Megfestett idő

Március 10-én nyitották meg a Kortárs Magyar Galériában Varga György Megfestett idő című kiállítását.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A különleges zenei felvezetést követően, a galéria igazgatója, Iván Péter üdvözölte a jelenlévőket, majd A.Szabó László alpolgármester rövid beszédében kiemelte az alkotó művészeti jelentősége mellett a Kortárs Művészeti Panoráma vagyis a KOMP megvalósítása során kifejtett jelentős érdemeket. A városvezető hangsúlyozta, ahogy a nevében is jelzi, a KOMP összeköti a Duna két oldalán lévő művészeket a közönséggel, s a folyó két oldalán élő művészek értékes műveit bemutatva szeretné elérni, hogy megismerjük egymást, egymás munkáját és művészetét. Egyúttal gratulált a művész életjubileumához is.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább