KLIKK-ARCHÍVUM
A Kuciak-Kušnírová kettős gyilkosság a Hedvig-ügynél is brutálisabb példája annak, hogy az elmúlt 12 évből 10-ben kormányzó Fico-kabinet által kiépített gátlástalan, korrupt rendszerben akad egy szűk réteg, aki lubickol, éppen ebből kifolyólag egyszer csak vesztenivalója lesz, és mikor a piszkos ügyeikre valakik rámutatnak, a legvégsőkig el mernek merészkedni, ugyanis bíznak az államhatalom köddel telefújt labirintusaiban.
Hétfőn viszont megtörtént az, amire 2006 augusztusa óta várnak a szlovákiai magyarok, és nemzetiségtől függetlenül minden jóérzésű civil. Civil/politikai nyomásra lemondott Robert Kaliňák (Smer-SD), az első, a második és a harmadik Fico-kormány belügyminisztere, akinek kiemelt szerepe volt úgy a fentiekben, mint abban, hogy 12 éve az államhatalom is meghurcolt egy megvert és megalázott főiskolás lányt.
Ennek apropóján úgy döntöttünk, archívumunkból közöljük a Žák-Malina Hedviggel 2012 őszén készített interjúnkat, a hosszából kifolyólag három részben. Előfordulhat, hogy némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Az interjú megjelent a Klikk Out 2012/11. számában.
///
Kapcsolódó:
Hedvig-ügy – Az államhatalom lakmuszpapírja (I. rész)
///
Szerző: Poór Tibor, Szilvási Tibor
Fotók: Šenkár Márió
Megtámadásának és a csúcspolitika általi hazuggá nyilvánításának ügye mára a szlovák-magyar viszony egyik kerékkötője, a hat éve (2012-ben járunk – a szerk. megj.) Nyitrán megvert diáklány pedig mára szimbólummá vált. Ügyének múltjáról és jelenéről, a közvéleményről, a médiáról és a politikáról beszélgettünk az azóta férjezett, kétgyermekes édesanyával, Žák-Malina Hedviggel.
Folytatva az interjú első részét:
A civil szféra részéről is érezhető egy nagy támogatás. Köszönhető ez Ön szerint annak is, hogy nem Gál Gábor, tehát nem egy politikus maradt a jogi képviselője?
Nem hiszem. Esetleg annak, hogy Roman Kvasnicának megvan a maga szuggesztív ereje és nagyon jól tud kommunikálni a médiával. Időközben pedig már én is megtanultam. (Nevet)
Egy magabiztosan nyilatkozó hölgyként ismerjük Önt. Mielőtt az eset megtörtént, mely jellemvonásai nem voltak jellemzők Önre, és mi az, ami azóta vert gyökeret?
Az életemet 2006. augusztus 25. előttre és utánra osztom fel. Ha visszagondolok az azelőtti önmagamra, akkor csak egy gyereket látok.
Egy burokban élő, a szülei által mindentől féltett, óvott gyereket, akinek mindene megvolt. A szülői háttér, a biztonságot adó partner, a sikerek az iskolában, egy biztos jövőkép. Azóta minden változott, két év alatt fel kellett nőnöm.
Amikor megtudtam, hogy a Štefan Hríb által is képviselt médiaközeg valamiképp felkarolja az ügyét, tudtam, hogy ők nem fogják annyiban hagyni. Hozzájárult ez is ahhoz, hogy a médiával szemben jobban állt a talpán?
A .týždeň-é volt az első címoldal, ami piros betűkkel hozta le, hogy Hedvig nem hazudik. Borzasztóan vártam azt a napot, mikor meg fog jelenni, és a mai napig emlékszem a pillanatra, ez óriási segítség volt.
Hogyan viszonyul azóta Önhöz a média többi része?
Egészen odáig, mondhatom, hogy a mi hibánkból is, nem kommunikáltunk a sajtóval. Roman úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha amíg ez lezajlik, nem kommunikálunk, és egy idő után biztosan leszállnak a témáról. Hitt abban, hogy ez egy megoldható jogi probléma, hisz nincsenek bizonyítékok, nem voltak elvégezve kihallgatások, amit mondott a belügyminiszter és a miniszterelnök, annak a fele sem igaz, a másik felét pedig tudjuk cáfolni. Aztán látta, hogy ez nem így működik.
Létfontosságú kommunikálni, mert egyébként megnehezítjük a saját helyzetünket.
Kvasnica aztán minden újságírónak odaadta a rendőrségi jegyzőkönyvet. Štefan Hríb volt az első az írott médiában, Eugen Korda pedig az STV-nél csinált egy riportot, de emiatt el is vesztette az állását. Ők mind csodálatos emberek, a mai napig jóban vagyunk.
Mérföldkő volt az is, amikor a Pohoda fesztiválon Önről folytattak beszélgetést, és ezrek hallgatták. Milyen volt ez az érzés?
Sajnos a Pohodára eddig nem tudtam eljutni, de a Fair-play Szövetség nemrég szervezett egy beszélgetést Egy este Hedvigért címmel, amelyet kb. 650-en hallgattak a helyszínen. Személyesen először itt éltem ezt át. Mindig elbizonytalanodom egy idő után, azt gondolom, hogy az emberek már erre nem kíváncsiak, de ez meggyőz abban, hogy mégsem így van. Nagyon jó érzés volt.
