Lassan kihalófélben vannak azok a kapcsolatok, házasságok, amelyek egy életen át tartanak, és 40-50 éves egymás mellett élés után csak az ásó, kapa, nagyharang választja el a párokat egymástól.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/3. számában.
Statisztikai adatok szerint a házasságkötések számának csökkenése következtében visszaesett a házasságban élők aránya, de összességében a párkapcsolatban élőkről is elmondható ugyanez. Földházi Erzsébet szociológus, a PPKE BTK Szociológiai Intézetének adjunktusa szerint:
A család és a párkapcsolatok történeti változásaira visszatekintve azt látjuk, hogy több, újnak tekintett jelenség valójában a múltban is létezett: a kétkeresős család többször is előfordult a történelem során; a történelem nagy részében több volt a mostohacsalád, mint napjainkban; valamint azzal is találkozhattunk, hogy az élettársi kapcsolat, a házasságon kívüli szülés vagy a házasságon kívüli szexuális élet elterjedtebb volt, mint ma.
Jelentősen nőtt a házasságon kívüli születések aránya, de ez túlnyomó részben élettársi kapcsolatban élő párok gyermekeit jelenti, és ezzel arányban az egyszülős családok aránya is számottevően megnövekedett.
Egyre kevesebb gyermek él együtt mindkét biológiai szülőjével…
Hagyjuk most figyelmen kívül a CSALÁD fogalmát, és helyezzük előtérbe három személy, két szülő és a gyermek kapcsolatbéli szerepét. A párkapcsolatok stabilitását számos tényező befolyásolja, részben általános társadalmi-gazdasági trendek, az értékek változása, részben pedig népesedési jellemzők.
A nők munkavállalásának általánossága lehetővé tette a egzisztenciális függetlenedést, így a válást is megkönnyítette.
A párok egyre inkább és elsősorban az érzelmi szükségleteik kielégítését várják a házasságtól és a párkapcsolatoktól, s amennyiben ez nem teljesül, könnyebben véget vetnek a kapcsolatnak.
Önzőség? Talán…
Itt a két felnőtt szerepe a párkapcsolatban, na de mi van a legtehetetlenebb szereplővel, a gyermekkel?
Két ember gyermekvállalása felelőséggel kell, hogy járjon, és mindkét szülőnek ugyanannyi szerepet kell ebben vállalni.
A családdal és a gyermekekkel kapcsolatos értékek is átalakultak, egyre kevesebben gondolják úgy, hogy akik gyermeket szeretnének, azoknak házasságot kellene kötniük, és egyre többen értenek egyet azzal, hogy egy egyedülálló nő is ugyanolyan jól fel tud nevelni egy gyermeket, mint amikor együtt van a két szülő.
Talán ez az „apró” tényező befolyásolhatja a felelőtlen apákat arra, hogy
teljes érdektelenséget mutatnak azok iránt, akiket ők maguk nemzettek,
vagy esetleg megtépázták „egészséges” egójuk azzal, hogy egy másik férfi léphet a helyükre, s talán még elhagyott csemetéjük apukának szólíthatja az illetőt egyszer?
Ne menjünk bele különböző nemzetiségek, főleg ne vallási-nevelési kultúrákba, és maradjunk csak szűk hazánkban, ahol emiatt talán nem fognak maradinak titulálni, és fejünkre róni azt, hogy nekünk kimondottan elsődleges a GYERMEK. (már akinek)