Natur Store: Jó bőrben vagy?

Az első, amit észrevesz az ember, mikor belép, a sok színes „tégla” a polcokon, a felújított, antikolt bútorok, a kellemes illat, és a mindebből eredő otthonos hangulat. Legszívesebben elnyúlna itt egy kanapén. A webáruházként már ismert Natur Store februárban nyitotta meg első utcai boltját Dunaszerdahelyen, a Fő utcán (az Aréna mellett). Makki Ádám tulajdonossal beszélgettünk.

Fotók: Jojo Samek

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/3. számában.

Megvettetek, amint beléptem. Milyen hely ez?

Olyan, ahol a nem vegyi alapú, natúr szépségápoláson keresztül szentelhetsz némi figyelmet magadra és/vagy szeretteidre.

Mit kell tudni a Natur Store-ról és rólad mint kereskedőről?

Amikor átmentem egy életmódváltáson, az egészséges táplálkozás mellett elkezdtem odafigyelni arra is, amit a bőrömmel teszek. Időközben hallottam az ún. aleppói szappanról, és kicsit elmélyedtem a témában. Jómagam is áttértem a natúr kozmetikumokra, és kerestem annak lehetőségeit is, hogyan tudnám ezt máshoz is eljuttatni, végül pedig létrehoztam ebből a hobbimból egy vállalkozást.

www.naturstore.sk

Mit kell tudni erről a szappanról?

Ahogy a neve is utal rá, Szíriából származik, és egy kétezer éves receptúra alapján készül, olívaolaj és babérolaj főzésével. A két fő összetevőjén kívül csak vizet és természetes szódát tartalmaz. A szappanfőző mester ismeri ennek megfelelő arányait, miután pedig elkészült vele, beleüti pecsétjét, majd 9 hónapig szárítja, csak ezután válik igazi aleppói szappanná.

Elsőre nem az jutna eszembe róla, hogy ez egy szappan…

Igen, kérdezték már tőlem, hogy ez milyen sajt. Az sem egy hétköznapi tulajdonsága, hogy úszik a vízen. Ahogy az sem, hogy nincs benne vegyszer, összetevőiből kifolyólag pedig rengeteg bőrproblémára jótékony hatással van, mint például a pikkelysömör (psoriasis), ekcéma, viszketés, gyulladás.

Ez jól hangzik, de kifejtenéd egy picit bővebben?

A bőrünk a szervezet egyik legfőbb védőrendszere, mely rengeteg méreganyagot felszív, érdemes odafigyelni a tisztaságára. Az állati zsiradékból készült, vagy szintetikus szappanok, tisztálkodási szerek eltömítik a bőr pórusait, ez pedig kitisztítja azokat, valóban hidratál, és van egy olyan érzése az embernek, hogy utána már nem akar mást használni. Az olíva- és babérolaj miatt tápláló és krémes habzású. Használható úgy mosakodásra, mint fürdéshez, hajmosáshoz, borotválkozáshoz és babáknál is egyaránt.

Van köztük prémium kategóriás szappan is, amely hideg eljárással készül. Ennek lényege, hogy az egyik-másikhoz hozzáadott argánolaj, vagy gyógynövényekből készült olajak nem roncsolódnak, megmarad a jótékony hatásuk.

Az jó dolog, hogy természetes alapanyagokból készülnek, de valóban hatékonyak?

Rengeteg kliensünk szappannal mos hajat. Más azért viszi, mert bőrproblémája volt, vagy eddig hullott, töredezett, korpásodott a haja, és azt mondja, hogy a szappan megoldotta. Vannak, akik csak egyszerűen szeretik. A legtöbben megfigyelik, hogy számukra melyik a legjobb, ehhez viszont bizonyára idő kell.

Mivel mélyen tisztítja a pórusokat, az első néhány használat után kissé fura érzést nyújt a bőrfelületen. Egy hét elteltével viszont óriási változás tapasztalható, és nem lesz szükség tusfürdőre, testápolóra, a bőr elkezdi hidratálni önmagát.

Sokan az illatokat keresik…

Azok számára itt van az ún. marseille-i szappan, ami tulajdonképpen az aleppóinak egy továbbfejlesztett típusa. A marseille-i kereskedők ugyanis többféle olajat, fűszereket importáltak, amelyeket szintén felhasználtak a készítéshez. A 17. században egy dekrétumban szögezték le a receptúráját, többek között azt is, hogy ez a szappan legalább 72%-ban növényi olajat kell tartalmazzon. Ebben aztán találunk illatanyagokat, mint például levendulavirágot, sárgabarackmagot.

A szappanokon kívül látok itt különféle natúr kozmetikumokat, higiéniai szereket. Mit kell tudni róluk?

Megtalálhatók nálunk natúr olívasamponok, arckrémek, testápolók, kozmetikai olajak, illóolajak, natúr fogkrémek, bambuszból vagy kukoricakeményítőből készült fogkefék. Törekedtünk arra is, hogy környezetbarát termékeket forgalmazzunk, minél kevesebb szemetet hagyjunk magunk után, éppen ezért a termékek csomagolása is jórészt lebomló vagy újrahasznosítható.

Megtalálhatók nálunk a vaddisznósörtéből vagy kecskeszőrből készült kefék; hajkefék, szakállkefék, borotválkozó pamacsok. Emellett peeling hatású tengeri szivacsok, amelyek használat közben a magukba szívott ásványi anyagokat átadják a bőrnek. Fekete szappanok, amelyek hatékonyak a pubertáskorúak gyulladt bőrére, továbbá helyi kézműves kerámia kiegészítők is.

Jómagam már rengeteg mindent megtudtam azzal, hogy bejöttem…

Azt szerettük volna, hogy Dunaszerdahelyen legyen egy olyan pont, ahol az emberek kellemesen érzik magukat egy csepp provence-i hangulatban, miközben jobban megismerik ezeket a termékeket. Másoknak is azt tanácsoljuk, hogy nyugodtan jöjjenek be, kérdezzenek bátran. Nem lehet mindent tudni elsőre, de lényeges, hogy az ember tudja, mit vásárol meg.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább