Ott hagytam abba a cikksorozatot (megint picit fontosabb volt a DAC), hogy sikeresen abszolváltuk az első V. ligás meccsünket, és a buszban hazafelé, ha a félvilágot nem is, de az ötödik ligás mezőnyt agyonvertük nagyotmondásban.
Az első hazai mérkőzésünkre különösképpen készültünk. Sípos Ati és Balaskó Zsolték kimeszelték az öltözőket (a játékvezetőit is), a közös fürdőszoba, ahol 2 csap és 3 zuhanyrózsa volt, teljes felszereltséget kapott, és kicseréltük a villanyégőt is 40-esről 75-ösre.
Szóval, így vártuk a Kisfaludot, ahol, amint már említettem, nagyon sok jó futballista játszott.
A mérkőzés minden álmunkat felülírta, hiszen a második percben 0:1, és a nyolcadikban már 0:2-re vesztésre álltunk, ami enyhén szólva is megzavart bennünket, hiszen erre eddig még sosem volt példa, mióta a Rapidot én vezettem csatába.
A mérkőzésnek két pikantériája is akadt. Az egyik, mikor Nagy Adorján egy alapvonalról középre beadott labdát sarokkal juttatott a hálóba olyan Adisan, ami már 0:3-at jelentett számunkra, a másik pedig egy kapuskirúgás, ahol Pócs Zolika (amúgy Jani) mutogatta nekem, hogy a Csepi Gyuri ott áll mögöttem.
Rúgd ide, lefejelem! – kiabáltam neki.
Kirúgta, és a majdnem egy fejjel magasabb Csepit szó szerint sikerült lefejelnem. A játékvezető megfújta ellenem a fault, miközben Gyuri megkérdezte:
– Te komolyan gondoltad?
– Én szóltam! – válaszoltam idegesen, hiszen ekkor már 0:4 volt az eredmény.
A vége felé sikerült egy becsületgólt rúgnunk, de úgy eldugták a labdát Csepiék előlünk, hogy komolyan akkor láttuk igazán a lasztit, ha középkezdéshez készülődtünk.
Megfizettük az V. ligás tanulópénzt, és szembesültünk azzal a ténnyel, hogy bizony abban az ötödik ligában olyan képzett futballisták voltak, akik még tán a mostani Fortuna Ligában sem vesznének el.
Olyan hátralévő meccseink voltak, mint Baka, Balony, vagy az akkor DAC „B” Dióspatony, ahol Peter Kašpar, Rosťo Prokop, Szaban Tibi és Lieskovsky Stano játszottak.
Higgyétek el, óriási élmény volt ezt az osztályt jószerivel lakótelepi gyerekekből verbuválódott focistákkal játszani, akiknek maguknak kellett a pályát kicsíkozni, hálót felrakni a kapukra, és az öltözőket takarítani.
Mindezt egy korona honorárium nélkül, pusztán futballszeretetből.