó küzdelmeket, mondjuk egy 3–3-mat, ahol oda-vissza jönnek a gólok. Örülnék, ha a latin vonal eredményes lenne. Mondjuk, Argentína. Megérdemelnék már az újabb vébé-aranyat.
Tél van, olimpiai időszak. Hogy áll a téli sportokkal?
Megnézem a tévében, ha valami világméretű esemény van éppen, de jómagam nem űzök ezek közül egyet sem. A családban ez a feleségem terepe, aki imád síelni. Tipikus csallóközi embernek tartom magam, engem nem vonzanak igazán a hegyek. Ha olyan helyen járunk is, két nap múlva már vágyom vissza a síkvidékre. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném a telet, mert
a lányommal azonnal vesszük elő a szánkót, amint azt a hómennyiség lehetővé teszi,
de a síelés és a korcsolya nem az én műfajom. Igazából elvagyok nélkülük. A pjongcsangi olimpiát a hírek szintjén követem. Egy-egy drámai küzdelem azért le tud ültetni a tévé elé.
Egy átlagos munkanap reggelén, hányadik helyen nézi meg a sporthíreket a sajtóban?
Második. De ha egy meccs későn este ért véget, és ébredéskor még nem tudom az eredményét, akkor az első. Mindent az interneten követek, az eredményjelző portál az okostelefonomban is ott szerepel a kezdőoldalak között. Ez nálam alap.
Mekkora hangsúlyt fordít a Vámbéry Ármin Alapiskola a sportra való nevelésre?
Az iskola ma is a legnagyobb erővel támogatja a sportot, és a sport iránt komolyan érdeklődő diákokat. Kiemelt támogatói vagyunk a futballnak és a kézilabdának. A DAC-cal együttműködési szerződést kötöttünk. Ez egyebek mellett abban nyilvánul meg, hogy
a MOL Akadémián nevelkedő, de nálunk tanuló srácok kedvezményezett órarend szerint járnak iskolába.
Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk, heti kétszer eljárnak délelőtti edzésre az akadémiára, akkor abban az időben az osztálytársaiknak tornaórát tartunk, tehát a sport miatt hiányoznak a sportról. Igyekszünk úgy megoldani a dolgot, hogy ne kelljen nagyon sokat pótolniuk a fő tantárgyakból. Némileg másképp oldjuk ezt meg a kézilabdásoknál, de ott sem hátráltatunk senkit a fejlődésben. Ha a szülő és a klub elkéri, mi támogatjuk és elengedjük a tanulót. Büszkén mondhatom azt is, hogy a legtöbb fiatal sportolónknak a tanulmányi eredményei is kiválóak. Persze az említetteken kívül a többi sportot is igyekszünk becserkészni a szakosok révén.
Jelen van az atlétika és a floorball is, amely egyre népszerűbb.
Mennyire kihasználtak az iskola tornatermei?
Ha hat tornatermünk lenne, azok is folyton tele lennének. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két tornatermünk is van, és a kötelező órákon, meg az oktatói nevelői körökön kívül amint lehet, lecsap rájuk a civil közönség. Főként labdajátékokra használják ki, de küzdősportok és egyéb sportok is jelen vannak.
Ebben a pillanatban nincs olyan rés, ahová be tudnánk tenni egy szabad foglalkozást.
Hétfőtől péntekig mindkét tornaterem foglalt, valamikor még szombaton és vasárnap is kiveszik pár órára. A tornatermek jó állapotban vannak, a szülők és időközönként a város támogatásával, amit lehet, felújítunk.