Havi kreatív: Kovácsi Krisztína – Kitty’s handmade

KLIKK-ARCHÍVUM

A szenvedélyem 3 éve kezdődött, mikor kisfiammal voltam állapotos. Kis cipő után böngésztem a neten, megvolt az elképzelés, és abból nem akartam engedni. Nem találtam meg, amit szerettem volna, így elhatároztam, majd én nekifogok, és meghorgolom. Mindent az internetről tanultam, nem számított spanyol, vagy kínai videó, lelassítva próbáltam megfejteni a horgolás fortélyait. 

A cikk megjelent a Klikk Out 2016/04. számában.

A horgolásról sok embernek rögtön nagyi asztalterítői jutnak eszébe. Magamról elmondva nem szeretem a giccses, túlcsipkézett dolgokat, ezért gondolom úgy, hogy ezzel sikerült megfognom a fiatalabb korosztályt is, mivel munkáimra inkább „a kevesebb több” elképzelés vonatkozik.

Az alapanyag nagyon fontos, a jó minőség mindennek az alapja, ezért nagy elvárásokkal válogatom össze a pamutokat is. A kézimunkánál minden darab egyedi, és személyre szabott.

Többnyire kisbabáknak és gyerekeknek horgolok, ezért fontos, hogy a pamut ne legyen műszál, és ne tartalmazzon nem tesztelt festékanyagot. Legtöbbször takarót, sapkát, sálat, kiegészítőket készítek, de újonnan amigurumi állatkákat, mobil- és tablettartókat is horgolok.

A horgolás nagyon időigényes, főleg munka és család mellett, ezért többnyire este érem utol magam, hogy nyugodtan belekezdjek az új projektem megvalósításába. Viszont nem fáradság, mert nem munkaként élem meg.

Egy gombolyag pamutban már látom, mit szeretnék belőle kihozni, ez inspirál, és szeretem, ha megrendelőim is engedik kicsit, hogy megmutathassam, még mire vagyok képes. Egész életemben bizonyítási vágyban égek, mert ezt csak tiszta szívből lehet csinálni. Elég egy elképzelés és én megvalósítom. Szerencsés ember vagyok, hisz családom, barátaim, és persze kollégáim is mindenben támogatnak.

Facebook: Kitty’s handmade

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább