(Avagy, eső nélkül elhervadt a rózsa!)
Péntek este az égiekhez fohászkodott kedvesem: „Csak ne essen az eső holnap!” Bizony ne! – tettem hozzá némileg huncut szándékkal, mintha nem érteném, minek szólt a kívánság – egész délelőtt „terepen” leszek! Nem azért! Hisz emlékszel, Rózsahegy ellen mindig esik, és a rózsa nem hervad esőben! – két korábbi írásomra utalt ezzel. Másnap, mikor hajnalban először kukorékolt a kakas, és kinyitom a „bakterbódém” ajtaját, mit látok? Apró cseppek! Apró esőcseppek, jaj neee!
Talán csak egy furcsa babona, de tény, hogy régen nem győztük le a Rózsahegy csapatát!
Nagyon régen, lehet pont azért, mert mindig esős idő volt – tessék kérem nyugodtan utánanézni, így történt. Ma viszont vége ennek a peches sorozatnak, mivel délelőtt kilenckor már hétágra sütött a nap. Több is ez, mint pozitív gondolkodás, ez maga a kincstári optimizmus! Az egyik kapualjban egy ismerős kissrác érdeklődve fordult felém, és a köszöntés után azonnal a tárgyra tért:
Csókolom, tetszik jönni ma meccsre?
Szia, hát persze, hisz’ süt a nap, ma győzni fogunk! Akkor jól van – nyugtázta megelégedve. Na, de ugorjunk kicsit az időben, pontosan délután kettőig. Elkezdődött a mérkőzés, és csak két perc telt el belőle, amikor Rolo higgadtan csúsztatta a hosszú sarokba a labdát. Nem tudom ebben a felfokozott pillanatban volt-e olyan emberfia, aki megfigyelte a vendégek reakcióját?!
Én igen, az egész csapat kollektíve összezuhant! Szerintem a második percben eldőlt a mérkőzés!
Ehhez persze sokat tett hozzá, hogy míg ők letargiába estek, közben a lelátón tombolt a szenvedély. Szinte „megfojtotta” őket a sárga-kék mámor! Mint forró kés a vajon, úgy hatoltunk át folyamatosan a rózsahegyi védelmen. Majd a vendégek kapusa korán elment! Elment zuhanyozni! (Bocs’, ha valaki perverz tartalomnak vélte előző mondatom, hehe!) Szóval, csak tízen maradtak a rózsahegyiek, és kezdődhetett a szombat délutáni „Élvezem, hogy játszik a DAC!” című műsor. Játszik a DAC!
Rossi alatt nem játszottunk még ennyire szép focit! Persze a focit gólokra játszák, a szépségbe meg bele lehet halni amúgy is!
Kicsit sajnálom, hogy 3:0 után láthatóan visszavettünk a tempóból. Bizonyára taktikai utasítás volt, erőt spórolni a közelgő kupameccsre. Élveztem volna még, hogy játszik a DAC! Mennyire telhetetlen tud lenni az ember! Szép, napsütéses idő, három gól és három pont! És a kilencvenedik percig élvezni szeretné a meccset. Minden megmozdulást, beadást, fejest, vagy csak a hangulatot, amit pont ezek a dolgok generálnak.
„Rózsa nem hervad esőben!” és „A helyzeteket belövik, ugye?” – volt a címe a már említett Klikkes szösszeneteimnek.
„Kigugliztam”, valóban esett az eső „bennük”. Most napsütésben, eső nélkül elhervadt a rózsa! Hosszú idő után betértem egy meccs utáni teára (is), mindkét kedvenc helyemre. Betértünk! A nagyszerű győzelem megérdemelte ezt a „luxust”. Találkozni régi cimborákkal, és kielemezni a találkozót. Az egyik ilyen haver megkért, ha írok erről, ne nevezzem meg őt benne. Írtam róla, és álltam a szavam!
Utóirat: Kiben maradt meg a vendégek cserekapusának szimpatikus mozdulata a hármas sípszó után? Felénk fordult, és dobott egy „tetsziket” nekünk. Hát igen, tudják jól, a foci olyan passzió, melyet csak megfelelő hangulatban érdemes művelni.
(Roberto)