Sokan nem is tudják, akár a szlovák, akár a magyar közvélemény részéről, hogy szlovák nemzetiségű a férje, és sokan már vallás szintjén művelik, hogy hisznek Önnek, vagy sem. Hogyan sikerült megőrizni az egyensúlyt kettejük között, hogy egyik álláspont felé se tolódjanak el?
Nálunk otthon nincsenek szlovák-magyar ellentétek. (Nevet) Sajnos Szlovákiában ma magyarnak lenni hendikep.
Bizonyos emberek generációkon át hordoznak magukban komplexusokat, és ez alapján döntötték el, hogy ellenem vannak. De ezzel mi nem foglalkozunk.
Változtatott ezen, amikor megtudta egyik vagy másik oldal, hogy szlovák a férje?
Michal Kaščcák, a Pohoda főszervezője említette, hogy felvetette témaként az ismerősi körében. Voltak köztük kétkedők, de amikor mondta nekik, hogy a férjem szlovák, akkor mindenki elképedt. Ilyenkor tényleg átértékelik az emberek.
Legtöbben a háttérből képviselik a véleményüket. A mindenkori szlovák kormányképviselők közül ki volt az, aki őszintén a szemébe tudott nézni, és vállalta a véleményét, hogy kiáll Ön mellett vagy ellen?
Azt hiszem, hogy mindenféle gondolkodás nélkül válaszolhatok, hogy az OKS képviselői (Zajac, Dostál, Šebej, Osuský – a szerk. megj.). Ők voltak azok, akik kezdettől fogva ezt az ügyet felkarolták. De ők már igazából előtte is a támogatóink voltak. Amikor bekerültek a parlamentbe, akkor tudtam, hogy ez a négy ember többet ér, mint a két szlovákiai magyar párt – ha bekerült volna az MKP – összes képviselője. És ez így is volt igazából egészen addig a két év hosszáig, amíg ők ott voltak.
A szlovák kormányt Iveta Radičová idején bocsánatkérésre kötelezték. Ez sovány vigasz, vagy némi elégtételt is jelent?
Hát ez egy döntés volt, amit meg kellett hozni abban az időben. Ugye, elfogadták a strasbourgi beadványunkat. És akkor a szlovák kormány felajánlotta a békekötést, és az volt a kérdés, hogy elfogadjuk-e vagy nem.
Igazából Radičovát én borzasztóan tisztelem, és azt gondolom, hogy igazán odaillő politikusnő volt. Hogy bedarálta a rendszer, nem tartom az ő hibájának.
El kellett döntenem, hogy elfogadjuk, vagy szembe megyünk. Ugye, nem tudhattuk, hogy néhány hónapon belül megbuknak, és visszatér az előző garnitúra.
Ezt követte a pszichiátriai megfigyeléssel kapcsolatos abszurd kezdeményezés. Jelenleg ez hol tart?
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerületi bíróság elutasította, de nem tudjuk, mi van az indoklásban. Hogy ismételjék meg az ambuláns kivizsgálásokat, majd utána döntenek arról, hogy megfigyelnek-e intézeten belül, vagy pedig azzal utasították el, hogy jogtalan. Ha a kerületi bíróság döntése nyilvános lesz, a Legfőbb Ügyészség dönt arról, hogy élve a fellebbezési lehetőségével kéri-e a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy bírálja felül a kerületi és a járási bíróság döntését, és mégiscsak döntse ő el, hogy szükséges-e a két-háromhónapos, elmegyógyintézetben történő megfigyelésem vagy sem.
Azzal lehet számolni, hogy a fellebbezés meg fog történni, nem?
Lehet is vele számolni, meg nem is. Az ügynek nagyon sok mozgatórugója van, már rég elvesztette azt a síkot, hogy mi a jogos és mi a jogtalan, itt az emberek a háttérben ezzel üzletelnek. Most konkrétan Trnkáról (Dobroslav Trnka, volt főügyész, jelenlegi helyettes – a szerk. megj.) beszélek, aki makacsul, tíz körömmel kapaszkodik a posztjáért. Ő az, aki nagyon jó tárgyalási pozíciót alakított ki magának ezzel az üggyel. Képzeljék el azt, hogy ha bezárnak egy elmegyógyintézetbe, akkor ez egy európai méretű botrány lehet. Ez kényelmetlenné válhat Ficoék számára. És akkor jön egy ilyen Trnka, aki esetleg – most mindent idézőjelben mondok – felajánlhatja Ficoéknak: Ha el tudjátok intézni, hogy ne hozzon döntést például az Alkotmánybíróság annak ügyében, hogy kinevezzék-e Jozef Čentéšt főügyésznek, akkor nem muszáj, hogy én fellebbezzek a Legfelsőbb Bíróságon, és hagyom a csudába. Ezek a lépések nem konkrétan ellenem irányulnak, ezek az ő személyes játékaik, hatalmi harcok…
Folytatjuk szerdán (03. 14.) az interjú3. részével.
Ezt is olvasd el: