Mikszáth Kálmán – A gavallérok
Csak remélni merem, hogy Jókai nem ülte meg senki gyomrát legutóbb, és a tartalmas olvasás hasznukra vált kedves olvasóimnak! Ámbár történelem, de a jelenre kivetítve tanulsággal is szolgálhatott. Ma egy újabb nagy ember kisregényét tárom fel, okulásul azon nem titkolt szándékkal, miszerint:
Mindig csak addig nyújtózkodjunk, ameddig az a bizonyos takaró ér!
Hát igen, ebből kikövetkeztethető, hogy Mikszáth Kálmán és a dzsentri korszak kerül terítékre. A szónak valójában megvan a maga tudományos magyarázata, jelesül:
Dzsentri: az angol gentry szóból ered, és elszegényedő, birtokait elvesztő köznemest jelent, aki társadalmi rangjához és úri életformájához makacsul ragaszkodik.
Tetszik érteni? Pont ugyanaz a karakter, mint a Facebookon napi posztokkal tetszelgő és hivalkodó, de valójában csak a hétköznapi gondjait, ingerszegény életét leplező valaki. Érzem, hogy ezzel a jellemzéssel némi csípős is került az „ételbe”, de adjunk már egy kis egyedi töltetet is a történetnek.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/4. számában.
Pár szóban bemutatnám magát Mikszáth Kálmánt, majd a tárgyalásban A gavallérok című művéből szemezgetnék, melyet 1897-ben vetett papírra. Író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora. Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól. Élete végéig összesen 135 álnéven írt! Első jelentős műve, a Tót atyafiak 1881-ben jelent meg, utolsó regényének megjelenését – A fekete város – pedig már nem élte meg.
Mikszáth, a palóc. Életem során a palócokat mindig a székelyekhez hasonlítottam, és ha a székely ember becsületes, talpraesett, akkor a palóc is az!
1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán, a mai Felvidék területén – Jókaihoz hasonlóan. A ház, melyben gyermekkorában lakott, ma emlékmúzeum, az udvarán Gáti Gábor Mikszáth szobrával. Rimaszombatban az evangélikus kisgimnáziumba járt, majd Selmecbányán volt két évig diák. Pesten ugyan jogi karra jelentkezett, de azt nem fejezte be. Írói pályafutása 40. évében Szklabonyát Mikszáthfalvára keresztelték, tisztelegve munkássága előtt.
Az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, az nem szorul rá! (Mikszáth)
Pont most támadt kedvem „kincstári” könyvespolcomon szelektálni, festés előtt, és ami „megmenekült” az alagsor végtelen sötétjétől, az tényleg valamire való! Egyszerű puhakötésű, nem túl vastag, nem is helyigényes (na sicc!), az az 1972-ben kiadott, rajzokkal illusztrált könyvecske, melyben Mikszáth rögtön két kisregénye is található. Közülük is a hátsó fertályában lévőt ajánlanám, megjegyezve, hogy van benne egy nyomdai bejegyzés is még az elején: „Általános iskolai ajánlott olvasmány (7. és 8. osztály)”
Mikszáth Kálmán – A gavallérok
A történet Sáros vármegyében játszódik, és egy esküvőt ölel fel, ahol az író a narrátor szerepében mutatja be a dzsentri korszakot. A nemesség célja már nem a társadalmi rangjuk megmentése vagy visszaállítása, hanem a látszat fenntartása. A látszat, amiben a díszlet valódi, csak éppen önmagukra nézve becsapás, mivel a pénzügyi helyzetük nem tenné lehetővé.Ismét egy szál, mellyel akár párhuzamot is vonhatnánk a mai kor „gavallérjaival”, ahol – bár önámítás –, de nem a gyűrű vastagsága és ára tenné az életet szebbé, hanem tulajdonképpen, amit maga a gyűrű képviselne. A dzsentri pedig inkább megveszi a vastag gyűrűt hitelre, csakhogy mutogatni lehessen azt a lakodalmi társaságnak. A kisregényre jellemző, hogy Mikszáth szinte helyettük is szégyenli magát, amit gyakran melankolikus stílusban tálalva, az igazságra csak célozva ad elő. Csapiczky Endre és Bajnóczy Katalin esküvőjén az író a násznagy. Endre tetszeleg divatos öltönyében, mellyel ismét csak a szegénységét leplezi. A meghívottak persze tisztában vannak az igazsággal, hiszen közülük is sokan hasonló cipőben járnak. Ennek ellenére, minta a világ legtermészetesebb dolga volna, önfeledten ünnepelnek, lakomáznak… És hogy hitelt érdemlő-e Mikszáth korrajza, arról rögtön az első oldalon megbizonyosodhatunk:
Nemes Sáros vármegyében ismerős vagyok. Gyakran megfordulok ott, rokonaim is vannak, barátaim is, kis urak, nagy urak, összevissza, ami egyébiránt nem jelent különbséget… A „flanc” második természetükké vált, attól nem tágítanak…
A többit a kedves olvasó képzelőerejére bízom, feltéve persze, ha elolvassa a kisregényt. Esetleg kölcsönözhetem, de tessék vigyázni rá! Visszavárom! J
(Roberto)