Miért nem hagyom a fiamnak, hogy megpróbálja? Miért nem engedem a lányomnak, aki olyan biztos benne?
Nem, már fel sem tesszük magunknak ezeket a kérdéseket. Pedig ha engednénk nekik, bizony, nagy meglepetések érhetnének.
Hogy alakulhat ki – akár önkéntelenül is – az a szülői magatartásunk, amiben mi magunk gátoljuk gyermekünk fejlődését?
Egy egyszerű példát követve máris elmagyarázom, hogy mire gondolok.
Magunk is elkönyveljük őt olyannak, amilyen. Nem hagyjuk, hogy meglepetést okozzon, mert mi magunk nem adunk neki lehetőséget erre. Szeretnénk olyan erősen tartani a gyeplőt, ahogy csak tudjuk. Az ellenőrzésünk alatt tartani, hogy a fél szemünk mindig rajta legyen. S csodálkozunk majd, ha 10 év múlva egy üvöltő kamasz áll előttünk, aki magából kikelve küzd a szabadságjogaiért.
Pedig ő is szabadnak született, ahogy egykor mi is. Nem így van?
– Hagyjuk őt megpróbálni, megfigyelni!
– Engedjük meg, hogy felüljön rá, elindítsa, eltegye!
– Hadd szakítsa, hadd szórja szét!
Érezhesse, hogy ő is tesz, hogy ő is okozó tényező, nem csak elszenvedője egy „magasabb” akaratnak. Mi szabjuk ugyan a határokat, de azokon belül bátran kalandozhat.
De ezek a felnőtt határok mégis hogyan születnek? Talán pont abból az elkönyvelésből, hogy „lányom, te nem vagy olyan”, „fiam, neked ez még nehéz”. Ahelyett, hogy azt mondanánk, „na jó próbáljuk meg, aztán pedig meglátjuk, hogy megy-e”.
A pozitív célkitűzési motivációs elmélet szerint az az egészséges és reális motivátor, ha mindig egy kicsivel magasabb, de még épp reális eredményt tűzünk ki magunk elé. Azaz, ha azt hiszem, ez a maximum teljesítőképességem, akkor tegyek még rá egy lapáttal, és az lehet a következő reálisan is elérhető célom.
Nem kettő, nem három, nem tíz lapáttal, csakis eggyel. Ha ezt a törvényt gyermekünkre alkalmazzuk, akkor először is magunknak kell megengednünk, hogy meglephessenek bennünket.
No para, csak próbálja meg! Megengedem neki, ott vagyok, vigyázok rá. Ha megy, jó, ha nem, akkor sincs semmi.
Még 20 évesen is azt hisszük, hogy túl kicsik bizonyos dolgokhoz, pedig ha valójában tudnánk, mit hisznek, mit gondolnak, garantáltan meglepődnénk.